Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a múlt héten a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának felépítését. A szakemberek ritka egységes értékítélete övezi a befektetést: olyan gyártó jön az országba, amely öregbíti a magyar gazdaság hírnevét, javítja az ipari kultúránkat, a saját 2500 fős munkahelyteremtésén túl akár négyszer-ötször annyi munkahelyet is generálhat a beszállítóknál – bár az eddigi tapasztalatok ez utóbbit nem igazolják vissza.
A Hankook Tire rácalmási gumiabroncsgyára például arányaiban hasonló méretű állami támogatást kapott, mint a Mercedes, ám a termelési folyamatban magyar közreműködés szinte csak az üzemi menzán mutatható ki. A Figyelő kérdésére a koreai cégnél egyetlen, a koksz alapanyagot szállító tiszaújvárosi céget neveztek meg jelentősebb hazai beszállítóként.
A hatalmas állami ráfordításnak tehát nincs a gazdaságban tovagyűrűző, multiplikatív hatása, és a hatékonysága egyéb szempontból is megkérdőjelezhető: a mintegy 120 milliárd forintos invesztíció 15,9 milliárdos beruházási támogatást, 360 millió forintos munkahely-teremtési szubvenciót, valamint 2010 és 2020 között akár 10 milliárd forintnyi társaságiadó-kedvezményt élvez.
Vajon jó döntés volt havi bruttó 100–150 ezer forintos betanított munkási állások megteremtéséért (a munkavállalók 80 százaléka egyszerű fizikai munkát végez), munkavállalónként 10,5 millió forintnyi állami támogatást és további adókedvezményt adni? A befektetésösztönző ügynökségnél, az ITDH-nál a Figyelő ezt firtató kérdésére úgy érvelnek, hogy „nem lehet mindenkiből K+F területen dolgozó mérnök Magyarországon”.
Racionális megfontolásokkal az sem nagyon magyarázható, miért kapott egységnyi munkahelyteremtésre vetítve rekordösszegű, összesen 7,34 milliárd forintos közvetlen állami támogatást a Tatabányára települő japán autóipari üveggyártó, az Asahi Glass. A gyáralapításnak nemcsak munkahelyteremtő, de hazai kiszorító hatása is kalkulálható volt, mert a magyar tulajdonú Salgglas Zrt. éppen ezen a területen tevékenykedik.
E történetek mögött egyre éleződő vita áll. Mi tesz jobbat a magyar gazdaságnak: a multik válogatás nélküli idecsalogatása, vagy a hazai kis- és középvállalati (kkv) szektor megerősítése? Az indulatokat gerjeszti, hogy az elmúlt években az állami fejlesztéspolitika erősen eltolódott a nagy nemzetközi cégek támogatásának irányába.
A multik támogatásáról nem áll rendelkezésre átfogó kép. Arról, hogy a magyar állam az uniós csatlakozás, vagyis 2004 előtt mely cégeknek, milyen támogatásokat adott, nincsenek az érintett szervezeteknek pontos vagy legalábbis nyilvános adatai. Ezzel kapcsolatban az ITDH a felügyeletét ellátó gazdasági csúcsminisztériumhoz irányította a Figyelő munkatársait, ahonnan a Pénzügyminisztériumhoz, majd az APEH-hez küldtek tovább – eredmény nélkül. Így nem csoda, hogy cáfolatlanul terjenghet az a városi legenda, amely szerint miután 2011-ig kifutnak a 2002-ig, még az uniós csatlakozás előtt megszerzett adókedvezmények, több multi is továbbléphet olyan országokba, ahol támogatóbb adókörnyezetet talál. Vagy legalábbis erős alkupozícióba kerül a további kedvezményeket illetően – olvasató a Figyelő legfrissebb számában.
(A lap összeállításából azt is megtudhatja, hogy tanácsadók szerint hogyan születik meg egy-egy nagyberuházás támogatásáról szóló döntés, és megismerhet jó néhány támogatási történetet is. A lapnak nyilatkozik Vámosi-Nagy Szabolcs arról, hogy adórendszerünk vonzza vagy taszítja-e a multikat. A Figyelő azt is kiderítette, hogy az egyes beruházások támogatásáról születő döntésekhez sosem készültek háttérszámítások, és a befektetések multiplikátor hatása is erősen kérdéses.)
