15 év az OECD-ben

A most 50 éves OECD – amelynek gyökerei a második világháború után útjára indított Marshall-tervig, illetve annak megvalósításáig nyúlnak vissza – méltán vált a fejlett piacgazdaságok szinonimájává, a fejlett országok gazdaságpolitikai „agytrösztjévé”, egyben gyűjtőhelyévé azoknak a fejlett országoknak, amelyek mindnyájan a plurális demokráciát, a piacgazdaságot, az emberi jogokat tekintették saját alapértékeiknek.

1996-ban, hat évvel a magyarországi politikai és gazdasági rendszerváltozást követően hazánkat is befogadták e kétségkívül elit klubba, akkor ezzel elismerést nyertek a rendszerváltozást célzó jogi, intézményi, piac gazdaságot kiépíteni szándékozó erőfeszítések (és egyben áldozatok is). Az euroatlanti klub nagyhatalmai és kisebb tagjai egybehangzóan kifejezték az OECD keretében: Magyarország átlépte azt a küszöböt, amely alapján maga is képes és elszánt a klasszikus nyugati alapértékek mentén társadalmát tovább fejleszteni.

Magyarország annak az értékrendileg, kulturálisan és történelmileg definiálható nyugati világnak lehetett 1996-tól ismét tagja, amelynek a megelőző évszázadok során mindig is részese volt, de amelyből a második világháború utáni globális politikai rendezés mesterségesen kiszakította. Ebből a megközelítésből tehát valóban mérföldkő volt hazánk OECD csatlakozása, „visszatérés a nyugati családhoz”, amelyet azután követett 1999-ben NATO tagságunk és 2004-ben pedig csatlakozásunk az Európai Unióhoz.

Említést érdemel, hogy a Közép-Európai térségből 1995-1996 során – hazánkon kívül – mindössze Csehországot és Lengyelországot vették fel az OECD-be. Ez is jól mutatja hazánk akkori gazdaságpolitikai élenjáróságát, a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi bizalmat. A visegrádi négyeken kívül más térségbeli ország csak legújabban, 2010 óta gyarapítja az OECD-t, Szlovénia és Észtország sikeres felvételére 2010 nyarán került sor.

Valóban: az 1990-es években hazánk olyan térségbeli élenjáró ország volt a jogalkotásban, a piacgazdaság intézményi és jogi kereteinek kialakításában, hogy sikeresen pályázhatott arra, hogy a világ legfejlettebb demokráciái – magas mércét állítva a csatlakozók elé – befogadják maguk közé. Az ország átalakulásának lendületét, eltökéltségét honorálta a felvétel, egyben azt a bizalmat fejezte ki, hogy Magyarország hosszabb távon is képes lesz megfelelni az OECD tagsággal együtt járó felelősségnek, felkészültségnek és képes lesz hozzájárulni a fejlett országok közösségének, problémáinak megvitatásához, megoldások kialakításához.

Jelképes lehet a csatlakozás dátuma is: az Európa-nap, május 9. előestéjén történt. Az OECD csatlakozás sok tekintetben előkészítője volt azoknak a szakmapolitikai feladatoknak is, amelyek kiteljesítése később az EU csatlakozás előfeltétele is volt. 15 év távlatából ma már szinte magától értetődőnek tűnik, akkor jelentős mérföldkőnek számított: a forint konvertibilitásának megteremtése, a folyó- és tőkeműveleti liberalizáció megvalósítása, a külföldi közvetlen beruházások védelme, az adóhatóságok közötti nemzetközi együttműködés megteremtése, a környezetpolitika jog- és intézményrendszerének kialakítása, a közigazgatási együttműködés szakmapolitikai kérdésekben. Ezek mind olyan feladatok voltak, amelyek az OECD tagság előfeltételei mellett az EU csatlakozáshoz is elengedhetetlenek voltak, de már lényegében elvégzett feladatokká váltak.

Magyarország csatlakozása

Az OECD (és tagállamai) már a közép-kelet európai politikai változások idején, 1990-től elkezdték mérlegelni a térség országainak nyújtandó segítség lehetőségét és főként mibenlétét. Egy, csupán a publicisták szintjén emlegetett második Marshall terv víziója helyett a nyugati demokráciák inkább az OECD keretei között kívántak olyan kormányzati, szakmapolitikai segítséget biztosítani az átalakulási folyamatban legelőrébb tartó országoknak – a visegrádi hármaknak -, amely mintegy a működő piacgazdaságok „know-how”-ját, legjobb gyakorlatait, az egyes szakmapolitikai területeken kidolgozott politikákat, azok végrehajtásának mikéntjét mutatja be.

1991 elejétől Párizsban, a kereskedelmi képviselet keretei között – az akkori külgazdasági miniszter, Kádár Béla instrukciója alapján – már külön külgazdasági tanácsos foglakozik az OECD együttműködés kérdéseivel és próbálja feltárni az abban rejlő lehetőségeket. Ennek eredményeként még 1991 tavaszán Magyarország kezdeményezi, hogy szülessék írásbeli megállapodás a szervezet és a támogatott közép-európai országok között az együttműködés céljairól, területeiről és eszközeiről. A magyar kezdeményezést az OECD némi meglepetéssel ugyan, de kedvezően fogadta és az 1991-es OECD Miniszteri Értekezlet keretében létrejött a „Partnerek az átmenetben” (Partners in Transition) elnevezésű együttműködési megállapodás egyenként Lengyelországgal, Csehszlovákiával és Magyarországgal.

A megállapodás az 1991-es eufórikus politikai hangulatban köttetett,- ne felejtsük – ekkor alig néhány hónappal vagyunk túl a berlini fal leomlásán. A Memorandum of Understanding-nek elnevezett okmány előirányozta, hogy az OECD és tagállamai minden szakmai segítséget adjanak meg a piacgazdaság kereteinek teljes kialakításához, készítsék fel a 3 országot arra, hogy mielőbb teljesíteni tudják a teljes jogú OECD tagság feltételeit. Ennek érdekében a legkülönfélébb szakmai területeken (gazdaságpolitika, tőkeműveletek, kereskedelempolitika, pénzügyi piacok, munkaerő-piaci politika, agrárpolitika, területfejlesztés, adózási politika, környezetpolitika, oktatáspolitika, központi közigazgatás kérdései stb.) kaptak a magyar kormányzati és más területen tevékenykedő szakértők meghívást az egyes szakmai OECD munkabizottságokba megfigyelőként, vagy szerveződtek speciális témákban szemináriumok, konferenciák.

Ezen túlmenően rendszeresen készültek egy-egy szakterületet átvilágító magyar ország-tanulmányok, amelyekben az OECD szakpolitikai ajánlásokat fogalmazott meg a magyar politikaalakítók számára. Hangsúlyozottan ajánlásokat, bizonyos esetekben pedig szakmapolitikai opciókat kínáltak fel a hazai helyzet fejlesztése érdekében.

Az OECD pénzben kifejezett segítséget, finanszírozást nem adott Magyarországnak. Ezért a szakpolitikai ajánlások mögött nem állt semmiféle feltétel, vagy éppen szankció. Egyszerűen ésszerű, az OECD tagállamok esetében a legjobban bevált gyakorlatokat igyekeztek a magyar helyzetre adaptálva javaslatként megfogalmazni és az országra bízták annak teljes vagy részleges elfogadását, a megvalósítás időzítését és ütemezését. Talán éppen ezért bizonyult olyan sikeresnek az ajánlások befogadása és alkalmazása a hazai átalakulási folyamatok során.

A javaslatok túlnyomó többsége nagy empátiával készült és egyszerre több szakmapolitikai terület szempontjait is igyekezett figyelembe venni. A néha mégoly szigorú gazdaságpolitikai javaslatok mögött ellenpontként szinte mindig jelen volt a társadalmi szolidaritás igénye, a munkaerő-piaci feszültségek kezelésének szükségessége, az oktatáspolitika fejlesztésének előirányzása stb. – ebben alighanem egyedülálló volt a nemzetközi szervezetek között. Az OECD olyan multidiszciplináris nemzetközi intézmény, amely tevékenysége és figyelme szinte a teljes kormányzati szférát lefedi – ez alól csak a védelmi kérdések és a sport marad ki. Szakmapolitikai javaslatai tehát nem elszigetelten, laboratóriumi körülmények között fogalmazódnak meg, hanem – a törekvések szerint – minden aspektusra kiterjedően.

1993-ra a magyar szakértők az OECD akkor működő cca. 200 bizottsága és munkacsoportja közül mintegy 70 szakmai testület munkájában rendszeres résztvevők és szereplők lettek. A piacgazdaság kereteit jelentő jogalkotási és intézményfejlesztési munka itthon gőzerővel haladt előre, annak összes nehézségével, pl. a külkereskedelem teljes átstrukturálódásával együtt.

1993 őszére érett meg itthon az a felismerés, hogy Magyarország számára az OECD akkor tudja fokozni a támogatásának hatékonyságát, ha hazánk teljes jogú taggá válhat a szervezetben. Nemzetközileg pedig az OECD tagság olyan hiteles igazolását jelentené a piacgazdaság stabil alapjai megteremtésének, amelyet a nemzetközi üzleti és pénzvilág is vélhetően igen kedvezően fogadna és ennek a külső finanszírozás feltételrendszerében megjelennének a materiális előnyei. Az Antall-kormány ezért már mélyrehatóan vizsgálta a hivatalos felvételi kérelem kérdését, azonban Antall József súlyos betegsége, majd halála miatt már Boross Péter miniszterelnökre hárult a hivatalos csatlakozási kérelem aláírása 1993 decemberében.

Az OECD legmagasabb politika fóruma az évenkénti Miniszteri Értekezlet, amely 1994 nyarán pozitív döntést hozott hazánk és az utánunk a csatlakozási kérelmét benyújtó Csehország, Szlovákia és Lengyelország csatlakozási tárgyalásainak beindításáról. A csatlakozási tárgyalások hazánkkal így gyakorlatilag 1994 őszén megkezdődtek, rendkívül strukturált módon és igen alapos előkészületekkel néhány területre fókuszálva: a folyóműveleti és tőkeműveleti liberalizáció, ill. az ezzel kapcsolatos OECD Liberalizációs Kódexek kötelezettségeinek vállalása talán a legfontosabb tárgyalási fejezetnek bizonyult, de ugyancsak fontos volt az adózási kérdésekben való nemzetközi együttműködési képesség és szándék tisztázása is. Végül az OECD ebben az időben lényegében az egyetlen nemzetközi szervezet volt, amely a környezetpolitikával mélyrehatóan, szakpolitikai ajánlások megfogalmazásával és a tagállamok környezetpolitikai intézkedéseivel, együttműködésük kereteivel és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott.

Bár 1995-ben a csatlakozási tárgyalások némileg lelassultak az akkori igen kritikus magyar makrogazdasági helyzet miatt, a gazdaság fokozatos stabilizálásával ezek új lendületet vettek és 1996 elejére sikerült a csatlakozási célegyenesbe fordulnunk. Az 1996. március 15-én megtartott OECD Tanácsülés döntött arról, hogy a magyar kormány képviselőjét meghívja március végére Párizsba a csatlakozási szerződés aláírására – erre március 29-én került sor -, majd a diplomácia és a nemzetközi szerződések ratifikálására vonatkozó szabályok figyelembe vételével 1996. május 7-én került sor a köztársasági elnök által aláírt ratifikációs okmányok letétbe helyezésére, mely által Magyarország teljes jogú OECD tagsága jogi értelemben is létrejött. Magyarország az OECD 27. tagállama lett.

Az OECD volt az első globális, illetve transzatlanti szervezet, mely esetében a csatlakozásunk egy érték-közösséghez történt, ahol a tagokat a közös alapértékek vállalása fogta össze. Az OECD esetében ez a versenyen alapuló piacgazdaság, a plurális parlamenti demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása voltak – az akkori nyugati modell – alapértékei. Az OECD után ugyanilyen értékalapú csatlakozás történt először a NATO majd az EU esetében.

Különös és figyelemreméltó sajátossága volt a magyar OECD csatlakozásnak, hogy szinte példa nélküli politikai konszenzus jellemezte a csatlakozási folyamatot, magát a csatlakozást és később jó ideig magát az OECD tagságot is. A csatlakozási előkészítése még az Antall kormány alatt zajlott, a formális tárgyalásokat a Boross kormány indította el, de maga a csatlakozási tárgyalássorozat, illetve a csatlakozás okmány aláírása és kapcsolódó ratifikációs folyamat már a Horn kormány idejére esett. Mind a csatlakozásról szóló Országgyűlési határozatot, mind az OECD csatlakozásról szóló törvényt az Országgyűlés óriási, 98%-os többséggel, lényegében ellenszavazat nélkül fogadta el!

Az OECD csatlakozásról való megemlékezés nem lenne teljes az IEA említése nélkül. Az IEA (Nemzetközi Energia Ügynökség) az OECD keretei között nagy önállósággal működő kimagasló fontosságú szervezet. A tagállamok energia – elsődlegesen kőolaj – felhasználását, fogyasztását, a készletek alakulását figyeli és egyfajta stratégiai koordináló szervezetként is működik egy esetleges vészhelyzet idején. Létrejötte az első olajválság utáni időre tehető, mivel az OECD tagállamok nem kívántak még egyszer olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerülni az OPEC államokkal szemben, mint ahogy az első alkalommal történt.

A tagállamok 90 nap feletti stratégiai készletekkel rendelkeznek, szigorú és hatékony koordinációs mechanizmust és kimagasló energiapiaci monitoring rendszert működtetnek, hogy vészhelyzetben egymás rendelkezésére is bocsáthassanak a stratégiai készletekből, ha ez szükséges. Az IEA tagság nem automatikus az OECD-hez való csatlakozással, a felvételt külön kell kérni. Tagja viszont kizárólag OECD tagállam lehet. Az IEA-nak hazánk egy évvel később, 1997-ben lett tagja – nagyfokú energiafüggőségünk ismeretében az itteni részvételünk fontossága nem hangsúlyozható eléggé.