Az írni és olvasni tudóknak kötelező olvasmánnyá tenném a Széll Kálmán terv ismertetőjét.
Nem azért mert remekmű, hanem azért mert gondolatébresztő. Magyarország jelenét és jövőjét írja le. A logikámtól távol áll a rendezettsége, szerintem nem konzisztens, de a lényege az, hogy rólunk szól. Ha valamiben fontos lenne végre a nemzeti konszenzus, akkor az itt felvetettek kérdésben igen. Mondjuk abban, hogy
– milyen lehet Magyarország SWOT analízise,
– mely mutatónk alakulása, figyelemmel kísérése nemzeti érdekünk,
– ismerve helyzetünket, hol vannak a rövid és hosszú távú kitörési lehetőségeink,
– mi lesz az a hajtóerő (konszenzus) ami az országunk helyzetének javítását elősegíti.
Milyen lehet Magyarország SWOT analízise?
A SWOT analízis lényege (a Wikipédiából kölcsönözve)
• Strengths – erősségek (belső tényezők): pozitív dolgok, amik jól működnek és lehet rá befolyásunk, hogy még jobban működjenek
• Weaknesses – gyengeségek (belső tényezők): olyan dolgok, amik nem jól működnek, de lehet rá befolyásunk, hogy jobbak legyenek
• Opportunities – lehetőségek (külső tényezők): olyan adottságok, amelyeket nem tudunk befolyásolni, de kedvezőek, és rájuk építve kihasználhatjuk az erősségeinket.
• Threats – veszélyek (külső tényezők): olyan korlátok, negatív tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni, és csökkentik a siker esélyeit, kockázatot is jelentenek.
Nem gondolom, hogy a SWOT analízis az egyetlen stratégiát előkészítő eszköz, de elég ismert ahhoz, hogy az írni-olvasni tudók táborában „rendező elvként” elfogadott legyen. Ebbe a rendszerbe már berakhatók a Matolcsy György által felsorolt tényezők, meg az abból kimaradtak is. Például a felsőoktatásunk említésre kerül e tanulmányban, de nem jelöli meg, hogy mely tényezőként, és az sem érthető számomra, hogy miért csak a felsőoktatásunk van megemlítve? Ugyan ez a véleményem a gyógyszerkasszánk és az egészségügyünk kapcsolatáról. Országunknak elemi érdeke az ország szempontjából legfontosabb folyamataink optimalizálása, így például az oktatási rendszerünk, vagy az egészségügyi rendszerünk reformja.
Ezeknek a rendszereknek a felsőoktatás, vagy a gyógyszerkassza csak egy-egy szegmense és nem merném felelősséggel állítani, hogy ezek a szegmensek a legfontosabb részei a nagyobb rendszernek. Például a felsőoktatásunk eleve kiütött helyzetben van azzal, hogy általános iskoláink közel fele hátrányos helyzetű, ahol lényegében potenciális munkanélküli-képzés folyik. Persze a Matolcsy-tanulmány önmagában is rémisztő képet ad felsőoktatásunk struktúrájáról azzal, hogy milyen hihetetlenül alacsony országunkban a reáltudományokban képesítést szerzettek száma a fiatalok körében.
Mely mutatónk alakulása, figyelemmel kísérése nemzeti érdekünk?
Vezető közgazdászaink politikusainkkal karöltve össznépi játékot űznek azzal, hogy kijelölnek ilyen-olyan országos adathoz tartozó mutatószámokat, amelyek elképesztően rosszak, vagy ha a hatalomhoz közeli szereplőkről van szó, akkor kiemelkedően jók, és azt sulykolják győzikés módszerekkel, mintha a „szárnyasbetéthez tartozó életérzésről” lenne szó.
Az össznépi konszenzus egyik legegyszerűbb megvalósítása lehetne: megállapodni abban a néhány országos mutatószámban, melyeket kiemelkedően fontosnak tartunk (egyik például lehetne az adóság állományunk abszolút értéke euróban kifejezve). Vezetőink így ezeknek a mutatószámoknak az értékével ijesztgethetnék, vagy örvendeztethetnék meg pártérdektől függetlenül az országot nagy népi ünnepeinken, mindenfajta együgyű tanácsadás és iránymutatás helyett.
Hol vannak a rövid és hosszú távú kitörési lehetőségeink?
Meggyőződésem, hogy az oktatásban, az idegenforgalomban, ezen belül is a gyógy és családi turizmusban, a műszaki tudományok néhány szűk területén, a mezőgazdasági minőségi termékek előállításánál, és nem utolsósorban a jó geográfiai helyzetünkből adódóan jelentős versenyelőnyre tehetnénk szert.
Két éve részese lehettem egy magyar-ománi legfelső szintű tárgyalásnak, ahol öt pontban foglalták össze a két ország közötti lehetséges együttműködést. Ebben a felsőoktatásunk, a turizmusunk és az ellenőrzött mezőgazdasági termelésünk volt az omániak célkeresztjében. Terveiben az ománi állam közel félmillió egyetemistát kívánt kiképezni. Az elmúlt 2 év alatt hány fizetőképes ománi egyetemistát sikerült itthon oktatnunk? Valószínűleg egyet sem. Pedig Omán azon kevés országok közé tartozik, aki nem tudja mi a válság, pénzforrásokban nem szűkölködik, és hazánkkal még igen jó kapcsolatokat is kíván ápolni.
Mi lesz az a hajtóerő (konszenzus), ami az országunk helyzetének javítását elősegíti?
A hajtóerőnk most nagyon el van dugva. Nem ismerjük a konszenzust. Nincs olthatatlan vágyunk az együttműködésre. Nincs tárgyalási kultúránk „házon belül” sem, a partnereinkről (legyen az akár szomszéd, barát, vagy ellenfél) nem is beszélve.
De jó lenne, ha a Széll Kálmán terv kapcsán (is) végiggondolnánk országunk versenyképességét, és az írni-olvasni tudók közösen keresnének választ a jelenünk és jövőnk alapvető kérdéseire.
(A szerző a Kürt Zrt. elnöke, Széchenyi Díjas)
