Gazdaság

Drágulhat a cigi a trafiktörvény miatt

cigaretta (trafiktörvény, cigaretta, cigi)
cigaretta (trafiktörvény, cigaretta, cigi)

Vége lesz annak a világnak, hogy minden sarkon lehet cigit venni. Jövőre a kiskorúak védelmében az állam kizárólag külön dohányboltokban engedélyezi az értékesítést. A jelenlegi feltételekkel azonban nem éri meg dohányboltot nyitni. Vagyis nem kizárt, hogy áremelés jöhet.

Elfogadták a trafiktörvényt. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György szerint jó az elgondolás, közelebb vihet ahhoz a célhoz, hogy gyerekeink ne jussanak cigarettához. Másrészt úgy véli, hogy a kereskedők nagy része nem fogja sajnálni, hogy nem árusíthat dohányterméket.

Át kell szokni

A trafiktörvényt megszavazták, ami azt jelenti, hogy jövőre a dohányosok nem tudják majd például a nagybevásárláskor a boltban megvenni a cigit, hanem el kell sétálniuk a „dohányboltba”. Az árusítóhelyeket kizárólag így nevezhetik ugyanis, s nem lehet rajtuk semmilyen reklám. Egy 18-as tiltó karika viszont kötelező kellék lesz a homlokzaton. Ezzel kell jelezni: kiskorúaknak tilos az üzlet látogatása és a vásárlás.

Aki mégis kiszolgálja őket, az borsos büntetésre számíthat. Kétezer lakosonként lehet egy-egy árusítóhely, és húsz évre lehet szerződni az állammal az értékesítésre. De megéri-e dohányboltot nyitni?

Még nem tudni biztosan

Ma mintegy negyvenezer üzletben árusítanak füstölnivalót. Döntő többségükben olyan helyeken, ahol mást is lehet vásárolni. Tehát nem elsősorban a dohányeladáson múlik az üzlet eredménye. Az új rendszerben a marketingszerződések nyújtotta előnyökre sem lehet számítani, mert csakis a dohány árréséből gazdálkodhatnak majd a boltok, mást nem is kínálhatnak. De vajon megélnek-e majd ebből?

Vámos György szerint ezt ma még nem lehet megmondani, mert nincsenek meg a részletes szabályok. Nem tudni például, mennyi lesz az éves koncessziós díj, és hogy változik-e az árképzés, az árrés. A „megéri-e” kérdésre majd a végrehajtási rendelet megjelenése után lehet választ adni.

Ha nem változik az árrés, nem éri meg

A tervezet szerint kétezer lakosra jutna egy-egy dohánybolt. Magyarországon a férfiak 32, a nők 23 százaléka dohányzik minden nap. Tehát átlagosan 27,5 százalék. Vagyis a kétezer ember közül átlag 550. Belőlük kellene megélnie egy-egy dohányboltnak (plusz-mínusz az átmenő forgalom, illetve az átlagtól eltérő dohányzási mutatókkal rendelkező helybéliek, a nem mindennap dohányzók, a leszokók).

A dohánytermékek árrése ma 3-4 százalék közötti. Egy doboz cigaretta 750 forint körül van, vagyis nettó 590 forint. Az árrés rajta tehát 17-22 forint közötti. Vegyünk 20 forintot. Tegyük fel, hogy mind az 550 dohányos vesz minden nap egy doboz cigit. Ebből egy-egy dohányüzletnek átlagban 340 ezer forint körüli árrése lesz havonta. Aki már vállalkozott, az tudja: ez az összeg feltehetőleg nem lesz elég egy ember bérére, az üzlet fenntartására, adók fizetésére. És persze ott van még a koncessziós díj is, amiről egyelőre nem tudni semmi közelebbit.

Még drágább lehet a cigi

Jelenleg a gyártók határozzák meg a cigaretta árát. Az árrés is kötött. S láttuk, ebből az árrésből nagy valószínűséggel nem éri meg dohányboltot nyitni. A gyártóknak pedig nem érdekük, hogy a dohányboltok ne tudjanak megélni, mivel akkor nekik sem lesz forgalmuk. Tehát lépni fognak. Ha nem emelkedik az árrés, akkor Vámos szerint nem kizárt, hogy a gyártók emelni fogják az árakat.

Bezárhatnak a kisboltok?

A törvénytervezet is számol azzal, hogy a 2000 fő alatti településeken esetleg nem éri meg majd külön dohányboltot fenntartani. Kizárólag ilyen esetben megengednék azt is, hogy egy más üzletben árusíthassák a cigarettát. Kérdés, hány olyan kis üzlet lesz, amely megfelelően el tudja különíteni a dohányértékesítést (fallal leválasztani, külön pénztárgépről, pénztárosról gondoskodni), s hogy ez megéri-e nekik.

Vámos György nem tart attól, hogy – mint a Gfk írta – több ezer bolt szűnhet meg az új szabályozás miatt. Mert a cigarettából eddig sem volt nagy az árrés (a bolti kiskereskedelemben átlagosan 20 százalék az árrés a cigi 3-4 százalékával szemben). Emiatt az a véleménye, hogy ha a dohányárusítás kiesik, az nem igazán befolyásolja a boltok helyzetét. Vagyis nem tartja valószínűnek, hogy ilyen okból tömegesen zárnának be a kisboltok.

Azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy lesz egy-egy olyan (2000 fő alatti) kistelepülés, ahol a két kisbolt közül csak az egyik tud szerződést kötni cigi árusításra, s akkor emiatt a másik forgalma csökkenhet, akár annyira is, hogy bezárjon. De Vámos szerint az sem kizárt, hogy egyik sem tud megfelelni a feltételeknek, s így egyikük forgalma sem csökken le. Viszont akkor senki nem fog cigarettát árulni.

Ekkor jöhetnek be az állami mozgóboltok. nem maradnak tehát cigaretta nélkül a kistelepüléseken sem. Az állam jóvoltából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik