Gazdaság

Átalakításra szorul az uniós pályázati rendszer

Átalakításra szorul az európai uniós pályázatok rendszere: le kell rövidíteni a határidőket, és kiszámíthatóvá kell tenni az elbírálást - fejtették ki a pályázati tanácsadók képviselői.

A tanácsadók szerint sem az előző, sem a jelenlegi kormányzat nem tudta megjelölni azokat a stratégiai ágazatokat, amelyek köré csoportosítani lehetne az EU-s forrásokat. Ebből a szempontból az Új Széchenyi Terv is csak nagyon halvány körvonalakat rajzol fel véleményük szerint.

A hétezer milliárdos uniós forrásból a vállalkozások számára – a 200 milliárdos JEREMIE-kerettel együtt – 800 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta a konzultáció bevezetőjében Zoltán Csaba. A Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója hozzátette: eddig 4,2 ezer milliárd forint a megítélt pályázatok összege, ebből a leszerződött összeg 3,8 ezer milliárd forint, míg a már kifizetett tételek összege 1,2 ezer milliárd forint.

A Start Tőkegarancia Zrt. által rendezett konzultáción jelenlévő pályázati tanácsadók elmondták: az EU-forrásokból még rendelkezésre álló 2,8 ezer milliárdos összegből maximum 150-200 milliárd forintot lehet átcsoportosítani a vállalkozások számára, mivel az EU nem teszi lehetővé az átjárást a Regionális Fejlesztési Alap, a Szociális Alap és a Kohéziós Alap között.

A gyorsan változó piaci körülmények között a pályázatok elbírálásánál szokásos minimum féléves elbírálási határidő igen hosszú, noha 15 nap a bírálat hivatalosan ideje, de ezt a hatóság meghosszabbíthatja 60 nappal, majd ezután önkényesen tovább húzza – közölték a pályázati tanácsadók képviselői.

A jelen lévő pályázati tanácsadók – amelyek tavalyi összes bevétele meghaladta az egymilliárd forintot – figyelmeztettek rá: a támogatás nem lehet azonos a segéllyel. A pályázatban megjelölt projekt valójában egy befektetés, amelynek meg kell térülnie, és a költségvetésnek, illetve az önkormányzatoknak hosszabb távon adóbevételt kell eredményeznie. Így az a sportcsarnok, amelyet működtetni sem képes a helyi önkormányzat, mivel nem tudja fizetni az energiaszámlát, valójában kidobott pénz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik