Pár évvel ezelőtt, a nemzetközi politikában szalonképtelennek tartott Meciar-kormány idején, kevesen tippelték volna, hogy Szlovákia nemcsak felzárkózik a másik három visegrádi ország mellé az európai integrációban, de az euró bevezetését illetően be is előzi azokat. Márpedig most nagyon úgy tűnik, hogy a tavalyi szlovén, valamint a 2008 eleji máltai és ciprusi csatlakozást követően jövőre Szlovákia lehet az új tag. A Morgan Stanley befektetési bank egy elemzése szerint Pozsony 75 százalékos eséllyel megkapja a zöld jelzést, így 2009. január elsejétől északi szomszédunk az eurózóna tagjává válhat.
Igaz, a Morgan Stanley valamekkora valószínűséget arra is hagy, hogy az ECB elmeszeli a szlovákokat inflációs veszélyekre hivatkozva. Jó hivatkozási alap lehet Szlovénia esete, ahol az eurócsatlakozás után alaposan megugrott a pénzromlás üteme.
PRECEDENS. Egy ilyen döntés egyben precedenst is teremtene. Soha nem fordult még elő, hogy egy olyan ország felvételét visszautasították volna, amely az összes formális kritériumot teljesítette. Ez azt jelentené, hogy az EU a jövőben a követelmények fenntarthatóságát is a csatlakozási szempontok közé emelné, ami eddig a gyakorlatban nem nagyon valósult meg. A szlovák nekirugaszkodást így is, úgy is többéves felvételi szünet követi. Jacek Rostowski, az új lengyel kormány pénzügyminisztere – aki elméleti közgazdászként korábban a térség országainak minél gyorsabb, akár egyoldalú euróátállást javasolta, szükségesnek nevezte ugyan a csatlakozást, de sietett hozzátenni: Lengyelország egyáltalán nem rohan az eurózónába. Zdenek Tuma, a cseh jegybank elnöke január elején nyilatkozott úgy, hogy elegendő politikai akarat híján akár 2019-ig is elcsúszhat a közös európai fizetőeszköz bevezetése.
Magyarország helyzete a visegrádi négyek között speciális, mert nekünk volna a legnagyobb szükségünk arra, hogy bevezessük az eurót. Nagy a külföldi tőkeállomány, nyitott a gazdaság, így érdekünk lenne a forint és az euró közötti nagy kamatkülönbözet megszüntetése. (A hozamkonvergenciában való lemaradásunkró lásd grafikonunkat.) Gyurcsány Ferenc évértékelő sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy a mielőbbi csatlakozás híve, de csak akkor, ha a maastrichti kritériumok hosszú távon is fenntarthatóak. Ritka alkalom, hogy kormány és ellenzéke egyetért: a Fidesz Erős Magyarország programjában ugyanis az szerepel, hogy az „euró mielőbbi bevezetése hazánk hosszú távú érdeke”.
Megkezdődött egyfajta sürgölődés is: a technikai előkészítésre nemzeti euró koordinációs bizottság alakult, még tavaly novemberben. A részletes menetrend kidolgozásáért felelős albizottságok január végén állnak fel. A grémiumot a pénzügyminiszter és a jegybank elnöke társbérletben elnökli. A testület a tervek szerint nyár közepén nyújtja be elképzeléseit a kormánynak, amely a jegybankkal karöltve 2008 végén dönthet új euró-céldátumról.
Miután az elmúlt években többször is kudarcba fulladt a megjelölt céldátumok teljesítése, némileg érthető a szisztematikus előkészület. Ám Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő igazgatója szerint nevetséges új bizottságokat felállítani. Eurócsatlakozási ütemtervet először a 2000-es évek elején hirdetett meg az akkori kormány, így a jelenlegi koalíciónak (egy évig ellenzékben, majd hat évig kormányon) lett volna ideje és lehetősége kialakítani a csatlakozással kapcsolatos elképzeléseit.
A Reuters elemzői konszenzusa 2013-2014-re teszi a magyar euróbevezetés lehetséges időpontját. Az elemzői gondolkodást alapvetően a politikai ciklus határozza meg. Optimista – bár a realitásoktól nem elrugaszkodott – feltételezés az, hogy a jelenlegi politikai ciklus végére Maastricht-közeli szintre lehet levinni az államháztartás GDP-arányos hiányát. A következő kormány ezt lenyomhatja 3 százalék alá, s akkor már nincs akadálya kétévnyi „előkészítő” (az ERM-2 árfolyamrendszerben eltöltendő időszak) után a 2013-2014-es csatlakozásnak.
Így, bár a csehek és a lengyelek a maastrichti kritériumok szempontjából gyakorlatilag készen állnának, Forián Szabó Gergely, a Pioneer Investment közgazdásza szerint is valószínű, hogy a három visegrádi ország nagyjából egy időben lép be az eurózónába. Prága, Varsó és Budapest ugyanis figyel egymásra, nem engedhetik meg, hogy a másik kettő versenyelőnyre tegyen szert. A közgazdász szerint az utóbbi időben átrendeződtek a szerepek az eurózóna bővítésével kapcsolatban. Korábban ott volt a klub, ahová mindenki szeretett volna bejutni, az pedig halogatta a felvételt. Most néhányan – így például a csehek és a lengyelek – azt mondják, nem feltétlenül van erre ilyen hamar szükségük.
ECB-BŐVÍTÉS. A további új tagok felvétele ráadásul túlmutat a közös pénz bevezetésének közgazdasági problémáin, s ezt már a máltai és ciprusi csatlakozás is érzékeltette. Az ECB kormányzó tanácsa 21 tagúra emelkedik. (Hat belsős tag, plusz az eurózóna 15 jegybankjának vezetője.) Számos elemző már ezt is túl soknak gondolja, s attól tart, hogy a létszámnövelés csak bonyolítja, lassítja majd a döntéshozatalt. Az amerikai Federal Reserve kamatokat meghatározó nyíltpiaci bizottságában például 19-en vannak, ám közülük csak 12-en rendelkeznek döntési, szavazati joggal.
Ha Szlovákia is csatlakozik jövőre, az ECB rotációs rendszert vezethet be a kis országok képviselői számára. Ezzel azonban az „erős nagyok kontra gyönge kicsik” képlet állna fel. Egy ilyen helyzetben el kellene dönteni ugyanis, hogy melyik ország számít majd kicsinek. Málta és Ciprus mondjuk igen, Lengyelország biztos nem (már csak a tőkepiacokon a régióban elfoglalt jelentős súlya miatt sem). De vajon Magyarország és Csehország kicsi lesz, vagy nagy? További bonyodalmakhoz vezet, hogy ha az ECB létrehoz egy ilyesféle megkülönböztetést a tagjai között, akkor az Európai Unión belül is elfogadottá válik-e a kis és a nagy tagországok, vagy a régi és új tagok közötti különbségtétel? Mindenesetre elemzők abban egyetértenek, hogy az ECB döntéshozatali mechanizmusának megváltozása várhatóan nem befolyásolja majd alapvetően a központi bank monetáris politikáját. Ám ennek ellenére a közösségnek alaposan át kellene gondolnia, milyen működési keretben képzeli el a jövőjét.
