Gazdaság

Mégis kétmillió lesz a különadózás határa

A Fidesz-frakció és a kormány döntése értelmében a közszféra végkielégítéseit sújtó 98 százalékos adót 3,4 millió forint helyett az eredeti tervek szerint 2 millió forint felett kell majd megfizetni.

Az Országgyűlés hétfőn elutasította a gazdasági bizottság azon módosító indítványát, amely alapján legalább húsz év időtartamú jogviszony esetén kettőről 3,4 millió forintra emelkedett volna az az összeghatár, amely felett a közszférában a tervek szerint 98 százalékos adó sújtja majd a végkielégítéseket.

A húsz évet el nem érő munkaviszony esetében megmaradt volna az eredeti elképzelésben szereplő kétmillió forintos összeghatár.

Rogán Antal elmondta: a bizottság azért adta be az indítványt, hogy nyitva hagyja a lehetőséget a döntés előtt, de végül a frakció és a kormány sem támogatta azt. Ennek okáról annyit mondott: úgy döntöttek, hogy a végkielégítési plafon egyformán legyen mindenkire érvényes a szférában, az alól ne legyen kivétel.

A PDSZ korábban jelezte: módosítani kell az előterjesztést úgy, hogy az a legalább húsz éve a közszférában dolgozókra ne vonatkozzon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik