Gazdaság

Férfiuralom van a cégvilágban

cégvezető (cégvezető, iroda, )
cégvezető (cégvezető, iroda, )

Minél több alkalmazottat foglalkoztat egy cég, annál kevesebb a női vezető. A tulajdonosok között több a nő, mint a felső vezetésben.

A magyar cégvezetők csupán 32 százaléka nő – áll a Bisnode üzleti információ szolgáltató elemzésében. Azt vizsgálták, hogy a működő és eljárás alatt nem álló cégek tulajdonosainak és vezetőinek milyen az összetétele a hivatalos forrásokból elérhető adatok szerint.

Minél nagyobb a cég, annál kevesebb a női vezető

A társas vállalkozásokban tulajdonosként tevékenykedők csupán 40 százaléka nő. Ez azonban még mindig jobb arány, mint a női cégvezetőké, mert ők csupán 32 százaléknyian vannak. A nők aránya a vezetésben fordított arányos a cégmérettel, ugyanis minél több alkalmazottat foglalkoztat egy vállalkozás, annál kisebb a hölgyek aránya a cégbírósági bejegyzések szerint.

Fotó: Shutterstock

Míg a 10 fő alatti cégek vezetőinek 30 százaléka hölgy, addig a 250 főt feletti alkalmazottal rendelkező cégek vezetőinek csupán 20 százaléka kerül ki a szebbik nem soraiból.

A tulajdonlásnál viszont fordított a kép: az 50 és 249 fő közötti alkalmazotti számot foglalkoztató vállalkozásoknál arányaiban több nő szerepel tulajdonosként, mint a 20 és 49 főt foglalkoztató cégeknél.

60 év felett

A cégvezetők kor szerinti megoszlását vizsgálva azt derült ki, hogy a legtöbb vezető (29 százalék) a 40 és 50 év közötti. S ahogy nő a cégméret, úgy egyre több az idősebb cégvezető. Azonban nem a legnagyobb vállalkozásoknál vannak a legkorosabbak, hanem az 50 és 249 fő alkalmazotti létszámot foglalkoztató cégeknél.

A 60 év feletti cégvezetők száma minden méretkategóriában 15 százalék feletti, ám az 50 és 249 fő között foglalkoztató vállalkozások vezetőinek egy híján húsz százaléka már betöltötte a hatodik x-et is.

A cégtulajdonosok fele 50 év alatti

Összességében kevesebb tulajdonost találtak a 40 feletti korosztályból, mint cégvezetőt, viszont a nagyobb cégméretnél az idősebb tulajdonosok felülreprezentáltabbak. A 30 és 50 közötti korosztály teszi ki a cégtulajdonosok több mint felét, de 60 év feletti is sok tulajdonos van, különösen a nagyobb cégeknél.

Az 50 fő feletti cégek tulajdonosai közül ugyanis több mint 30 százalék a 60 év felettiek aránya. A vezetőkhöz hasonlóan a cégméret növekedésével öregedik tulajdonosi kör is. Azonban meglepő, hogy a 250 fő feletti alkalmazotti létszámot foglalkoztató cégek vezetőinek 3 százaléka 30 év alatti, míg ekkora cégméretnél alig van 30 év alatti vezető. Hiába van tehát több fiatal tulajdonos, a cégvezetést nem ők végzik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik