Pedig az ilyen, „oleofób” anyagok igencsak jó szolgálatot tehetnek az emberiségnek: segíthetnek például az olajos szennyeződések eltávolításában, legyen szó akár vizekről, akár gépekről. Ezért is dolgoznak az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói ilyen olajtaszító anyagok előállításán – ezeket elsősorban a repülőgépgyártásban alkalmaznák majd, az esetlegesen a hajtóművekben szivárgó olajok elleni védelemként.
Amikor egy folyadék valamilyen felülettel érintkezik, a nedvesítés mértékét az fogja megszabni, hogy molekulái milyen erővel kötődnek a velük kontaktusba lépő anyaggal. Ha kicsi a vonzóerő a víz és a felület között az utóbbit felépítő részecskék sajátosságai miatt, akkor a víz molekulái között fellépő saját belső összetartó kölcsönhatás – a felületi feszültség – győzedelmeskedik, és a nedvesség cseppekké rándul össze. Erre jó példa a természetben a lótuszlevél, vagy a vízimadarak tollazatának felülete. Hasonló, a különböző felületek közötti erők viszonyának megfelelő kialakításával természetesen az egyébként alacsony felületi feszültségű olajokat taszító anyagok is létrehozhatók. Az MIT kutatóinak sikerült is ez a feladat: nanoméretű szálakból olyan szövetet állítottak elő, amelyekről az olaj is lepereg. E bevonatként is alkalmazható anyagban a szálak közötti résekben lévő levegőbuborékokon mint egyfajta légpárnákon ülnek meg az olajcseppek. A kutatók most az új oleofób anyagok gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit keresik.
