Gazdaság

Mese a “vegytiszta” egykulcsos adó – a különsarc biztos

A havi bruttó 230 ezer forint alatt keresők mindenképpen rosszul járnának.

„Vegytiszta” egykulcsos adó nem vezethető be, mert hátrányosan érintené az alacsonyabb, sőt, az átlagos keresetűeket is. Hiába 17 százalékos most ugyanis az szja alsó adómértéke, az év elején kiszélesített adójóváírás miatt havi mintegy 307 ezer forintos bruttó keresetig ennél alacsonyabb a ténylegesen fizetendő adó mértéke – írja a Világgazdaság.

Amennyiben az adójóváírás a jövő év elején “kompenzáció” nélkül szűnik meg, akkor széles rétegeknek akár 15 ezer forinttal is csökkenhet a havi nettó keresete az adómódosítások miatt. A lap szerint ezért minden bizonnyal a rendszer része marad vagy az adójóváírás, vagy egy ahhoz hasonló mechanizmus.

Az adójóváírás szűkítése viszont indokolt lenne, mert a rendszer most még az átlagosnál jóval tehetősebb adózókat is „támogatandónak” minősíti. Ennek oka részben az, hogy a szintén év elejével bevezetett, úgynevezett szuperbruttó szja-alap nettójövedelem-romboló hatását széles körben ellensúlyozni kellett.

Az adókulcs csökkentésével 400 milliárd forint maradhatna az adófizetőknél jövőre – állítja a Blikkben Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője. Ahhoz viszont, hogy a költségvetés ne boruljon, a kormánynak “találnia kellene” még két bankadót.

A piac már be is árazta az újabb különadókat – írja a Napi Gazdaság. Szakértők biztosra veszik, hogy többéves különadóval terhelik meg jövő évtől a távközlési és olajszektort, annak ellenére, hogy eddig egyéves pluszteherről szóltak a hírek.

Az egy évre szóló pluszadó nem jelentene érdemi hatást a tőzsdei cégek árfolyamára, ha igazak azok a hírek, hogy a Magyar Telekomnak 7-8 milliárd forintjába, a Molnak 10-20 milliárd forintjába kerülhet a különadó – mondta a Napinak Miró József, az Erste elemzője.

Ebben az esetben ugyanis a Telekom árába tízforintos, a Mol esetében néhány száz forintos mínuszt kellene csak beárazni. A gondot azonban az jelentheti, hogy Magyarországon a bevezetett különadók folyamatosan fennmaradtak az elmúlt időszakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik