Pár hónapja befektetési bankárként dolgozik. Minisztersége végén az is felvetődött, hogy külföldön folytatja. Miért ezt a területet választotta?
Kicsit pontosítsunk, valójában kockázati tőkebefektetőként dolgozom, ez a kifejezés persze az olvasók nagyobb részének nem sokat mond. De éppen az vonzott ebben a szakterületben, hogy kevéssé ismert, még építkezési fázisban lévő szektorról van szó, ahol viszont hazai vállalkozásfejlesztéssel, az egyes vállalkozások kitörésével és ezáltal továbbra is a gazdasági folyamatok meghatározó elemeivel foglalkozhatok, hiszen egy kockázati tőkebefektető úgy juttat tőkét az általa kezelt vagyonból egyes vállalkozásoknak, hogy abban tulajdonossá és a vállalat sikeres működésében közvetlenül is érdekeltté válik. Ráadásul ezen a területen mindazt hasznosíthatom, amit eddigi pályám során megtanultam, azaz az általános gazdasági és üzleti ismereteket, a pénzügyi szaktudást, a vállalatirányítást és az üzletfejlesztést. Valóban választhattam volna újra a nemzetközi tanácsadói pályát, vagy próbálhattam volna határozott lépéseket tenni valamiféle más nemzetközi karrier felé, de lényegében minden szempontból ez a terület vonzott a legjobban, ez tűnt számomra a legérdekesebbnek.
Pénzügyminisztersége előtt tanácsot adott. Most Ön dönt arról mit érdemes finanszírozni. Alapvetően hazai magántőkét képvisel. Mibe érdemes ma befektetni Magyarországon? Figyelembe véve a válságadókat, a magánnyugdíjpénztárak megszüntetését…
Sajnos napjainkban nem a mi régiónk a legvonzóbb befektetési célpont, hiszen az ún. BRIC országok (angol mozaikszó, amely Brazília, Oroszország, India és Kína kezdőbetűiből áll össze – szerk.) sokkal kedvezőbb növekedési kilátásokkal és sokkal mérsékeltebb pénzügyi kockázatokkal vonzzák a befektetőket. Korábban a mi régiónk éppen a nyugati típusú és a feltörekvő gazdaságok közti átmeneti jellegét tudta kihasználni és azzal tudott tőkét vonzani, hogy növekedési lehetőségeit tekintve, ha nem is érte el a feltörekvő országok legjavát, de mégis közelített hozzájuk, viszont befektetési kockázatai tekintetében már sokkal inkább a nyugathoz állt közel, így az alacsonyabb kockázatok és magasabb hozamok sajátos egyvelegét volt képes biztosítani.
Kilátások
Sajnos ez a válság óta a visszájára fordult, a régió növekedési kilátásai vitatottak, miközben kockázatai lényegesen megugrottak, így a befektetők jelentős része elpártolt. Ezt a bizonytalanságot tovább növeli minden olyan intézkedés, ami akár a hazai tartós pénzügyi stabilitást, akár az üzleti, vállalkozási környezet kiszámíthatóságát teszi kétségessé. Őszintén mondom, emiatt most cseppet sem könnyű befektethető magántőkét csábítani hozzánk. Ami érvünk maradt, az a dinamikus exportnövekedés, ami jól mutatja a hazai gazdaság bizonyos részének alkalmazkodási képességét, és a munkaerő képzettségéhez és hatékonyságához képest mutatkozó relatíve alacsony munkaerőköltség. Lényegében mi is azokat a kis- és középvállalkozásokat igyekszünk megtalálni, akik ezekre az előnyökre alapoznak, és alapvetően jó felkészültségű, innovatív szaktudással rendelkező munkaerő segítségével az exportpiacokon igyekeznek helytállni. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem hiszem, hogy olyan vállalkozások, amelyek növekedési lehetőségei kizárólag a belső keresleti viszonyoktól függenek, ma komoly célpontjai lehetnének kockázati tőke- vagy magántőke-befektetőknek.
A nagyvállalkozások „megkapták” az igazodási pontot: legfőképpen keresik, honnan tudják befizetni a rájuk eső válságadót idén és jövőre. Nekik milyen „kitörési pontjaik” lehetnek?
Nehéz igazodási pontot találni akkor, amikor naponta változnak a szabályok. Még a különadó törvényi szabályozása is szinte hetente módosult az elmúlt hónapokban, tehát még ha lenne is pont, amihez igazodni kéne, az is folyton változtatja a helyét. Ráadásul az a modor, ahogy ezek a rendelkezések megszülettek, azt a benyomást kelti, hogy bármelyik szabály bármelyik nap újra megváltozhat.
Torzulások?
Egy olyan nagyvállalat, amelyik évekre, sőt akár évtizedekre előre tervezi a működését, a beruházásait, a terjeszkedését, az alkalmazotti állománya bővítését, egy ilyen környezettel nem tud mit kezdeni. Reménykedhet, hogy a kiszámíthatatlanság egyszer majd elmúlik, de a napról napra egyre kétségesebb reményekre nem lehet vállalati stratégiát alapítani. Lehet persze vitatkozni, hogy a hazai gazdaság duális szerkezetéért, azért, hogy a nagyvállalati és a kkv-szektor növekedésben, hatékonyságban, a gazdasági kilábalásban való szerepvállalásban jelentősen elszakadtak egymástól, vajon milyen mértékben tehetők felelőssé a nagyvállalatok is. A bizonytalan szabályozási környezet, a kiszámíthatatlanság, és azok a különadók, amelynek eredményeként az állam pénzügyileg is érdekeltté válik a nagyvállalatok jelenlegi gazdasági dominanciájának fenntartásában, hiszen kvázi részvényesük lesz, sajnos nem a gazdasági szerkezetben mutatkozó torzulások felszámolásához, hanem esetleg további torzulások kialakulásához vezethet.
Egyébként számít még, illetve számítanak a cégek más ágazatban további válságadóra?
Korábban azt mondtam volna, a válság megtanított arra, miszerint ne bocsátkozzak jóslatokba arról, hogy a gazdasági környezet, a globális pénzügyi és gazdasági folyamatok milyen irányt fognak venni. Az elmúlt fél év kormányzati gazdaságpolitikája számomra hasonló tanulságokkal szolgált, hiszen szembesülnöm kellett vele, hogy a piacok magatartását nagyobb eséllyel tudtam előre jelezni, mint a kormányét, így ez utóbbiról végképp nem szeretnék találgatni.
A kormány a kis- és középvállalkozásokra építi a gazdasági növekedést. Miközben a bankok alig hiteleznek, valóságos növekedés kellene a gazdaságban, ahhoz meg munkahelyek, milyen kis- és középvállalkozások növekedhetnek és hogyan?
A kkv-szektort kiemelten támogató kormányzati politika szerintem nem most kezdődött. Az általunk korábban megvalósított intézkedések jelentős része, például a tételes egészségügyi hozzájárulás megszüntetése, de az a körülmény, hogy az szja csökkentést az átlagbér sávjára céloztuk és ügyeltünk rá, hogy az az alsóbb jövedelemsávban se okozzon nettó keresetcsökkenést, kifejezetten a kkv-knak kedvezett, vélhetően sokkal nagyobb arányban, mint a mostani, lényegében a magasabb jövedelemsávban keresőket preferáló és kkv szektorra jellemző jövedelemszinten adóteher emelkedést vagy béremelési kényszert eredményező csomag. Nem gondolom viszont, hogy ezen túl létezhet a teljes gazdaság fejlesztési koncepciójától szeparált kkv-fejlesztési politika, hiszen a kkv -k piacát részben az általános gazdasági környezet által meghatározott belső kereslet, részben a belföldön működő nagyvállalatok jelentik. A munkaügyi statisztikák olyasfajta értelmezése, miszerint a foglalkoztatottak nagyobb hányada a kkv szektorban dolgozik és ezért a magasabb foglalkoztatásért elég csupán a kkv szektort támogatni, ugyancsak téves. Hiszen ezen formálisan kkv -nak tekintett vállalkozások egy jelentős része lényegében közvetlenül és direkt beszámláz a nagyvállalatoknak, még ha statisztikailag a kkv szektor foglalkoztatottjaként jelenik is meg. De mint említettem, ezen túl is számos kkv függ a belföldön működő nagyvállalatok által támasztott keresleti viszonyoktól. Így nehezen képzelhető el olyan gazdaságpolitika, ami úgy támogatná a gazdaság egyik felét, hogy közben nyomás alá helyezi a másikat. Ezért jeleztem, hogy az ilyesfajta, a növekedés egyik oldalról serkenteni próbáló, másik oldalról viszont direkt lassító intézkedéscsomag összességében legfeljebb újabb torz kinövéseket, újabb szabálykerülő praktikákat, újabb kényszerű és a versenyképesség sérülését eredményező kényszerű alkalmazkodást fog eredményezni. Mindezen hatások alól pedig legfeljebb azok a kkv -k mentesülnek, amelyek közvetlenül az exportpiacokon igyekeznek megjelenni, s így nem kell számolniuk a hazai gazdasági és szabályozási környezett akadályozó tényezőivel. Nem véletlen, hogy kockázati tőkebefektetőként is lényegében az effajta vállalkozásokban látunk fantáziát.
A minap egy konferencián ijesztően kockázatosnak nevezte az ország finanszírozását. Levezette, hogy az eddigi intézkedések hosszú távon hogyan növesztik az államadósságot. Ezzel együtt milyen növekedési lehetőségeink maradnak?
A megállapítás viszonylag egyszerű tényeken alapszik, hiszen miközben nem javul, sőt romlik a költségvetési bevételeink és kiadásaink tartós egyenlege, hiszen csak átmeneti intézkedésekkel csökkentjük a költségvetés hiányát, addig még várhatóan azt a néhány ezermilliárdnyi megtakarítást is feléljük, ami a későbbi évek nyugellátásának egy részét fedezte volna lakossági megtakarításként.
Törékeny stabilitás
Az államháztartás tehát jelenleg és az elkövetkező években egy olyan háztartáshoz folytat hasonló gazdálkodást, amely nem hajlandó változtatni azon, hogy többet költ, mint amit keres, ehelyett feléli a későbbi, várhatóan ínséges évekre félretett vagyont. Emiatt a közeljövőben egyébként nyilván stabil marad az államháztartás finanszírozási helyzete, egészen addig, amíg az átmeneti egyensúlyteremtés megoldható a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások feléléséből. Hogy utána mi lesz, arról viszont egyelőre sejtelmünk sincs, hallhatóak persze ígéretek későbbi szerkezeti reformokról és kiadáscsökkentésekről, ezeknek azonban csekély a hitele, hiszen nincs rá magyarázat, hogy miért nem kezdődtek meg eddig, s milyen előny származik abból, hogy a kormány halogatja őket, s inkább a növekedést fékező különadókat vezet be, illetve feléli a lakosság nyugdíjcélú megtakarításait. Ezzel magyarázható mind az ország leminősítése, mind az a körülmény, hogy a hosszabb lejáratú állampapírjaink kamatterhe radikálisan megnövekedett.
Ön most mit tenne, ha épp ezt akarná megakadályozni?
Ahogy számtalanszor számos fórumon elmondtam, minden eszközzel megtartottam volna a költségvetési politika hitelességét és nem romboltam volna önös politikai célból, hiszen az kamatköltségek összességében több százmilliárdba kerül az országnak. Másrészt halogatás nélkül továbbvittem volna a szerkezeti reformokat a választások után és az abból nyert kiadási megtakarításokból folytattam volna az adórendszer átalakítását és az adócsökkentést, így pedig a növekedés számára is kedvezőbb környezetet tudtam volna kialakítani, illetve megtartani, s emellett nem éltem volna fel olyan mértékű megtakarításokat, melyek még évtizedek múlva is hiányozni fognak. Ebből persze az is látszik, csekély bennem a fogékonyság arra, hogy milyen kormányzati politika mennyire könnyen adható el a választóknak.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az fn-nek adott interjújában az előző költségvetést okolja azért, hogy be kellett vezetni az első akcióterv 320 milliárdos intézkedéseit, a bankadót, a válságadókat és hogy nem utalják át a kötelező magán-nyugdíjpénztári befizetéseket. Ezek kellenek ahhoz, hogy tartani tudják a 3,8 százalékos hiánycélt. Azt is mondja, felültervezték a bevételeket és alultervezték a kiadásokat… Beszélt vele az elmúlt hetekben? Muszáj megkérdeznem: trükköztek?
Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika továbbra is a propagandaeszközökre helyezi a hangsúlyt és ennek keretében tovább sulykolja az idei év elkerülhetetlen hiánynövekedését, miközben részletes tényadatokkal soha nem tudta alátámasztani. Egyértelműen hamis az az állítás, hogy a költségvetés főszámainak elfogadásakor bárki érdemben látott volna költségvetési feszültségeket, hiszen ekkor a Fidesz is megállíthatatlan lendülettel nyújtotta be azon módosító indítványait, amik óriási mértékben növelni kívánták a költségvetési kiadásokat. De ekkor nem csak a nemzetközi szervezetek, de például az Állami Számvevőszék is úgy nyilatkozott, hogy feszes gazdálkodással, de külön intézkedések nélkül is tartható a költségvetési hiány, minimális kritikát legfeljebb a Költségvetési Tanács fogalmazott meg. Legyünk őszinték, ők már akkor valamivel kedvezőbb növekedési adatokkal, viszont valamivel alacsonyabb adóbevételekkel számoltak, tehát a hazai elemző intézetek közül 2009 őszén valószínűleg ők számoltak a legpontosabban.
Egy kis matek
Az adóbevételekben mutatkozó bármiféle kockázatot viszont először a Pénzügymi- nisztérium számolt ki és publikált, s annak alapján a korábbi kormány intézkedett is a kockázatok kezeléséről és a tartalékok zárolásáról, illetve további megtakarításokról. A kormányzati feladatok átadásakor jeleztük, hogy kockázatok léteznek a költségvetésben, de azt is, hogy azok hogyan kezelhetők. Ráadásul a jelenleg ismert adatok szerint a költségvetés bevételi oldala majdhogynem jobban alakul, mint tavaly ilyenkor, hiszen november végére a bevételi előirányzatok még az eddig befolyt különadók nélkül is nagyobb arányban teljesültek, mint egy évvel ezelőtt, amikor pedig az év végére a központi költségvetés pénzforgalmi hiánya még kedvezőbb is lett a vártnál. Bármiféle alultervezéssel vagy trükközéssel kapcsolatos vádakat tehát a tények cáfolják. Azért a körülményért, hogy az elmúlt fél évben a kamatterhek és az árfolyam több hónapra elszállt, a társasági adócsökkentés újabb jelentős lyukat ütött a bevételekben, illetve hogy egyes intézmények, mint a MÁV vagy a BKV újra elkezdte növelni a kiadásait, s hogy a költségvetési feszültség valójában abból fakad, hogy november végére a központi költségvetés nagyjából a teljes évi előirányzatát elköltötte, nehéz lenne a korábbi kormányt hibáztatni. Hogy csak egy példát említsek, az idei októberi költségvetési kiadások csak egy hónap alatt 80 milliárddal magasabbak voltak a tavalyinál. Nem a tervezettnél, hanem amennyit az előző kormány ténylegesen el is költött tavaly októberben. Ezt az egy hónapon belüli 80 milliárdos kiadási többletet végképp furcsa lenne az előző kormány nyakába varrni. Egyszóval nyilvánvaló, hogy miközben a hivatalos kormányzati kommunikáció a költségvetés minden feszültségéért azt az előző kormányt akarja hibáztatni, akiről ezzel szemben még Orbán Viktor is tett olyan kijelentést, miszerint a költségvetési stabilizáció érdekében tett lépései előtt Európa kalapot emelhet, addig a költségvetési folyamatok éppen a kormányváltás óta váltak sokkal inkább átláthatatlanná, követhetetlenné és bizonytalanná.
Tartható lett volna a hiánycél ezen intézkedések nélkül?
A kormányváltás óta lényegében alig láthatunk valamit a költségvetési folyamatokból, hiszen úgy tűnik, végleg megszűnt annak a költségvetési előrejelzésnek az intézménye, aminek egyébként a 2006-os választási kampány során az átmeneti elmaradásáért az akkori ellenzék, egyébként jogosan, évekig szapulta a szocialisták korábbi választási költségvetési praktikáit. Miután azonban ez a praktika most, a legutóbbi kormányváltás óta állandó gyakorlattá vált, s a költségvetési pályáról sem előrejelzéseket sem részletes, egyedi kérdésekre adott pontos válaszokat sem láthatunk, így csak arra tudom alapozni a válaszomat, amit május végén tudtam és láttam. Akkor egyértelműen úgy látszott, hogy van feszültség a költségvetési hiányban, de az egyedi intézkedésekkel kezelhető. Persze ehhez le kellett volna mondani a csontvázkereséstől remélt politikai előnyökről, már ha volt egyáltalán ilyen, illetve a szerkezeti reformokból nyert kiadáscsökkentéseket megelőző, azaz fedezet nélküli adócsökkentésekről, melyeket most más adók emelésével, illetve a nyugdíj-megtakarítások felélésével kell finanszírozni.
A jelenlegi, a kormány költségvetési politikáját kritikusan elemző Költségvetési Tanács január elsejétől megszűnik, lesz helyette másik. Milyen veszélyt lát a jelenlegi Költségvetési Tanács megszüntetésében?
A legjobban akkor döbbentem meg, amikor elhangzott, hogy azért kell megszüntetni a Költségvetési Tanácsot, mert nem jelezte pontosan előre az idei költségvetési hiányt. Persze mindannyian tudjuk, hogy ez egy mondvacsinált érv, hiszen, egyrészt, mint említettem, mindvégig ők voltak a leggyorsabbak és a legpontosabbak az esetleges kockázatok beazonosításában. Ha a számítási pontatlanság valós érv lenne, akkor előbb kéne megszüntetni az Állami Számvevőszéket, aki sokkal határozottabban támogatta a költségvetés főszámainak megalapozottságát, illetve önvizsgálatot tartani mindazoknak, akik további költségvetési felszültséget okozó módosító javaslatokkal bombázták tavaly a kormányt. Ráadásul az is kevéssé leplezhető, hogy miközben az Alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálására is akkor került sor, amikor a 98 százalékos különadó nyilvánvaló hibáit és visszásságait kimutató döntést hoztak, addig a Költségvetési Tanácsot is éppen akkor igyekszik ellehetetleníteni a kormányzati többség, amikor kritizálni kezdte a költségvetési politikát, kimutatta az általa a jövőre nézve okozott óriási kockázatokat, illetve kétséges növekedési hatásokat, sőt lényegében lebuktatta a kormányt, amikor rámutatott, hogy a költségvetési kitekintés részleteiből kiderül, hogy három év múltán sem szűnnének meg a különadók. Politikai szempontból is óriási hibának tartom ezt a lépést, hiszen egy gazdaságpolitika attól még nem lesz ténylegesen is sikeres, ha eltűnnek azok, akik a hibákat képesek beazonosítani és bemutatni, a kritikákat pedig kifejezésre juttatni. Attól még nem lesz nagyobb gazdasági növekedés vagy több munkahely, mert nem jut szóhoz senki, aki figyelmeztetne, hogy a jelenlegi intézkedéscsomag nem alkalmas a növekedési és foglakoztatási célok megvalósítására. Akár van Költségvetési Tanács, akár nincs, 2013-14-re úgyis kiderül, hogy mekkora növekedést sikerült elérni, mennyi új munkahelyet sikerült létrehozni, kivezethetőek-e a különadók, illetve milyen nyugellátásra számíthat, aki a saját pénztári számláján összegyűlt megtakarításait esetleg óvatlanul befizette a költségvetésbe, s teljes egészében az állami rendszernek válik kiszolgáltatottá.
