Gazdaság

Újabb adózási határidő a láthatáron

Január végéig kérhetik a magánszemélyek, hogy a 2010. évi személyi jövedelemadójukat (szja) a munkáltatójuk állapítsa meg és számolja el a különbözetet.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a magánszemélyek – adóbevallás benyújtása helyett – a munkáltató közreműködésével tehetnek eleget a 2010. évi adókötelezettségének, ha a munkáltató vállalja az adó megállapítását.

Ezt a magánszemélyek a 10NY29 számú nyilatkozat kitöltésével kérhetik, a nyilatkozatot és a hozzá tartozó tájékoztatót a NAV honlapjáról lehet letölteni. Ha a munkáltató vállalja alkalmazottainak adó-megállapítását, azon dolgozóknak is nyilatkozniuk kell, akik nem kérik ezt – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.

A munkáltató nem köteles elfogadni a magánszemély adó-megállapítást kérő nyilatkozatát. Abban az esetben, ha a munkáltató nem vállalja a munkáltatói adó-megállapítást, úgy köteles tájékoztatni a magánszemélyt az egyszerűsített bevallás benyújtásának lehetőségéről.

A magánszemély akkor kérheti a munkáltatói adó-megállapítást, ha 2010-ben kizárólag a munkáltatójától – egymást követően fennálló munkaviszonyok esetén a korábbi munkáltatóktól – szerzett bevallási kötelezettség alá eső, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott jövedelmet. A magánszemély az adó-megállapításhoz szükséges igazolásokat, ideértve a korábbi munkáltatótól kapott igazolást is, 2011. március 20-ig köteles a munkáltatójának átadni.

Ha az adót nem a munkáltató állapítja meg, akkor a magánszemély február 15-ig választhatja az adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallást, vagy május 20-ig (egyéni vállalkozók, áfa-fizetésre köteles magánszemélyek február 25-ig) személyi jövedelemadó bevallást köteles benyújtani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik