Gazdaság

Az adóemelések miatt kevesebbet vásárolunk

A fogyasztás zsugorodásával számolnak jövőre a közgazdászok, a keresletet a jövőre várt recesszió mellett a magas általános fogyasztási adó (áfa) is visszafogja.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Népszavának elmondta: az áfa 25-ről 27 százalékra növelése jelentősen visszafogja a fogyasztást. A bérek alakulása ugyanakkor még nyitott kérdés, mert a minimálbérről, a szakmai bérminimumról és a bérkompenzációról még nem jelent meg a rendelet. Azt sem tudni, hogy a minimálbéreseken és bérminimumon alkalmazottakon kívül a többi dolgozó bérét tudják-e – és ha igen, milyen mértékben – emelni a munkaadók. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a 2012-ben 4-5 százalékosra becsült inflációt sem – fejtette ki.

A fogyasztói piac számára a végtörlesztő devizahiteles úgy jelenik meg, mint aki megszabadult a törlesztőrészlet fizetésétől, aki pedig az árfolyamgátat választja, az a törlesztési teher egy részétől. Ma még bizonytalan, hogy a százezernél is több család mire fordítja majd a megmaradó jövedelmét – mondta a lapnak.

Az OKSZ főtitkára szerint az idén a fogyasztás még nagyjából a tavalyi szinten alakult. A jövő év elején Vámos György a fogyasztás zsugorodására számít, úgy véli, az élelmiszer-fogyasztás valószínűleg nem esik majd érdemben vissza, erre inkább az iparcikkeknél, ruházati termékeknél lehet szerinte számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik