Van-e ellentmondás a mezőgazdaságban a gazdasági és az ökológiai hatékonyság között, a mennyiség és a minőség között? Biztosítható-e egyszerre a megfelelő mennyiség és minőség, valamint a gazdasági hatékonyság (és ezáltal a megfelelő jövedelemszint a termelőnek) környezetbarát módon, végül de nem utolsósorban az egészséges élelmiszer előállítása a fogyasztó számára? Lehet-e találni olyan agrármodellt, amely biztosítja a vidéki lakosság életminőségét, a környezet minőségének megőrzését, sőt javítását, a táj „kulturállapotban” tartását, a termőföld termőképességének megőrzését, sőt fokozását? És megint végül, de nem utolsósorban: megmarad-e a magyar termőföld magyar kézben?
Három modellből egy negyedik
Három nagy agrártermelési modell alakult ki a múltban, ezek közül időben az első a tradicionális (paraszti) gazdaság, amelynek elvei persze érvényesültek a nagybirtokokon is. A lényege, hogy kevés külső erőforrásra támaszkodhatott, magas volt az élőmunkaigénye, alacsony fokú viszont a gazdasági hatékonysága, a jövedelemtermelő képessége, és a fejlődőképessége is korlátozott volt. Ugyanakkor ökológiai szempontból előnyökkel rendelkezett, szoros ágazati kapcsolatok jellemezték, zárt melléktermékpályákat működtetett, azaz nem bocsátott ki a rendszerből hulladékot, környezetbarát módon működött.
Ezt váltotta föl a II. világháború után (hazánkban az 1960-as években) az iparszerű mezőgazdaság modellje, amely a gazdasági hatékonyságot helyezte az előtérbe, jelentős külső erőforrásokat vont be (gépi technika, kemikáliák), lecsökkentette az élőmunkaigényt, jelentősen növelte a termelők jövedelmét, ugyanakkor környezetszennyezővé, hulladéktermelővé vált, szétszakította a melléktermékpályákat, fellazította az ágazati kapcsolatokat. Alapja az olcsó nyersanyag és energia volt: például olcsóbb volt műtrágyát szórni, mint szerves trágyával bíbelődni, így a szerves trágyából környezetszennyező hígtrágya lett. Elterjedt a monokultúra, amikor egy növényt termesztenek ugyanott éveken, évtizedeken át, és elterjedt a természetellenes, az állatoknak szenvedést okozó tartásmód az állattenyésztésben.
Nem ideális a háztáji (Fotó: MTI)
Ennek a modellnek a „reakciójaként” alakult ki a vegyszermentes biotermelés modellje, amely azonban nem visszatérés a hagyományos paraszti modellhez, mert használja a korszerű technikát, technológiát és szaktudást, gazdasági hatékonyságra törekszik, de környezetbarát módon, az állattartásban pedig állatbarát, természetközeli tartásmódot valósít meg.
Végül az olajválság (1973) után, amikor véget ért az olcsó nyersanyag és energia korszaka, a gazdasági racionalitás (is) váltásra kényszerítette az agrárszektort. A fejlett országokban az 1980-as években kezdett kialakulni az integrált agrártermelés, hozzáteszem, hogy Magyarországon is. Ennek lényege, hogy egyesíti az előző három modell előnyeit, de igyekszik kiküszöbölni azok hátrányait. A tradicionális modellből átveszi az ágazati kapcsolatok és termékpályák zárásának elvét, nem bocsát ki hulladékot, az iparszerű modellből megtartja a korszerű technikát, technológiát, szakértelmet, a hatékonyság-elvet, a biotermelésből pedig átveszi a vegyszer-minimalizálás elvét.
Az eredmény: minőségi tömegtermelés, vagyis a modell egyszerre biztosítja a megfelelő mennyiségi szintet és a magas fokú minőséget, ráadásul mindezt környezetbarát módon, egészséges élelmiszert biztosítva a fogyasztónak, megfelelő jövedelemszintet, létbiztonságot adva a termelőnek.
—-A méret lényeges—-
A lényeg, hogy ma már az ökonómiai és az ökológiai hatékonyságot nem lehet egymással szembeállítani. Nem a vergődő, elszegényedő kisüzem termel környezetbarát módon, hanem a megfelelő méretű, felszereltségű, magas fokú szakértelemmel művelt üzem. Tessék megnézni, hogy a házkörüli kertekben az „őstermelő” milyen és mennyi vegyszert használ, mindenféle szakértelem, felszereltség nélkül, és őt ki ellenőrzi, akár a piacon, akár a termelés helyszínén.
Korszerűen, hatékonyan, környezetbarát módon, megfelelő minőségű és mennyiségű egészséges élelmiszert termelni csak megfelelő méretű, tőkeerős és korszerű technológiai ellátottságú, szakértelemmel művelt üzemben lehet.
Nyugat-Európa családi farmjainak mérete, ellátottsága ennek az igénynek többnyire nem felel meg. Európa mai agrárszerkezete, modellje versenyképtelen a konkurensekkel (USA, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Argentína, Uruguay, újabban Kína stb.) szemben. Amikor átalakítottuk mezőgazdaságunkat a rendszerváltás után, nem csupán a Lajtán túlra, de az óceánon túlra is kellett volna egy pillantást vetnünk.
Nem volt az rossz
Magyarországon a mezőgazdaság egykori sikereinek záloga éppen a szovjet kolhozmodelltől való szüntelen távolodás volt. Gazdasági szempontból hatékony minőségi tömegtermelés valósult meg a nyolcvanas években, de sajnos ekkor már olyan erős volt az elvonás az ágazatból, hogy az lehetetlenné tette a fejlődést.
Nem foglalkozom a rendszerváltás után elkövetett hibákkal, annyi azonban látható, hogy az agrárágazatot nem sikerült újra fejlődési pályára állítani, a mezőgazdaság 25–30 évvel ezelőtti színvonalra esett vissza.
Nagyban, géppel (Fotó: MTI)
Most csak azt veszem szemügyre, hogy mi lehet a kiút. A termelésre is kiterjedő szövetkezés, a közhiedelemmel ellentétben, egyáltalán nem idegen a fejlett nyugati világban. Franciaország szőlő-és bortermelésének közel fele, Kalifornia citrustermelése- és feldolgozása már teljes egészében ilyen keretek között folyik. Aki látta Roman Polanski Kínai negyed című krimijét, Jack Nickolsonnal a főszerepben, az emlékezhet rá, hogy a történet a Los Angeles városa, valamint a környező citrustermelő szövetkezetek közötti vízmegosztás kérdése körül folyik, amely küzdelembe beleszól a maffia. Az egyik jelenetben a Nickolson által játszott oknyomozó újságírót üldözik a farmerek egy hatalmas, több száz vagy több ezer hektáros közös narancsligetben.
—-Szövetkezni, másképpen—-
Én híve vagyok a megfelelő méretű (kb. 100 ha fölötti), több lábon álló, megfelelő tőke- és technika-ellátottságú családi farmnak ott, ahol ennek megvan a realitása. De erre elég kevés a példa és az esély. Ezért megfelelő méretű és tőkeerős üzemek tömeges létrehozására jó elv és gyakorlat lehet a termelésre is kiterjedő szövetkezés, ami nem visszatérést jelent az előző rendszerhez.
Egyértelmű, tiszta tulajdonviszonyok, magántulajdonban maradó földek, de technikai szempontból korszerű, megfelelő méretű táblákba tömörítve, megfelelő technikával és szakértelemmel művelve, – ez jellemezhetné az új mezőgazdasági nagyüzemeket. Ezt egészíthetné ki az üzemen belül, abba szervesen integrálva, de közvetlen magánkezelésben tartott, tőkével és technikáéval ellátott, szakértelemmel megtámogatott családi üzemrész, főként a munkaigényes termékek termelésére. Ez nem az előző rendszer „háztáji” gazdasága (bár az is specializált árutermelő gazdaság volt), hanem annál jóval nagyobb méretű termelési forma lehetne.
A foglalkoztatást a belső vertikumok, valamint a diverzifikált termelési szerkezet, a sok lábon állás biztosíthatná. Az előző rendszerben ez például megvalósult és jól is működött.
Termeléstől a forgalmazásig
Ugyanakkor meg kell teremteni a termelés–feldolgozás–forgalmazás tulajdonosi mélységű vertikális integrációját, mégpedig a termelő (a farmer, a szövetkezet) dominanciájával, ahogy ez Dániában és Hollandiában megvalósult. A jövedelem jelentős hányada ugyanis az agrárszektoron kívül (élelmiszeripar- és kereskedelem) képződik, amely csak akkor áramlik vissza a termelőhöz, ha ő a tulajdonos. Ekkor lesz a jövedelemből technikai fejlesztés, új traktor stb. az agrárszektorban.
A profit itt képződik (Fotó: MTI)
Ha nem ez valósul meg, akkor a jövedelem kifolyik az ágazatból, impexek és bankok márványüveg palotái, főosztályok, osztályok mahagóni íróasztalai, repikeretei lesznek belőle, tehát mások élnek az agrártermelő munkájából. Ahogy ez sajnos ma Magyarországon megvalósul.
A termőföld csak akkor marad magyar kézben, ha tulajdonosának megfelelő jövedelmet, létbiztonságot nyújt. Ha ez elmarad, akkor az „istenadta föld” át fog menni a külföldiek kezébe, bármilyen jogszabályokat is hozzunk. A tőkeerős, megfelelő méretű családi farm és a szuverén földtulajdonosok szövetkezése útján létrehozott, működtetett szövetkezeti nagyüzem lehet erre együtt, egymás mellett a garancia. A kisüzem el fog bukni, és földje átkerül külföldi, tőkeerős agrárvállalkozók kezébe. Akkor fog majd a magyar agrártermelő bérmunkásként dolgozni tömegével a külföldi kézben levő árutermelő latifundiumokon!
(A szerző közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem docense.)
