Kína két sokat emlegetett versenyelőnye a fejlett világgal szemben (s a még nem annyira fejlett, de olyan törekvő országokkal szemben is, mint hazánk) a nagyon gyenge nemzeti valuta, a jüan, s az extra alacsony munkabér.
kínai és magyar bérek
Míg a magyar bérek mediánja a német bérek 19 százaléka, a kínai csak az öt százaléka – derül ki az Európai Munkaadók Szövetségének honlapjáról.
Ezzel szinte verik is a mezőnyt, Indiával vannak egy szinten.
Tehát nagyon olcsó a magyar munkaerő, ami azért sejthető abból is, hogy a német bérszint ötödét sem érjük el, ám ez már kevés ahhoz, hogy a globális piacon ez versenyelőnyt jelentsen. Kínát ezen a versenyképességi területen minden bizonnyal nehéz lenne utolérnünk – már ha egy kormány a versenyképességünk fokozása érdekében célul tűzné ki.
A kettő összefügg, hiszen ha gyenge a nemzeti valuta, akkor a külföldi befektető (aki saját hazája pénzében számol) a béreket is alacsonyabbnak értékeli, mint erősebb nemzeti valuta esetén. A gyenge valuta nemcsak az exportot segíti, de olcsóbbá teszi az adott országban a beruházásokat is.
Bajban a jóléti állam
Kína és Magyarország – bár nyilván nem egy súlycsoportban játszanak – abban hasonló helyzetben van, hogy mindkét gazdaság modernizációja döntően a külföldi tőke bevonásával valósult meg eddig. A német gyári munkás szempontjából teljesen mindegy, hogy egy német autógyár Kínába, vagy Magyarországra csoportosítja át termelőkapacitásait, a munkahelyét pontosan ugyanúgy elvesztheti.
a kínai siker kulcstényezői
– Alacsony bérek
– Gyenge árfolyam
– Nagyvonalú exporttámogatások (munkanélküliség
exportálása – Bergsten, idézi Szilágyi Judit)
– Adórendszer
– Munkavállalók jogainak durva korlátozása
– Kiemelkedően magas megtakarítási ráta
– Nincsenek átfogó szociális ellátórendszerek
A német államháztartás szempontjából is mindegy, az adóbevételek mindenképp csökkennek, a növekvő munkanélküliség miatt viszont a kiadások növekednek. Nagy nyomás nehezedik tehát a legfejlettebb államokra, hogy hajtsanak végre „reformokat”, hogy a foglalkoztatás olcsóbb legyen a vállalatoknak, s a csökkenő adóbevételek miatt a szociális államot is igyekeznek lefaragni (hasonló reformokkal próbálkozik jelenleg Magyarország is). Mindez természetesen társadalmi feszültségeket idéz elő.
„Még mindig azt hiszik, hogy néhány munkaerőpiaci reformmal, reformocskával meg lehet akadályozni az exodust. De ez nem fog nekik sikerülni, mert túl nagy a bérkülönbség Nyugat-Európa és a Távol-Kelet között” – írja Wolfgang Hirn Kína, a nagy falat című könyvében.
Versenyképesebb Kína nálunk
Kisebb, de ugyancsak jelentős a különbség Kelet-Európa és a Távol-Kelet között (részletek a fenti keretes anyagban). Amikor a hazánkba szipkázott működőtőke működtetői „jobb költségszerkezetű országok” felé kezdenek kacsingatni, akkor a legfejlettebb országok szempontjából semmi más nem történik, mint hogy a hóhért akasztják.
szabad kereskedelem
Kína példája indította a Nobel-díjas Paul Samuelsont arra, hogy kikezdje a főáramhoz tartozó közgazdák körének „legmegszenteltebb” tételét (bár maga is kétségkívül a főáramhoz tartozik), hogy a szabad kereskedelem hosszú távon minden résztvevőjének előnyös.
Kína jelenleg a 29. a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában. Kiemelkedően teljesít természetesen a bért és termelékenységet tekintve, a makroökonómiai stabilitásban – különösen a magas megtakarítási ráta, s az államadósság összefüggésében (hiszen Kínának gigantikus külkereskedelmi többlete, s ebből fakadóan óriási valutatartalékai vannak.)
Magyarország viszont csak az 58. helyen áll. Az eredményünket számos tényező javítja a vasúthálózatunk minőségétől kezdve az (átlagosan) viszonylag jó egészségi állapotunkig, de sivár képet mutat olyan fontos makrogazdasági jellemzőkben, mint például az államadósság, vagy a megtakarítási ráta.
Kifizetődő az emberi jogok megsértése
kína vs. eu
Az idén január-június között az Európai Unió külkereskedelmi mérleghiánya Kínával szemben 65 milliárd euró volt.
A gigantikus hiány csak az unió országaiban általános recesszió – s a visszaeső vásárlóerő – miatt alacsonyabb a tavalyinál, így nem csoda, ha az unió pénzügyi szakpolitikusai múlt heti kínai látogatásukon a yüan felértékelését szorgalmazták.
(A yüan nem szabadon átváltható, „konvertibilis”, értéke nem a pénzügyi piacokon dől el, hanem lényegében a kínai kormány határozza meg.) Amint azt szorgalmazzák régóta az USA politikusai is.
A versenyképességnek ugyanakkor vannak olyan nehezen megfogható elemei, amelyek egzakt közgazdasági módszerekkel alig mérhetők. Ilyenekre hívta föl a figyelmet Szilágyi Judit közgazdász tanulmányában, amelyben megjegyzi: bizony – furcsa módon – az emberi jogok durva megsértése is segíti a versenyképességet.
A munkavállalók jogainak durva korlátozásával vagy a munkakörülményekre és munkavédelemre vonatkozó alapvető szabályok teljes figyelmen kívül hagyásával ugyanis jelentős versenyelőnyhöz jutnak Kínában a termelő vállalatok – olvasható Az Amerikai Egyesült Államok és Kína kapcsolatai, különös tekintettel a gazdaságra című tanulmányban.
Kína versenyképességét segíti továbbá, hogy nincs mindenkire kiterjedő nyugdíjrendszer, egészségbiztosítás, így a munkaadóknak egyáltalán nem kell fizetniük azokat a járulékokat, amelyek csökkentéséről – versenyképességünk növelése érdekében – hazánkban az utóbbi időben annyi szó esett.
Félelem és makrogazdasági stabilitás
S minthogy a szociális védőhálók hiányoznak, a kínaiak az általánosan alacsony (bár az európainál egyenlőtlenebb) bérezés ellenére átlagosan akár fizetésük felét is képesek félretenni, így belföldi eredetű forráshoz juttatva a kínai vállalkozásokat, elősegítve a makroökonómiai stabilitást – derül ki Szilágyi tanulmányából.
Nem véletlen, hogy Mihályi Péter közgazdász is Kína példájára hivatkozott az idei közgazdász vándorgyűlésen, amikor úgy érvelt: csökkenteni kellene a magyar lakosság biztonságérzetét, hogy növelni legyünk képesek a megtakarítási rátát. Ugyanis – érvelt a közgazdász – a megtakarítás fő hajtóereje nem a spekuláció, hanem az óvatosság.
“Márpedig ha a társadalom azt hiszi, hogy a jövőben is megkapja az egészségügyi ellátást a jelenlegi színvonalon, s elérhető lesz a gyermekeinek az ingyenes felsőoktatás, akkor miért is takarékoskodna?” A megtakarítás leginkább a jövőtől való félelmen múlik – vélte a közgazdász, s érvelését Kína példája valóban látványosan alátámasztja.
Kérdés persze, hogy a nagyobb versenyképesség, a nagyobb gazdasági növekedés érdekében mi az, amit egy adott társadalom még vállalni akar és képes. S akadnak szerencsére olyan versenyképességi területek is, ahol nem a társadalmat megfélemlítő és/vagy nyomorban tartó gazdasági stratégiák jelentik az előnyöket.
