Gazdaság

Ismét drágulhat az üzemanyag

Újabb áremelés jöhet a hazai benzinkutakon.

Hiába vannak már jelenleg is soha nem látott magasságban a hazai üzemanyagárak (benzin 422, gázolaj 444 forint), a jövő héten újabb áremelés jöhet – írja a Portfolio.hu. A gazdasági portál szerint a finomított termékárak emelkedtek, amit a forint erősödése sem tudott teljes mértékben ellensúlyozni. Ráadásul az iráni feszültségek és a nigériai sztrájkok miatt is egyre inkább aggódnak az olajpiaci szereplők. ett el.

A fentiek alapján az a legvalószínűbb, hogy gázolaj esetében nagyobb lehet az emelés mértéke, a benzinnél a jegyzésár változása alapján az ár szinten tartása is elképzelhető lenne, de mivel a múlt héten vélhetően az indokoltnál kisebb volt  áremelés, így lehet, hogy azt is bepótolják. Hegedűs Miklós, a Gazdaságkutató Intézet ügyvezető igazgatója a Hír24-nek azt mondta, am hazai benzinárakat 2012-ben is elsősorban a forint és a dollár keresztárfolyama fogja meghatározni.

Bár a hazai valuta állapota meghatározó és a benzinár nem követi szorosan a kőolaj világpiaci árát (2008-ban 50 dollárral drágább volt a hordónkénti ár, mint most, mégis 317 forint volt a benzin – jelenleg 423 forint egy liter), éves szinten mégis kéz a kézben járnak. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a kőolaj hordónkénti ára egy nemzetközi konfliktus miatt újra meglódul, az a magyar benzintankokat is porosodásra ítéli.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik