Gazdaság

Kiderült, kik szállhatnak be a pénztárgép-bizniszbe

A NAV honlapján közreadták az adómemória-cserére engedélyezett pénztárgépek és forgalmazók listáját.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján nyilvánosságra hozták azoknak a cégeknek a listáját, amelyeknek van engedélyük az új szabályoknak megfelelő pénztárgépek forgalmazására. A listában szereplő cégek közül azonban van, amelyiknek csak március végéig vagy június végéig van engedélye, tehát erre érdemes odafigyelni.

Az online adatkapcsolatra képes pénztárgépek alkalmazására egyébként május elsejéig kell átállniuk a kiskereskedőknek. Az elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépeket 2013. június 30-ig lehet használni, addig ezt az állami adóhatóság nem szankcionálná, ez a határidő az elektronikus naplóval rendelkező hagyományos pénztárgépeknél 2013. december 31-e.


Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

2013. július 1-jétől az elektronikus naplóval rendelkező hagyományos pénztárgépek üzemeltetői havonta kötelesek elektronikus úton adatot szolgáltatni a pénztárgéppel kibocsátott nyugták, egyszerűsített számlák adatairól.

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége szerint a május elsejei határidő nem tartható. A szövetség úgy véli, hogy az ellenőrző egységek tesztelése, engedélyeztetése, pénztárgépekbe való beültetése, az új kasszák legyártása, az adattovábbítás hibáinak kiküszöbölése határidőre még megfeszített tempóban is nehezen kivitelezhető.

A pénztárgépek cseréjét vagy átállítását csak szakszerviz vagy műszerész végezheti, illetve a NAV rendszerén keresztül online üzembe helyezés is lehetséges lesz majd. A pénztárgépek online bekötésével a nemzetgazdasági tárca 95 milliárd forintos áfabevétel-növekedéssel számolt.

Minden kis- és középvállalkozásnak támogatást kérnek

Nehéz pénzügyi helyzetbe kerülhet sok kis- és középvállalkozás, ha csak az 500 millió forintnál kisebb árbevételű társaságok kaphatnak támogatást a pénztárgépek cseréjéhez – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) pénteken.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány döntése alapján 50 ezer forint támogatást kaphatnak a pénztárgépek cseréjéhez az arra jogosult vállalkozók. A kompenzáció azoknak a társaságoknak, illetve egyéni vállalkozóknak jár, amelyek éves árbevétele nem éri el az 500 millió forintot, nincs adótartozásuk, nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, és nem alkalmaznak feketén dolgozókat. A támogatás maximum öt pénztárgép bekötéséhez vehető igénybe.

Az OKSZ pénteki közleményében hangsúlyozta: a szövetség javaslata korábban is az volt, hogy a legkisebb vállalkozásoknál a pénztárgép vásárlásának, átalakításának teljes költségét térítse meg a költségvetés. Elsősorban a mikrovállalkozások közül sok küzd napi, néhány ezer forintos költséggondokkal, számukra létkérdés a teljes összegű támogatás. Az OKSZ szerint a bejelentett támogatási móddal szemben indokolt lenne valamennyi további kis- és középvállalkozás segítése, számukra javasolható az 50 ezer forint.

Előzetes számítások szerint az új pénztárgépek 80-100 ezer forintba kerülhetnek, ehhez jönnek még az átállás további költségei – ismertette a szervezet. Az OKSZ szerint egyszerűsíthető a támogatás igénylése is, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köztartozásmentes adózói listájában szereplő vállalkozások mentesíthetők lennének az előzetes igénylés alól.

Az igénylés október 31-i határideje igazodik a pénztárgépcserék teljesíthető menetéhez azzal, hogy az átállásra a megfelelő támogatással készek a kereskedők. Ugyanakkor a tervezés és a gyártás, továbbá az új gépek üzembe helyezése már kizárólag a pénztárgép-szolgáltatók teljesítményétől függ – mutatott rá a szövetség.

Az OKSZ közleményében emlékeztet arra, hogy a pénztárgépek közvetlen összeköttetését az adóhatósággal a tervezett intézkedés bejelentése óta támogatta. Évente több mint ezermilliárd forint adó az államkassza helyett a magánzsebekbe jut, ami súlyos sérelem az adóelőírásokat megtartó vállalkozások számára is. A pénztárgépek adóhatósági bekötésével jelentős többletbevételhez juthat a költségvetés. Ennek alapvető feltétele, hogy az adóhatósághoz beérkező értékesítési és pénztárgép-kezelési adatok elemzése alapján a nyugtát nem adó szolgáltatók kiszűrhetők legyenek – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik