Gazdaság

Csapda a devizahitelesek megmentése?

A bűnbakot már kinevezte, a lehetséges megoldásról tárgyal, de mégis, mintha hezitálna a kormány a devizahitelesek megmentésével. Pedig az emberek gyors és hatásos megoldást várnak, olyat, mint más ügyekben.

Az elmúlt hónapokban újra a társadalmi érdeklődés, és ezáltal a politika fókuszába került a „devizahiteles probléma”. Láthatólag keresi a kormány azt a szűk ösvényt, ahol politikai és gazdasági szempontból is képes még beavatkozni.

A Policy Agenda (PA) azt vizsgálta meg, hogy ha politikai haszonszerzés szempontjából közelít a kérdéshez a Fidesz, akkor milyen járható út van számára. Szerintük sok múlik azon, hogy szeptemberben képes-e megoldást találni a Fidesz, vagy tovább húzza az időt.

Lépéskényszerben

A szinte hetente tartott utcai demonstrációk, bankfiókok elleni megmozdulások, politikusok, végrehajtók háza előtti tüntetések láthatólag egyre inkább lépéskényszerbe sodorják a kormányt. A Fidesz azt a szokásos politikai forgatókönyvét igyekszik követni, amelyet már a korábbi években konfliktusos ügyek esetében sikeresen alkalmazott.

Ez pedig nem más, mint az, hogy a cselekvések helyett igyekszik retorikailag megoldani a helyzetet. Vagyis átveszi a radikálisok követeléseit és szlogenjeit, majd ezzel nyer időt ahhoz, hogy valódi megoldást legyen képes felmutatni. Egy kicsit mintha ellenzéki szerepet öltene magára, csak éppen nem a kormányt kritizálja, hanem keres egy külső szereplőt, akit a hibákért kárhoztathat, illetve emellett folyamatosan visszamutogat az előző kormányokra.

A bűnbakot már kinevezték

Ennek a módszernek az eredménye, hogy a miniszterelnök a devizahitelt hibás terméknek kezdte nevezni, majd éles kirohanások hangoztak el a kormánypártok részéről a bankok felé. Mostanra pedig már kommunikációjuk fontos eleme a bankok felelősségének hangsúlyozása, és ennek kapcsán anyagi konzekvenciák kilátásba helyezése.


Devizahitel-károsultak tüntetnek Budapesten
Fotó: Berecz Valter

Ugyanakkor – a Policy Agenda megítélése szerint a hibás gazdaság- és monetáris politika miatt is –olyan mértékűvé vált ez a probléma, amelyet nyilvánvaló, hogy verbálisan nem lehet megoldani.

Azonnali megoldást várnak tőlük

Mivel a Fidesz feltételek nélkül a devizahitelesek mellé állt, magára húzta azt a problémát is, hogy szinte azonnali megoldást várnak tőlük. A közvélemény elvárása azért is ilyen erős, mivel más területen éppen az volt a mostani kormányzati ciklusnak a jellemzője, hogy ha kell, akkor erőből és szinte azonnal képesek voltak – akár megalapozatlanul is – törvényeket, akár még Alaptörvényt is módosítani.

Ezért sokáig nem lesz tartható az a taktikájuk, hogy tárgyalásokra hivatkozva húzzák az időt.

A bajban lévők száma nem csökkent

A KSH és az MNB statisztikai adatai alapján a Policy Agenda becslése szerint jelenleg kb. 190 ezer háztartás szenved devizahiteltől. Ez közvetlen módon mintegy 400 ezer választót érinthet. A kormány által közölt adatok szerint 2011 nyarán 61 ezer család küzdött törlesztési gondokkal. Időközben ugyan a végtörlesztéssel, illetve az árfolyamgáttal többen képesek voltak kimenekülni nehéz helyzetükből, és akár az ingatlan értékesítésével kiváltották hitelüket, de az adatok azt mutatják, hogy azóta is újabb családok kerültek be a fizetési gondokkal küzdők széles táborába.

Míg 2011 nyarán a hitelek 77 százalékát időben törlesztették, addig két év elteltével ez a szám 65 százalékra romlott. Ezzel együtt a késedelmesen törlesztők, különösen a kilencven napon túliak aránya megduplázódott (8 százalékról 16 százalékra). A PA becslései szerint továbbra is minimum 60 ezer család küzd törlesztési nehézségekkel.

Azt is fontos szerintük megemlíteni, hogy azok között az adósok között, akik időben képesek befizetni havi törlesztőrészletüket sokan vannak, akik emiatt más fizetési kötelezettségeiket kénytelenek elhalasztani, vagy más fontos eddigi kiadásaikból veszik el a devizatörlesztés részleteit.

Mekkora a politikai mozgástér?

Megítélésük szerint akkor képes a kormányzat megfelelő, és az érintettek számára is érezhető választ adni, ha ez egyszerre lesz gyors és a havi törlesztőrészletet érdemben csökkentő a megoldás. Így az a felvetett javaslat, hogy a devizahitelek négy év alatt kerülnének kivezetésre politikailag nem értelmezhető a kormány számára.

Persze nehéz meghatározni, hogy mit jelent az érdemben csökkenő törlesztőrészlet. A PA szerint 10-15 százaléknál nagyobb mértékű kell hogy legyen. Ezt vélhetően úgy lehetne elérni, ha a forintosításnál alkalmazott árfolyamot a jelenleginél alacsonyabban határoznák meg, és jelentős kamatkedvezményeket is adnának.

Csapdában

Viszont egy ilyen lépés egyáltalán nem vagy csak mérsékelten segít azokon, akik már most is hosszabb ideje tartoznak a hitelintézeteknek. Számukra ugyanis már nem ad mentőövet, ha a forintosítás során csökken a törlesztőrészletük. A fizetési nehézségekkel küzdő kb. 60 ezer család számára egyelőre tehát nem látszik megoldás politikai értelemben – állapítja meg a PA.

Eközben a jelentős számban lévő forinthitelesek jogosan érezhetik magukat becsapottnak egy olyan konstrukciónál, ami nekik nem hoz látványos segítséget. Emellett politika csapdahelyzetet jelent az is, hogy egyre inkább hangot kap a forinthitelesek, illetve a hitelt fel nem vevő családok jogos kérdése: ki fizeti meg a romló árfolyam miatt keletkezett devizahitelek kamatnövekményeit?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik