Gazdaság

Szándékosan nem fizetnek időben a cégek

A nagy cégek 90 százaléka nem fizet időre. A korábbinál is kockázatosabb a céges hitelezés.

Kapcsolódó cikkek

2012-ben tovább nő a szállítói hitelezés szerepe a hazai cégek likviditásának fenntartásában, ez pedig a fizetési kockázatok és a beszállítói láncok kitettségének növekedését okozza – állítja az Atradius Hitelbiztosító. Az Atradius legfrissebb országjelentése szerint idén a szándékosan halasztott szállítói kifizetések leginkább az építőipar, az élelmiszeripar, a kiskereskedelem, illetve az informatika területén működő cégeket érintik majd.

A kereskedelmi bankok megváltozott hitelezési politikája miatt a vállalkozások nehezebben jutnak forráshoz, a jegybank likviditásnövelő intézkedéseinek hatása pedig limitált, ezért az Atradius Hitelbiztosító a szállítói számlák halasztott vagy szándékosan késleltetett fizetésére, azaz a szállítói hitelezés súlyának növekedésére, illetve az ebből adódó kockázatok jelentős növekedésére számít Magyarországon – derül ki márciusi országjelentésükből.

„Ha a vállalkozások továbbra is nehezen jutnak piaci forrásokhoz, akkor vélhetően még az eddiginél is nagyobb mértékben támaszkodnak majd a szállítói hitelekre, azaz tovább növekszik majd a szándékosan késleltetett szállítói fizetések aránya. Ez komoly többletkockázatot jelent, hiszen a késedelmes fizetések arányának növekedése miatt tőkeerős vállalkozások is könnyen fizetésképtelenné válhatnak.” – nyilatkozta a hitelbiztosító országigazgatója, Vanek Balázs.

Az Atradius Fizetési Szokások Barométerének tavaly év végi adatai szerint a nagyvállalati fizetések 90 százaléka, míg a teljes vállalatközi fizetések 80 százaléka halasztott fizetés. Összességében pedig az itthon kibocsátott szállítói számlák mintegy 31 százalékánál volt tapasztalható késedelmes számlakiegyenlítés 2011 végén. Vanek Balázs elmondta: a hazai vállalkozások általában tolerálják a késedelmes fizetést, hiszen nem akarnak vevőket veszíteni, ugyanakkor rövidebb fizetési határidők kikötésével próbálnak védekezni a jelenség ellen. A fizetési határidők átlagos hossza a 2010-es 30 napról 28 napra csökkent 2011-ben, miközben az átlagos fizetési késedelem hossza 22 napot tett ki 2011-ben, szemben a 2010-es 19-20 napos adattal.

A vállalkozások mostanában azzal is kénytelenek szembesülni, hogy az állami szervek és az önkormányzatok is késedelmesen fizetnek; erre a tényre már a kormányprogram is felhívta a figyelmet.

2012-ben várhatóan nem vagy csak elenyésző mértékben nő a bruttó hazai termék (GDP), elsősorban a gyenge belföldi kereslet és az alulteljesítő export miatt – írták még. Országjelentésük szerint a magyar gazdaság növekedésének útjában leginkább az évek óta folyamatosan hanyatló belső kereslet, illetve az állami megrendelések drasztikus csökkenése áll.

A hivatalos adatok szerint tavaly sem tört meg a hatéves csökkenő trend, és 2010-hez képest mintegy 7,8 százalékkal esett vissza a hazai ipari termelés. Az új megrendelések állománya 16,7 százalékkal zuhant, az építőipar teljesítménye pedig mintegy 11,3 százalékkal esett vissza 2010-hez képest. A romló fizetési szokások mellett a legtöbb iparág szereplői kihasználatlan kapacitással és éles versennyel is szembesülnek, a hazai fizetőeszköz gyengülése pedig különösen rosszul érintette az importra szoruló hazai vállalkozásokat – fűzi hozzá a jelentés.

2011-ben a fizetésképtelenségi eljárások száma 16,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Idén februárban mintegy 19 százalékkal több cég ellen indult felszámolási eljárás Magyarországon, mint egy évvel korábban, 2010-hez képest pedig közel 50 százalék volt a növekedés.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a modern kockázatkezelési megoldások alkalmazásával kiküszöbölhető a gyűrűző nemfizetésből adódó üzleti kockázat, amely akár egy egész szállítói láncot is ellehetetleníthet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik