Szinte napi, filléres gondokkal küzd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), így előfordulhat, hogy tartozása van. Azt azonban már az adótitokra hivatkozva nem árulták el, hogy kinek, mennyivel és mióta nem fizettek – írja a Figyelő című lap.
A NAV közintézmény, így a központi költségvetésnek utal, például az alkalmazottak után járó tb-terheket illetve az szja-t. Vámosi Nagy Szabolcs adószakértő szerint elszomorító, hogy az adóhatóság is tartozik saját magának, ugyanakkor pozitív üzenete van annak, hogy ezt nem titkolja el.
A hivatal internetes oldalán elérhető kereső segítségével kiderül, nem az adóhatóság az egyetlen központi szerv, amely bajban van a befizetésekkel. Számos önkormányzat – köztük a Pest és Somogy megyei, a fővárosi és a VI. kerületi – is szerepel a feketelistán.