Miközben a 2008-as válságból lassan kilábal a világ, a legyőzöttnek tűnt rém újra felüti a fejét. Egyelőre mindenütt igyekeznek alkalmi jelenségként kezelni. Mint a párizsi Le Monde írja elemzésében, az eurózónában szeretnék egyszerű “kinövésnek” tekinteni, az Egyesült Államokban “újjáéledésről” (resurgence) beszélnek, a feljövő országokat egy “kisiklás” (dérapage) lehetősége aggasztja. Az infláció világszerte a háztartások, a vállalkozások és a pénzügyi szervek egyik fő témájává vált. A jelenség gyökere mindenütt ugyanaz: a nyersanyagok ára a feltörekvő országokból eredő megnövekedett kereslet hatására gyors növekedésnek indult.
Sok kommentátor ehhez hozzáteszi, hogy a nyersanyagárak alakulása elválaszthatatlan a világválság megfékezésére az Egyesült Államok és más országok, illetve a nemzetközi pénzügyi szervek által eszközölt masszív tőkeinjekcióktól is – ezek ugyan hozzájárultak a világgazdaság talpraállásához, de az így teremtett többletforrások jelentős része végül a nyersanyagpiacon jelent meg, még feljebb hajtva az árakat.
Nagy-Britanniában az áremelkedés áprilisban hirtelen erősödéssel elérte az évi 4,5 százalékos szintet. Az euróövezetben az Eurostat áprilisi jelentése szerint 2,8 százalék volt az infláció, ez 30 hónapja a legmagasabb szám. A feltörekvő világban, ahol az élelmiszerek még mindig a háztartások kiadásainak 30-40 százalékát képviselik, a nyersanyagárak sokkja még inkább érezhető: a friss statisztikák szerint az infláció szintje évi 8,6 százalékos Indiában, 6,5 százalékos Brazíliában, 5,3 százalékos Kínában.
“A nagy mérséklet mítoszának vége”
Ezt Patrick Artus, a Natixis bank gazdasági elemzőközpontjának igazgatója mondta. A pénzügyi válság előtt a közgazdászok és a politikai vezetők nagy többsége halottnak hitte az inflációt, azt feltételezték, hogy Kína és a többi olcsó bérű ország tartósan le fogja nyomni a nyugati árakat. Ezzel szemben ma a világméretű strukturális infláció visszatérésének jelei mutatkoznak. Ebből még nem feltétlenül következik, hogy a talpraállás folyamata megtörik. Az euróövezeten belül Franciaországban és Németországban is újra megindult a növekedés, ám az elemzőket nyugtalanítja, hogy ez a fellendülés akkor bontakozott ki, amikor a munkaerőpiac helyzete még bizonytalan. Persze 10 százalék körüli munkanélküliség mellett senki sem tart igazán attól, hogy az inflációs spirál a bérekre is átterjed – az viszont reális veszély, hogy a béremelések elmaradása esetén a vásárlóerő csökkenni fog.
“Az élelmiszerek és az üzemanyag árának növekedése jelentős lélektani hatást gyakorol a háztartások magatartására. A fizetések reálértéke erodálódik és ez fékezheti a fogyasztást” – mutatott rá a párizsi Goldman Sachs vezető közgazdásza, Natacha Valla.
Az infláció elleni küzdelem klasszikus eszköze a pénzbőség korlátozása, ám ennek összehangolása ugyanolyan nehéz, mint a következmények pontos bemérése. A konzervativizmusáról híres Európai Központi Bank nehezen viseli, hogy december óta az infláció meghaladja az általa kitűzött 2 százalékos plafont. Ezért márciusban – 2008 decembere óta először – rászánta magát a kamatláb emelésére és 25 bázisponttal 1,25 százalékra növelte a szintet. Ezzel viszont messze megelőzte a központi bank szerepét betöltő amerikai bankot, a FED ugyanis az áprilisban mért 3,2 százalékos inflációs ütem ellenére eddig nem nyúlt a kamatlábhoz. Ázsiában és Latin-Amerikában viszont már hónapok óta az infláció elleni küzdelem az első számú gazdasági cél. A fejlett világtól eltérően a feltörekvő országokban ugyanis reális egy “második forduló” veszélye, vagyis nagy a kockázata annak, hogy az áremelkedések elkerülhetetlenné teszik a bérek emelését. Így például Kínában sokasodnak a drágaság elleni tiltakozások, legutóbb áprilisban Sanghaj kikötőjét bénította meg a kamionosok sztrájkja. A folyamat elszabadulásának megakadályozására a központi bankok ebben a térségben minden módon megpróbálják elzárni a hitelcsatornákat. Indiában a kamatlábat tizenöt hónap alatt kilenc alkalommal növelték, Kínában pedig ősz óta négyszer. Ez veszélyesen fékezheti a gazdaságot abban a térségben, amely ma a világgazdasági növekedés fő húzóereje.
Azonban nem minden szakértő ennyire borúlátó. Az ellenvéleményt hangoztatók szerint a bérek emelésével, és így a vásárlóerő növelésével a feltörekvő gazdaságok egyúttal komoly lehetőségeket is teremtenek az ipari országok számára, például Kína új igényeket támaszt az utóbbiak termékeire, igazi piaccá válik az európai országok számára. Vitatott az is, hogy tartós lesz-e az inflációs tendencia. Az euróövezetben az EKB arra számít, hogy 2011-re visszaáll a normális helyzet, ám ehhez arra lenne szükség, hogy az elkövetkező hónapokban megszűnjön a nyersanyagárak világméretű emelkedése. A jelek ellentmondásosak. Áprilisban a nyersanyagárak meghaladták a 2008 júliusi rekordszintet, ám azóta a dollár erősödésének hatására növekedésük üteme megtört. Az amerikai pénz felértékelődése csökkentette a dollárban jegyzett nyersanyagokba, például a kőolajba történő befektetések vonzerejét. Csak az idő mondhatja meg, pillanatnyi változásról, vagy tartós irányzatról van-e szó – írta a Le Monde.
