Gazdaság

Lecsapott a NAV a száguldó cirkuszra

Az árusok fele, a taxisok majdnem teljes köre „feledékenységből” nem adott számlát. Sok volt a feketemunkás is.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel karöltve végzett ellenőrzéseket a már lezajlott Formula-1 ENI Magyar Nagydíjnak helyet adó Hungaroringen és annak környékén.

Tavalyhoz képest semmi javulást nem tapasztaltak. Az idén is az volt a jellemző, hogy minden második kereskedő nem adott nyugtát, számlát. Ez az arány a nézőket szállító taxisok körében lényegesen magasabb volt: az utasok szinte egyetlen esetben sem kaptak a viteldíjról nyugtát.

A vendéglátóhelyekről igazolatlan eredetű jövedéki árut, a versenyre kitelepült árusoktól pedig a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamis „FERRARI” jelzéssel ellátott ruházati termékeket is lefoglaltak az ellenőrzések során.

Több olyan magánszemély is az adóhatóság látókörébe került, akik engedély és adószám nélkül árusították termékeiket. Kiemelkedően sok volt a „feketemunkások” aránya is: a vállalkozások a foglalkoztatottak több mint felét bejelentés nélkül, illegálisan alkalmazták.

A 221 ellenőrzés mérlege közel 12 millió forintnyi mulasztási és jövedéki bírság volt.

Mint korábban megírtuk, a helyszínre kitelepült árusok elég sokat kértek az ételrt és az italért is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik