Belföld

Tízmilliárdokba kerül a dohányzás az országnak

cigaretta (cigaretta, csikkek)
cigaretta (cigaretta, csikkek)

Amellett, hogy évente húszezer magyarral végez, még nyolcvanmilliárd forintos veszteséget is okoz a magyar társadalom számára a cigaretta.

2010-ben a dohányzással kapcsolatos állami bevételek meghaladták a 360 milliárd forintot, míg a társadalom ezzel kapcsolatos kiadásai 441 milliárd forintra rúgtak – közölte Vokó Zoltán. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója elmondta: a kiadások jelentős részét a dohányzással kapcsolatos egészségi problémák kezelésére fordították, az az Egészségbiztosítási Alapot terhelte.

Ezzel együtt 2010-ben 20 ezer ember halálát okozta közvetlenül a dohányzás. Ez az összes haláleset egyhatoda – emelte ki Vokó Zoltán. A főigazgató elmondta: a dohányzó férfiak 16, míg a nők 19 évvel élnek rövidebb ideig. Ennek ellenére a legfrissebb felmérések szerint Magyarországon a férfiak 32, a nők 23 százaléka dohányzik mindennap.

Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője kiemelte: a dohányzás előfordulási gyakorisága Európában a legmagasabb. Ráadásul a dohányzók körében kiemelten magas (22 százalék) a nők aránya, ezért a kontinensen a dohányzás elleni fellépés új célcsoportjai a fiatal lányok és nők lettek.

A kormány döntése alapján ez év szeptemberétől csak “képes” egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani, és 2013-tól csak ilyen csomagolású termék hozható forgalomba. A sajtótájékoztatón néhány ilyen csomagolás mintáját is bemutatták.

Demjén Tibor, az OEFI Dohányzás Fókuszpontjának vezetője elmondta: jelenleg 14-féle figyelmeztető felirat olvasható a cigarettás dobozokon, ennek kiegészítéséhez az Európai Bizottság 42 képet ajánlott. A magyarországi csomagoláson ezek mellett a dohányzásról való leszokásban segítő internetes oldal címét (www.leteszemacigit.hu), illetve az ugyanezt a célt szolgáló, valamint a dohányzási szabályszegések bejelentésére létrehozott telefonszámot (06-40-200-493) is feltüntetik.

A fókuszpont vezetője kiemelte: minden országban, ahol bevezették a képpel kombinált figyelmeztetéseket, a fiatalok körében kevesebben szoktak rá a dohányzásra, a már dohányzók körében pedig többen tették le a cigarettát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik