Gazdaság

Tavaszi meglepetés: kedvező infláció

forint (forint, érme, )
forint (forint, érme, )

A kormány várakozásait igazolják az inflációs adatok: hiába van padlón az alapkamat, nem durvult be a drágulás. Az elemzők szerint újabb gazdaságélénkítő célú alapkamat-csökkentést alapozhat meg.

Márciusban a fogyasztói árak 2,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az MTI előzetes felmérésébe bevont nagy citybeli házak elemzői 2,5-2,6 százalékos, tizenkét havi inflációt valószínűsítettek márciusra a februárban mért 2,8 százalék után, tehát a várakozásokat jóval alulmúlta a drágulás.

A 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég szakértőinek csütörtöki értékelése szerint a múlt havi inflációs meglepetés fő oka, vagyis az élelmiszerárak mellett tényező volt az is, hogy az ipari fogyasztási javak árszintjébe a vártnál valamivel kisebb mértékben szűrődött át a forint gyengesége.

A ház elemzői szerint emellett a jövedéki adók emelésének hatása is gyorsan múlik, és ez is hozzájárult az előrejelzéseknél jobb márciusi inflációs adathoz

Még mindig drágul az élelmiszer

Egy hónap alatt – 2013. februárhoz viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára kismértékben nőtt (0,1%) egy hónap alatt. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség és gyümölcs) 2 százalékkal, a párizsi, kolbász 1,1 százalékkal drágult.


Fotó: Kummer János

Csökkent azonban a csokoládé, kakaó (4,5%), a tojás (3,1%), a liszt (1,3%) és a cukor (0,8%) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek ára átlagosan 0,1 százalékkal csökkent.

A dohányon kívül minden más olcsóbb

A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek árai emelkedtek, 0,8 százalékkal, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően. Az átlagot meghaladó mértékben drágultak a szolgáltatások (0,6%), míg a szeszes italok, dohányáruk áremelkedése az átlaggal megegyező volt (0,3%).

Az egyéb cikkek (ide tartoznak: lakás-, háztartás- és testápolási cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) körében kisebb mértékű árnövekedés volt megfigyelhető (0,1%), ezen belül a járműüzemanyagokért 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

A háztartási energiáért és a tartós fogyasztási cikkekért 0,2-0,2 százalékkal kellett kevesebb fizetni, mint egy hónappal ezelőtt. Erről bővebben a rezsicsökkentés megvalósításáról szóló cikkünkben olvashat a Hír24-en.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik