Gazdaság

Végrehajtás alatt a légi mentők

légimentők (légimentők)
légimentők (légimentők)

Az adóvégrehajtás első lépése, hogy inkasszót tesznek a számlára, ami eleve ellehetetlenítheti a cég működését, vagyis a légi mentést.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján található információ szerint január 19-én adóvégrehajtás alá került a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. Az a cég, akit akkor hívnak, amikor valami igazán nagy baj történik.

NAV adóvégrehajtás

Az adóvégrehajtás első körben azt jelenti, hogy inkasszót tesznek a cég számlájára – mondta lapunknak a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének budapesti elnöke. Ruszin Zsolt adószakértő szerint így veszélybe kerülhet az üzemeltetés, hiszen ha a légimentők nem férhetnek a számlájukra érkező bevételekhez, akkor nem tudnak például üzemanyagot vásárolni, később bért fizetni.

Ha pedig az inkasszó nem lenne eredményes, vagyis nem folyna be az adótartozás, később akár az ingóságok és ingatlanok is végrehajtás alá kerülhetnek – tette hozzá Ruszin. Ingóság például a helikopter is, amivel a mentést végzik.

Mit mond a NAV?

A NAV adótitokra hivatkozva részleteket nem árult el lapunknak, sem a tartozás mértékéről, sem arról, hogy van-e inkasszó a cég számláján, sem arról, hogy számítani lehet-e a végrehajtás további lépéseire. Egyedül a végrehajtás tényét erősítették meg.

Az adóhatóság honlapján felhívja a figyelmet, hogy az adatbázisban csak a lista elején meghatározott konkrét időpontban (tehát január 19-én) végrehajtás alatt álló adózók szerepelnek. A megadott időpont után, „a mai napig teljesített befizetések és egyéb korrekciók az aktuális adatbázisban nem szerepelnek, az azóta lezárt eljárásokkal érintett adózók a következő heti frissítés során kerülnek törlésre”.

Ez azt jelenti, hogy ha a cég az elmúlt napokban fizetett, a következő napokban lekerülhet a szégyenpadról.

Veszélyben van-e a légi mentés?

Kerestük a kft.-t is, telefonon és e-mailben, hogy megtudjuk, mennyi a NAV-os tartozásuk, mi az oka, hogy nem tudják az adót fizetni, van-e inkasszó a számlájukon és ez mennyire lehetetleníti el a működésüket. Megkerestük a légi mentő cég két tulajdonosát, az Országos Mentőszolgálatot és az állam nevében a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t is. A válaszokat még várjuk.

Az mindenesetre igen pikáns helyzet, hogy az állami tulajdonban lévő, közszolgáltatást végző cégre az állami adóhatóság végrehajtást kezdeményez. Akkor, amikor feltehetőleg a légi mentési szolgáltatás finanszírozója is az állam. Vagyis ha a cég nem tudja fizetni az adóit, akkor annak az lehet az oka, hogy az államtól, mint megrendelőtől nem érkezett meg (időben) a szolgáltatása ellenértéke… Hogy így van-e, arra is várjuk a válaszokat.

Sokszor szembeszélben dolgoznak a légi mentők

A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. 2009. július 1-jétől az OMSZ Légimentő Kht. jogutódjaként felel a légi mentés biztosításáért. A cég „az egyik legkritikusabb szakban végez orvosi tevékenységet, betegellátást úgy, hogy munkáját speciális eszközökkel és körülményekhez alkalmazkodva – légi járműveken – végzi”.

A cég honlapján az olvasható hogy „sokszor szembeszélben” kellett dolgozniuk. Ez vélhetően utalás arra is, hogy három éve érvényes működési engedélye sem volt, és törvényességi felügyeleti eljárást is kezdeményezett ellene a Pest Megyei Főügyészség, mert a szervezet működésében szabálytalanságokat észlelt. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik