Miért szükséges ugyanabban a témában törvényt hozni és politikai nyilatkozatot tenni? – kérdeztük Lövétei István alkotmányjogászt, miután az Országgyűlés hétfőn szavaz a magánnyugdíjpénztárak államosítását célzó törvényjavaslatokról és a Kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozat tervezetéről (ez utóbbinak csak az általános vitáját tartják meg, ha a kormány nem kap négyötödös többséget a nyilatkozat elfogadásához – a szerk.).
Az Országgyűlés politikai nyilatkozatban megvilágíthatja a politikájával összefüggő értékeket, célokat – mondja lapunknak Lövétei István -, míg egy törvény indokolása csak az adott jogszabályra vonatkozhat. Az alkotmányjogász arra is felhívta a figyelmünket, hogy a kormány is tehet politikai nyilatkozatot, de most az Országgyűlés nyúl majd ehhez az eszközhöz, amely a kormányt jogilag nem kötelezi semmire, sőt a képviselőket sem, mert a Tisztelt Ház maga ellenőrzi, hogy a politikai nyilatkozat szellemében hozott-e döntéseket.
Kérdésünkre Lövétei István elmondta: a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozaton kívül az elmúlt 20 évben más hasonló dokumentum nem született, vélhetően azért, mert a nyilatkozatok tartalma nem számon kérhető.
Az Orbán Viktor, Lázár János és Kósa Lajos által kezdeményezett nyilatkozat a benyújtók személye alapján jelentősnek tűnik, de stratégiai célokat és értékeket abban hiába kerestünk.
Értelmezési nehézségek
A rövid politikai nyilatkozat egyik bekezdése szerint „garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe átlépő, korábbi kötelező magánnyugdíj-pénztári tagoknak”. Megkérdeztük az Országos Nyudgíjbiztosítási Főigazgatóságot, hogy a szervezet mikorra áll készen az egyéni számlavezetésre, és azt is, hogy az állami nyugdíjrendszert el sem hagyók is kapnak-e egyéni számlát. A hivatalból azt a választ kaptuk, hogy végrehajtó szervezetről lévén szó, majd a jogszabályok elfogadása után válaszolnak a kérdéseinkre.
A politikai nyilatkozat másik bekezdése szerint „garantálni kell az állami rendszerbe átlépőknek az egyéni számlára történő befizetések értékállóságát”. Ez az ígéret csak virtuálisan teljesíthető, mert a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer lényege, hogy az összes befolyó nyugdíjjárulékot kifizeti nyugdíjként az állam, sőt, a járulékokat kénytelen adóból pótolni, mivel azok összege nem elegendő az összes nyugdíj kifizetésére. Vagyis a nyugdíjbiztosító egyetlen lehetősége, hogy virtuális számlán tartja nyilván a befizetéseket, amelyekből nehezen vonható le következtetés az időskori ellátás mértékére vonatkozóan.
Eladósodásunk legfőbb oka?
Nyugdíjügyben a legújabb kori kommunikációs eszközt is bevetette a kormány, amikor Orbán Viktor vasárnap a Facebookon közzé tett videón indokolta meg – már stratégiai igénnyel – a magánpénztárak államosítását. A változtatás egyetlen oka az államadósság, mert a rendszer korábbi átalakítása azt eredményezte, hogy “az ország a feje búbjáig eladósodott” – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktornak minden kétséget kizáróan igaza van abban, hogy az állam súlyos eladósodásában nagy szerepe van a második nyugdíjpillérnek. Csak idén, novemberig 300 milliárd forintot fordított az állam nyugdíjfizetésre azért, mert hárommillió dolgozó tb-járuléka egy részét a magánkasszákba fizette, és ez a pénz hiányzott az állami rendszerből. Ráadásul az így keletkező hiányt a kormány rendre kölcsönből (állampapír-kibocsátásból) pótolta az elmúlt 12 évben, és a hitelért kamatot is fizettünk, fizetünk. Mindezek miatt annak a számszerűsítése, hogy a megszűnő második nyugdíjpillér mekkora államadósságért felelős, meghaladja cikkünk kereteit.
Az is biztosan elmondható ugyanakkor, hogy a nyugdíjrendszer nem eladósodásunk egyedüli oka. Az idei költségvetés szerint 2010-ben 595 milliárd forintnyi adót költünk nyugdíjfizetésre, és ebből ugye csak 360 milliárd a második pillér miatt kieső bevétel pótlása. A fennmaradó 235 milliárd azt jelzi: a nyugdíjrendszer nincs egyensúlyban, a járulékok nem fedezik a kifizetéseket.
A kormányzati kommunikáció azt sugallja, hogy a magánpénztárak államosítása megoldást jelent a nyugdíjrendszer gondjaira. Orbán Viktor fent említett üzenetében például azt mondja, hogy „a nyugdíjasok hozzájutnak a nyugdíjukhoz, a nyugdíj előtt állók számíthatnak a nyugdíjrendszerre, és a fiatalok előtt kiszámítható, világos pálya áll majd, idős koruk biztonsága garantálva lesz”. Ezzel szemben nyugodtan kijelenthetjük, hogy hazánk szörnyű demográfiai helyzete miatt a már most is deficites állami nyugdíjpillér súlyos pofonok előtt áll. Például néhány év múlva nyugdíjba mennek a Ratkó-korszak gyerekei, vagyis az ’50-es évek elején született, rendkívül népes generáció tagjai, akik így járulékfizetőkből nyugdíjasok lesznek, vagyis a közös kasszát dupla csapás éri. Szólnunk kell arról is, hogy a kabinet középtávú tervei között a járulékcsökkentés is szerepel; ez sem a rendszer egyensúlya felé mutat.
Két dolgot azért bizton állíthatunk. Az Orbán Viktor által remélt egymillió új gyerek a nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából is kulcsfontosságú, és az is biztos, hogy állam lesz, és valamennyi nyugdíjat fizetni fog az állami pillér. Mindezek mellett akkor lehet majd értékálló nyugdíjakról beszélni, ha a gazdaság felpörög, és a politikaformálók is ezt akarják.
