Gazdaság

Sportot űz a magyar az adótrükközésből

NAV(960x640)(1).jpg (NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal)
NAV(960x640)(1).jpg (NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal)

Csaknem ötezer adózó akadt fenn az előző fél évben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rostáján, akik úgy kérték vissza az államtól személyi jövedelemadójuk egy részét, hogy nem illette meg őket ez a pénz. Az adóhatóság 700 millió forint jogtalan visszaigénylését akadályozta meg - írja a Magyar Nemzet.

Az utóbbi években mind nagyobb méreteket öltött a jogellenes visszaigénylés. 2009-ben 3700 személy összesen 450 millió forintos igénye bizonyult törvénysértőnek. Egy évre rá a jogszabályi feltételek hiánya miatt 5500 polgár együttesen 710 milliós követelésének teljesítését tagadta meg az adóhatóság, tavaly pedig már nyolcezren vártak hiába 1,1 milliárd forintot.

Az idén – a tavalyi túlfizetések miatt – 1,3 millió polgár kért vissza pénzt a hivataltól, a visszaigényelt szja összege 61 milliárd forintot tett ki.

A hatóság sok esetben csak előzetes vizsgálat után fizeti ki a kérelmezett jövedelemadót. Két évvel ezelőtt több mint 17 ezer ilyen eljárást folytatott le a NAV, tavaly már a 25 ezret is meghaladta a kifizetést megelőző vizsgálatok száma. Az idén hat hónap alatt 16 500 efféle eljárást fejeztek be.

A jogellenes visszaigénylés persze nem mindig jelent adócsalást. Egyesek például azért nem kaphatták vissza adójukat, mert bizonyos közterhet – például az illetéket – nem fizették meg. Ilyenkor a túlfizetést beszámítják a hátralékba. Mások hibásan töltötték ki a bevallásukat, összekevertek bizonyos sorokat, számokat. Némelyek azonban egyszerűen csalni akartak, ellenük az adóhivatal rendszerint büntetőeljárást kezdeményez – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik