Belföld

Júliustól több zsebből fizethetünk a strandokon

strand (strand)
strand (strand)

A strandokon, gyógyfürdőkben július elsejétől már nem csak a szabadidő zsebből fizethetünk a Széchenyi pihenőkártyával, hanem a szállás és a vendéglátás alszámláról is. Az átállás úgy tűnik, elvileg zökkenőmentes lehet.

Július elsejétől – a szálláshely-szolgáltatás kifizetéséhez hasonlóan – a gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP kártya) mindhárom alszámlájáról fizetni, ahol elfogadják a kártyát. Ami jó hír a vendégeknek és a fürdőknek is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az üzemeltetők mennyire készültek fel a változásra.

Fata László cafeteria-szakértő szerint ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen az átállás, a kibocsátónak a saját rendszerében (POS, internet, telefonos felhatalmazás) lehetővé kell tennie, hogy működjön az új fizetési mód.  Az átállítás egyébként lehet automatikus és igényelhet egyedi beavatkozást is. És nem mellesleg a pénztárosoknak is tudniuk kell az új fizetési lehetőségről.

Részben már startra készen

A három kártyakibocsátó bank közül a K&H azt válaszolta megkeresésünkre, hogy náluk az átállással kapcsolatban semmi teendőjük nincs az elfogadóhelyeknek, a  módosítással járó technikai feltételeket július elsejétől biztosítják számukra.

Az OTP Pénztárszolgáltatónál (OTPP) csak egy kisebb átállításra van szükség, amit meg is tesznek hamarosan. Az érintettekkel az OTP Pénztárszolgáltató még júniusban felveszi a kapcsolatot, annak érdekében, hogy időre elkészüljenek.

Az MKB-nál viszont a csak fürdő/gyógyfürdő szolgáltatatóktól azt kérték – mint írták, a másik két kártyakibocsátóval együtt, a Fürdőszövetség közreműködésével – hogy jelezzenek vissza legkésőbb június 15-ig, mely telephelyeiken lehetne majd mindhárom zsebből fizetni.  De ennek eddig csak kevesen tettek eleget. Azt azonban érzékelik, hogy ahogy közeledik a július elseje, mintha nőne az válaszadások száma.

Fotó: MTI/Bugány János

A budapesti fürdők felkészültek

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-hez (BGYH) tartozó összes fürdőegységében lehet SZÉP kártyával fizetni, s a cég azt írta megkeresésünkre, hogy felkészültek a júliusi átállásra is. A pénztárosok is tudnak a dologról.

A bankoktól azt az információt kapták, hogy nem kell a már megkötött szerződéseiket módosítaniuk. Fürdőikben  egyébként OTP POS terminálokat használnak, és az üzemeltető arról tájékoztatta őket, hogy a szükséges beállításokat elvégzik.

Tavaly a forgalmuk valamivel több mint 2 százalékát tették ki mindössze a pihenőkártyás fizetések, az idei adatok  alapján azonban úgy látják, jobb arányt érhetnek el. A Magyar Fürdőszövetségtől még várjuk a válaszokat.

A kölcsönös elfogadás már sínen van

A SZÉP kártyánál az egyik probléma az volt korábban, hogy nem mindenhol fogadták el mindhárom kibocsátó kártyáját. A CafeteraTrend legfrissebb felmérése szerint ezen a téren jelentős javulás történt. Az derült ki, hogy a szálláshelyeken mindössze a megkérdezettek 12,8 százalékánál okozhat problémát, hogy pont az ő szolgáltatója kártyáját nem fogadják el. Ez szinte teljes lefedettségnek tekinthető.

Az alszámlákkal még lehet gond

Azt is vizsgálták, mindhárom alszámla elfogadják-e a szállásadók. Bár a szállásszolgáltatást a tavalyi év elejétől lehet mindhárom zsebből ki lehet fizetni, ezzel még mindig van probléma, ha javult is a helyzet. A megkérdezett szálláshelyek 12 százaléka még mindig nem tudja elfogadni a vendéglátás alszámlát és 23,1 százalékuk továbbra is gondban van, ha a vendég a szabadidős zsebből akar költeni.

A szállodáknál jobb a helyzet, hiszen náluk gyakran mindhárom alszámlához kapcsolódó szolgáltatást kínálnak, így ott nagyobb eséllyel tudunk fizetni mindhárom zsebből. Viszont a válaszadó panziók 42 százaléka nem tud mit kezdeni a szabadidő zsebben lévő pénzekkel.

Ennek többféle oka is lehet Fata László szerint, például az, ha a szálláshely nem szerződött az egyes szolgáltatókkal az egyes alszámlák elfogadására. De az sem kizárt, hogy nem tudja, szerződött-e, vagy sem. Emellett az is előfordul, hogy csak a recepciós nem tud róla, elfogadhatná a vendéglátás vagy szabadidő alszámlát is. Reméljük, a strandoknál nem lesz hasonló probléma.

Masszázsért is fizethetünk vele

Július elsejétől nem csak az újdonság, hogy a gyógyfürdőkben és a strandokon a pihenőkártya mindhárom zsebéből fizethetünk. Hanem az is, hogy a szálláshelyen igénybe vehető minden szolgáltatás díja kiegyenlíthető a SZÉP kártya szálláshely alszámlájáról, ha szállásszolgáltatás is kapcsolódott hozzá. Így például már masszázsért, kozmetikai kezelésért, valamint a félpanziós ellátásért is lehetséges fizetni, a szállásszolgáltatással együtt.

Ezen kívül a jövőben a sportrendezvények részvételi díját, így a futóversenyek nevezési költségét is rendezhetjük a pihenőkártyával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik