Gazdaság

Nem minden strand ugrott rá a SZÉP-kártyára

kánikula strand (kánikula, strand, hőség, )
kánikula strand (kánikula, strand, hőség, )

Július elsejétől a gyógyfürdő és strandbelépők árát a Széchenyi Pihenőkártya mindhárom alszámlájáról fizethetjük. Tehát nemcsak a szabadidős, hanem a szállás és vendéglátás keretből is. Már ha elfogadják a kártyát.

A Magyar Fürdőszövetség elérte, hogy július elsejétől a strandokon és gyógyfürdőkben a vendégek a Széchenyi Pihenőkártya bármelyik alszámlájáról, tehát nemcsak a szabadidősről, hanem a szállás vagy a vendéglátás keretre kapott összegből is fizethessenek. Ami jó lehetőség a strandoknak, fürdőknek és a vendégeknek is. Feltéve, hogy az adott helyen elfogadják a kártyát.

A fürdőszövetség szerint a nagyobb fürdőknél, strandoknál ez megoldott. De az idényjellegű helyeken, például a Balatonon vagy a Velencei-tónál már jó, ha előre érdeklődünk. Ebben azonban nem feltétlenül könnyítik meg a dolgunkat.

A BGYH-nál elfogadják

A Budapest Gyógyvizei és Gyógyfürdői Zrt. 11 fürdőt üzemeltet. A Széchenyi Pihenőkártyákat (mindhárom szolgáltatóét) eddig is elfogadták, július elseje óta pedig ez igaz mindhárom alszámlára. Weboldalukat nézve azonban ez csak akkor derül ki, ha a vendég kiválaszt egy fürdőt, és az árak menüpont aljáig legörget.

Balatonfüreden igen, Balatonszepezden nem

A Balatonnál egy nagyobb és egy kisebb település strandüzemeltetőjét kérdeztük meg a pihenőkártya elfogadásáról. Balatonszepezden az önkormányzat üzemelteti a strandot, és nem fogadják el a SZÉP-kártyát. Sőt, a nem túl nagy forgalomra hivatkozva nem is tervezik ezt.

A balatonfüredi két strandot az ottani településüzemeltető cég, a Probio Zrt működteti. Mint Ágoston Ferenc részlegvezetőtől megtudtuk, náluk elfogadják a kártyát és júliustól mindhárom alzsebből lehet vele fizetni. És élnek is a lehetőséggel a strandolók. Az idén a Kisfaludy és Esterházy strandok bevételeiből a készpénzes vásárlásokhoz képest 17 százaléknyit hoztak a pihenőkártyás fürdőzők.

Ágoston Ferenctől azt is megtudtuk, a vendégeik nagyon tájékozottak voltak, már június közepén tudtak az új fizetési lehetőségről. A pénztáraknál egyébként táblán jelzik, hogy elfogadják a SZÉP-et. S azt is kérik, a vendég előre szóljon, ha ilyen kártyával akar fizetni. A két strand honlapján viszont nem találtunk említést a pihenőkártyáról.

Fotó: MTI/Varga György

Velencei-tó

Az Agárdon található Napsugár strandon sem fogadják el a SZÉP-kártyát. Mint Fiát Bea strandvezetőtől megtudtuk, ez a vezetőség döntése volt. Tudomása szerint a vendégek 2-3 százaléka igényelné csak a pihenőkártyás fizetést, de megbékéltek vele, hogy ez nem lehetséges.

A szintén agárdi Park strand kempingben viszont lehet fizetni a SZÉP-pel. Igaz, csak a szállást, a strandbelépőt alapvetően nem. A miértre a kemping vezetője azt mondta, technikai oka van. Csak egy elfogadó terminál van ugyanis náluk, a recepción. A strandpénztáraknál ezért készpénzt kérnek. Elmondása szerint egyébként jó, ha havonta egyszer előfordul, hogy valaki SZÉP-kártyával fizetne a strandbelépőért.

Nincs egységes adatbázis

Ezek után kíváncsiak voltunk, milyen támpontot kaphatnak a strandolni vágyók, ha SZÉP-kártyával fizetnének. Az egyes kibocsátó bankok oldalain meg tudják nézni, hogy a kiválasztott strand vagy fürdő elfogadja-e a kártyát. Jó kiindulási pont lehetne az itthon.hu is – azonban itt egyelőre még nem szerepel az az információ, hogy mindhárom alzsebből lehetne fizetni.

És az oldalon változatlanul nem találtuk azt a kártya indításakor ígért összevont adatbázist sem, ahol az összes elfogadóhelyet egy helyen találnák meg az érdeklődők. S például a kártyabirtokosnak szóló tájékoztatóban sem térnek ki arra, hol lehet fizetni a kártyákkal.

A fürdőszövetségnek sincs központi regisztere

A Magyar Fürdőszövetséget is kérdeztük, van-e listájuk a pihenőkártyát elfogadó fürdőkről, strandokról. Vancsura Miklós ügyvezető elnök azt mondta, nincs, de amelyik fürdő feltöltötte a szövetség honlapjára, hogy elfogadóhely, annál szerepel ez az információ. Megnéztük.

A budapesti Rudas például elfogadóhely, de ezt nem tüntette fel a szövetség honlapján található bemutatkozó anyagában. S hasonló a helyzet a Vancsura vezette sárvári fürdővel is. Utóbbi fürdő saját honlapján pedig például még az szerepel, hogy csak a szabadidő alszámláról lehet fizetni a strandbelépőket.

Hány elfogadóhely lehet?

Erre a kérdésünkre nem tudott pontos választ adni Vancsura Miklós. Viszont azt mondta, hogy a 106 fürdőszövetségi tag mintegy 70 százaléka lehet SZÉP-kártya elfogadóhely. Ezeken a helyeken úgy tudja, mindhárom alzsebből tudnak fizetni a vendégek.

Elmondta még, hogy az üdülési csekk fénykorában 25 százalékot hozott a strandok, gyógyfürdők bevételéből. Az idén abban bízik a szakma, hogy a pihenőkártya forgalma talán 12-25 százalék között lehet. Sárváron például arra számítanak, hogy éves szinten meghaladja a százmillió forintot a SZÉP-kártya forgalma.

Elemi érdekük

Az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében egyébként a fürdőknek elemi érdekük, hogy a belföldi felhasználás, ezen belül a pihenőkártyás forgalom is nőjön.

Tavaly decemberben majdnem 40 ezer SZÉP-kártya elfogadóhely volt Magyarországon, és 768 ezer darab igényelt kártya volt forgalomban. A kártyákra  összesen majdnem 72 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók, ebből szabadidő eltöltésével kapcsolatos alszámlára kicsivel több mint 5 milliárd forintnyit, aminek jelentős részét a hazai fürdőkben költötték el a tulajdonosok – állt nemrégiben a szövetség közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik