Gazdaság

Innen jöhet az új jegybanki alelnök

MNB (MNB)
MNB (MNB)

Csak néhány nap múlva dől el, hogy ki lesz Király Júlia utódja – tudta meg az FN24.

Először az Országgyűlés elnökének terjeszti majd elő jegybank-alelnök jelöltjét Orbán Viktor miniszterelnök – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő a kormányülést követő szerdai tájékoztatón egy újságíró kérdésére.

Király Júlia, aki pillanatnyilag az egyetlen alelnök, múlt héten jelentette be lemondását, s kérte, hogy minél hamarabb keressék meg az utódját. A jegybank nem működhet két alelnök nélkül, így a frissen kinevezett Balog Ádám mellett legalább egy helyet be kell tölteni.

Kormányközeli forrásból származó információink szerint a jelölt megnevezésére még néhány napot várni kell, s várhatóan a monetáris tanács jelenlegi tagjai közül fog jelölni a miniszterelnök.


Fotó: Kummer János

A monetáris tanács tagjai jelenleg:

Bártfai-Mager Andrea, aki 2005-2007 közötti jegybanki karrierje után a versenyhatósághoz majd a Magyar Közlöny kiadójához ment.

Gerhardt Ferenc, aki szerteágazó banki tapasztalatok után a Magyar Fejlesztési Bankból került be a monetáris tanácsba.

Cinkotai János Béla inflációszakértő már lassan egy évtizede megbecsült tanácsadója a jegybanknak

Kocziszky György a Miskolci Egyetem gazdaságtudományi karának dékánja, szakterülete az európai integráció

Pleschinger Gyula, akit Matolcsy György a Nemzetgazdasági Minisztériumból vitt magával

Ajánlott videó

Olvasói sztorik