Fotó: Kummer János
Stratégiai cél, hogy erőteljesebben jelenjenek meg Budapesten a takarékszövetkezetek, és ezzel növekedjen magyarországi súlyuk – hangsúlyozta Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke szerdán, a szövetség Takarékossági Világnap alkalmából rendezett ünnepségén.
Elmondása szerint a takarékszövetkezetek pozitív megkülönböztetése hosszú évek óta először a bankadónál volt érezhető, ami azért indokolt, mert a takarékszövetkezetek olyan helyen vannak jelen az országban, ahová a bankok nem igen mennek. A szövetség elnökeként azt tanácsolta, hogy a takarékszövetkezetek őrizzék meg betétesek pénzének értékét, és ne kezdjenek túlzottan kockázatos ügyletekbe.
Az ünnepségen Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke rámutatott, hogy számításuk szerint a takarékszövetkezetek 500 milliárd forint erejéig be tudnának szállni a devizahitelesek megsegítésébe. Csicsáky Péter, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank elnök-vezérigazgatója bejelentette: azt tanácsolták a takarékszövetkezeteknek, hogy 11,47 százalékos THM-mel dolgozzanak a devizahitelesek megsegítésekor, de a takarékszövetkezetek eltérő kondíciókat is kínálhatnak.
Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezető igazgatója elmondta: múlt pénteki adataik szerint mintegy 20 milliárd forint értékű hitel ügyében érkezett megkeresés a takarékszövetkezetekhez.