Belföld

Az új adószabályok nyertesei, vesztesei

A 16 százalékos szja-kulcs európai szinten is versenyképessé teheti az országot.

Az idei év mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások számára lényegi változásokat hozott az adózásban – írja a Figyelő. A ma megjelenő hetilap annak járt utána, kik járnak jól, és kik rosszul. A négy vezető nemzetközi adótanácsadó cégnél (Big Four) megkérdezett szakemberek szerint az egykulcsos rendszer bevezetése egy felzárkózó gazdaságban mindenképpen üdvözlendő.

Ugyanakkor az szja-szabályok átalakítása mellett feltűnő, hogy a járulékokhoz nem nyúlt hozzá a kormány – emelik ki a szakemberek, akik szerint ez azért furcsa, mert a vállalkozók korábban szinte egyhangúlag követelték e téren az átalakítást, s úgy tűnt, a politika hajlik is erre.

A Figyelő felhívja a figyelmet rá, hogy a nagy horderejű adóátalakítások mellett viszonylag szerény hírverést kapott egy visszatérő elem; az adóamnesztia. Így a külföldi társaságoktól kapott osztalék, s a külföldön tartott pénz „hazautalása” jogcímtől függetlenül 10 százalékkal adózhat az idén, bizonyos feltételek mellett. Hasonló amnesztiát már harmadszor hirdettek meg Magyarországon.

És a Figyelő mérlege

Jól járnak
● Az átlagnál többet kereső magánszemélyek, közülük is különösen a többgyermekesek
● Azok a nyereséges cégek, amelyek társaságiadó-alapja 500 millió forint alatt van, mert adókulcsuk 10 százalékra csökken (a „normál” vállalati kör – amely nem fizet válságadót, s a társaságiadó-alapja nagyobb 500 millió forintnál – csak részben élvez könnyebbséget, hiszen számára, az adóalap küszöb feletti részére változatlanul 19 százalékos a kulcs)
● A cafeteria rendszert üzemeltetők

Rosszul járnak
● Az alacsony és közepes jövedelműek, akik nem nevelnek gyereket
● A válságadót fizető cégek
● Azok a Magyarországra települt vállalatok, amelyek saját cégcsoportjukat finanszírozták innen
● A telekom cégek, amelyek a helyi iparűzési adót új rendszerben fizetik, elképesztő adminisztrációval terhelve
● Minden szereplőt rosszul érint, hogy rövid időn belül rengeteg módosítás történt az adótörvényekben, az szja-törvény egyenesen áttekinthetetlen – írja mai számában a Figyelő.

AJÁNLOTT LINK:

Kik nyernek, kik veszítenek? (Figyelő)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik