A magyarországi szegénységi arány 2008-ban 12 százalék volt. Ha azonban nem lettek volna szociális juttatások (csak nyugdíjak), a lakosság csaknem 30 százaléka, a gyermekek 47 százaléka lett volna szegény – derül ki egy KSH statisztikai tükörből. Az új évezredben a szegénység átlagos aránya végig 11 és 16 százalék között mozgott, ám a gyermekes családok szegénységi rátája erős kilengéseket mutatott az évek során. 2006-ban a gyermekes családok közel 40 százaléka volt szegénynek mondható, ez az arány 2008-ra – a családi pótlékok változása, az étkeztetési támogatások, és a családi segélyezés következtében – valamelyest csökkent, majd a válság hatására ismét emelkedett. (Ha elvonnánk a szociális ellátórendszer hatását, a számok végig mintegy 2,5-szer nagyobbak lennének.)
A kormány által több helyen beharangozott februári szerkezeti reformok – az eddigi hírek szerint – jelentős részben a szociális juttatások visszavágásán alapulnak. Ezen intézkedések – minthogy a szegény háztartások bevételeinek jelentős részét a szociális juttatások adják – újra jelentősen megnövelhetik az átlagos szegénységi rátát. Különösképpen a gyermekszegénység mértéke válhat drámaivá, amely már most is jóval magasabb az átlagos szintnél: 2008-ban 20 százalékos volt. Ezek hatását a családi adózás bevezetése aligha semlegesíti, hiszen akiknek érdemben többletjövedelmet jelent, azok eddig sem számítottak szegénynek.
Mint az alábbi grafikán is látható, kiemelkedően magas a szegénységi kockázata az egyszülős háztartásoknak.
Egy csónak és szélmalom
Nyitrai Imre a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára a Magyar Szegénységellenes Hálózat tavaly év végi találkozóján nem fukarkodott a nagy szavakkal. Kijelentette, hogy a nyomor elviselhetetlen, a szegénység pedig senkinek sem jó. „Ebben a kérdésben azonos csónakban kell ülünk, mert a változás szele itt van, és megpróbáljuk ezt jó irányba fújni. Csakhogy amikor a változás szele fúj, akkor sokan falat emelnek, míg mások szélmalmokat. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium mindenképpen a szélmalom építéséhez szeretne partnerséget fölajánlani a jelenlevőknek” – fejtegette az államtitkár.
E képzavaros leírásnál Orbán Viktor konkrétabb is elárult a tervezett „szélmalmokról”. A Wall Street Journalnak a napokban adott interjújában a februári strukturális reformok irányával kapcsolatban kijelentette: „vége a hosszan tartó és nagyvonalú munkanélküli juttatások korának”, valamint előirányozta, hogy a munkanélküli segélyek mellett csökkenteni fogják a nyugdíjak, és a gyógyszerek állami támogatását is.
A középosztály süllyedése
A nyomor széle
Még nem világos, hogy a munkanélküli támogatások szigorítása vajon pontosan mit jelent majd: annak mértékét vagy időtartamát csökkenti-e a kormány, esetleg mindkettőt. Jelenleg kilenc hónapig vehető igénybe az álláskeresési támogatás (lánykori nevén munkanélküli segély). Az első három hónapban ennek mértéke az elvesztett munkahelyen kapott bértől függ, a második hat hónapban viszont egységesen 48 500 forint. A kilenc hónap lejárta után már csak a bérpótló juttatás jár a munkanélkülinek, amely jelenleg 28 500 forint.
Az állami juttatások feltétele többek közt, hogy a munkanélküli központok által felkínált álláslehetőségeket el kell fogadni. Az első kilenc hónap alatt a még a végzettségének nem megfelelő ajánlatot elutasíthatja a munkanélküli, a bérpótló juttatásnál már nincs mérlegelési lehetősége. Ferge Zsuzsa szociológus az fn.hu kérdésére arra hívta fel a figyelmet, hogy – mivel a segédmunkások jó része már elvesztette a munkáját -, a most várható elbocsátások az alsó középosztályt fenyegetik, többek között az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat. Ha ezeknek az embereknek a munkahelyük elvesztése után rövidül a munkakeresési támogatás időtartama, gyorsan olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy minden munkát kénytelenek elvállalni. Ez súlyos csapás lenne a magyar középosztály megerősítését hangoztató programoknak – hívja fel a figyelmet Ferge.
számit szegénynek?
A kutatók több módon definiálják a szegénységet. Van olyan mérés, ami a családok kiadási oldalát veszi alapul, és van olyan, amelyik a jövedelmeket. Az előbbinél azt vizsgálják, mennyi jövedelem kell egy minimális életszínvonal eléréséhez. Ha valaki nem jut hozzá egy ilyen minimális fogyasztói kosárhoz, azt nevezik szegénynek.
A másik típusú mérés a lakosság tényleges jövedelem-eloszlásából húz meg egy határt, és az átlagjövedelem (vagy a mediánjövedelem) adott százalékánál kevesebbel rendelkezőket tekinti szegénynek. A nemzetközi összehasonlításokban szegényeknek azokat tekintik, akik a vizsgált rétegből a teljes sokaságra számított mediánjövedelem 60 százalékánál kevesebb jövedelemmel rendelkeznek.(Forrás: KSH statisztikai tükör, Laekeni indikátorok, 2008.) Cikkünkbe is ezt vettük alapul.
A létminimumot vizsgáló mérések azt mutatják, hogy a magyar lakosság mintegy 30 százaléka szegény, ha az átlagos jövedelmekből indulunk ki, akkor 11-13 százalék közötti érték szokott kijönni. A szegénységen belül külön – nehezen vizsgálható – kategóriát jelent a mélyszegénység, ennek mértékét a kutatók nagyjából 5-7 százalékra becsülik.
Veszélyben a gyermekesek
A „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottsága 2009 évi jelentése szerint 2007-től 2009-ig 10 százalékkal csökkent a gyermekes családok egy főre eső reálbére, azóta az inflációval már több mint 15 százalékos reálbércsökkenést szenvedtek el. Ezt hivatott – elméletben – ellensúlyozni az új személyi jövedelemadó-rendszer.
A családi adókedvezményt teljes egészében azonban – Fergéék számításai szerint – a családok mintegy 60 százaléka, a három vagy többgyerekeseknek pedig csak egy elenyésző (és amúgy is magas jövedelmű) része fogja tudni igénybe venni. A gyerekek jelentős részének tehát ez a támogatási forma semmit nem jelent – összegzi a gyermekszegénységre igencsak baljós előjeleket Ferge Zsusza. Hozzáteszi azt is, hogy a mélyszegénységben élő gyerekeknek létfontosságú nyári étkeztetési programjára idén pont annyi jut, mint tavaly, miközben jelentős élelmiszerár-emelés következett be.
Tausz Katalin szociológus, szegénységkutató korábban leszögezte: a szociális szektorból forrásokat kivonni kockázatos, nemcsak humanitárius okokból, hanem politikailag is. „A lét határán élő emberek esetében ez bárhová vezethet. Nő a feszültség, a kriminalitás, hagy ne folytassam…”
