Gazdaság

Lagarde: keskenyedik a kiút ösvénye

A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója világméretû összefogást sürget a gazdasági válság leküzdésére. Christine Lagarde szerint van még kiút a világgazdaságnak a válságból, de az ösvény egyre keskenyebb.

A „négy R” (repair, reform, rebalancing, rebuilding) programjának is nevezhetnénk a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának elemzését, amelyben a világgazdasági válság leküzdésének esélyeit latolgatja. Christine Lagarde a Project Syndicate honlapon megjelent írásában arra hívja föl a figyelmet, hogy veszélyes új szakaszába lépett a válság, amelynek elhárításához politikai akarat is szükséges.

Mint írja, az egyik legnagyobb gond, hogy túl sok adósság halmozódott föl a világ pénzügyi rendszerében, fõként a fejlett gazdaságokban. Ez aláássa a bizalmat, ezáltal
kevesebb a beruházás, nem jönnek létre munkahelyek, így ezekben az országokban elfogadhatatlanul magas a munkanélküliség.

Nincs közös recept a megoldásra, de együtt kell lépni

Az euroövezet adósságválsága egyre súlyosabb, és a politikai határozatlanság csak ront a helyzeten. A társadalmi feszültségek pedig csak fokozzák a bizalmi válságot.

Christine Lagarde szerint a fejlett gazdaságoknak hiteles középtávú stabilizációs terveket kell felmutatniuk, hogy csökkenteni tudják adósságukat. Azt is figyelembe kell viszont venni, hogy a túl gyors konszolidáció akadályozhatja a gazdasági fejlõdést és a munkahelyteremtést. Országonként más-más megoldás a megfelelõ.

Az IMF-vezérigazgató szerint a legnagyobb probléma a kollektív cselekvési ösztön hiánya, ami 2008-ban, a Lehman Brothers csõdjekor még megvolt. Nincs idõ félmegoldásokra, gyorsan kell cselekedni és közösen – figyelmeztet Christine Lagarde.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik