Gazdaság

Kormány: csökkent. Vállalkozások: nem érezzük.

író (író)
író (író)

A kormány szerint 2010 óta jelentősen csökkentek a cégek adminisztrációs terhei. Érdekes, a vállalkozások ezt nem vették észre. Sőt!

A 2010 óta regnáló kormány – szavakban – sok intézkedést hozott a vállalkozók adminisztrációs terhelésének csökkentésére, s ezek kormányzati források szerint 500 milliárd forinttal csökkentették a vállalkozások kiadásait.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2013. augusztusban reprezentatív felmérést végzett a magyar vállalatok körében. Ebből egészen más derült ki.

Plusz-mínusz

A 978 válaszadó cégvezetőtől egyebek mellett megkérdezték, hogy hogyan változtak adminisztrációs terheik 2010-hez képest az adózás, a számvitel és pénzügy, a munkaügy, a humánpolitika, a környezetvédelem, illetve a beruházásokhoz kapcsolódó engedélyezési eljárások területén.

A válaszokat a könnyebb összehasonlíthatóság kedvéért -100-tól +100 pontig terjedő skálára transzferálták, ahol -100-as érték jelenti azt, ha mindenki szerint jelentősen csökkentek az adminisztrációs terhek, míg a +100 jelenti azt, ha mindenki szerint jelentősen nőttek.

A cégek szerint nőttek az adminisztrációs terhek

A vállalatok minden vizsgált területen jelentős tehernövekedést érzékeltek, különösképpen az adózással (54 pont), valamint a számviteli és pénzügyi kötelezettségekkel (50 pont) kapcsolatos adminisztrációt érzékelik nagyobb tehernek, mint 2010-ben.

A cégek majdnem 78 százalékánál nőttek az adózási, közel 74 százalékánál a számviteli, pénzügyi terhek. Mindemellett három év alatt számottevően nőttek a munkaügyi, a környezetvédelmi előírásokat és a beruházásokkal kapcsolatos engedélyezési eljárásokat érintő adminisztrációs kötelezettségek is.

A kisebb cégek jobban panaszkodtak

Létszám-kategóriák szerint a 21-50 és az 51-150 fő közötti alkalmazotti létszámú cégeket az adózási bürokrácia különösen sújtja, de a nagyvállalatok közül is sokan panaszkodnak erre.

A számviteli, pénzügyi adminisztráció növekedése közel egyformán sújtja a cégeket. A munkaügyi szabályozás változásai a 11-20 fő közötti cégek számára okoztak közepes tehernövekedést, míg a többi vállalkozás ezt is súlyosan növekvőnek tartotta. A legkevésbé az engedélyezési eljárások adminisztrációja nőtt, de még itt is jelentősnek tartják a növekedést

Mindegyik ágazat máshol érzékelte a tehernövekedést

Ágazatok szerint az építőiparban csak a környezetvédelmi, az iparban az engedélyezési „papírmunkánál” érzékeltek közepesen növekvő terheket, míg a többi adminisztráció rendkívül nagymértékben nőtt megítélésük szerint.

A kereskedelmi cégek az engedélyezési eljárások adminisztrációjánál kicsi, a munka- és környezetvédelemnél közepes, míg az adózás és a számvitel, pénzügy területén extra tehernövekedést észleltek.

A szolgáltatócégek a kereskedelmi vállalkozásokhoz hasonlóan látják a helyzetet, de náluk már a munkaügyi szabályozás miatti többletbürokrácia is jelentősen nagyobb erőforrásokat igényel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik