Időadományozók

Los Angeles polgármestere, Antonio Villaraigosa hálaadás ünnepén immár egy évtizede mindig ételt oszt a hajléktalanoknak. Tavaly segítői is akadtak, Kirk Douglas és Harrison Ford személyében. Ha a pr-akció részleteit taglaló hírről a legtöbben tovább klikkelnek is, a sokat szapult amerikai társadalom áldozatvállalásáról számot adó statisztikán már érdemes elgondolkodni. Kevés szabadnap ide, egoista imázs oda, minden második amerikai heti mintegy 5 órányi önkéntes munkát végez – ez 10 millió teljes munkaidős állást tesz ki.

A Lajtától nyugatra általánosan bevett szokás, hogy az emberek ellenszolgáltatás nélkül, szervezetekbe tömörülve tesznek környezetükért – a legkülönfélébb módon. Nem mindenki képes nagy lelkierőt igénylő szociális teendők ellátására (például kórházi, hospice munkára), segíteni azonban bármilyen tudással, ismerettel lehet, legyen az jogi tanácsadás, könyvelés, tolmácsolás, vagy éppen kertészkedés. Egy közelmúltbéli uniós felmérés szerint az osztrákok kétharmada, a hollandok, svédek, németek fele önkénteskedik. A rangsorban a 27-ek közül Magyarország hátulról az ötödik.

Aki a négy évtizedig tartó „átkost”, illetve gazdaságunk sanyarú állapotát kárhoztatná, annak Varsóban járva érdemes körülnéznie a központi pályaudvaron. Ott ugyanis nemrégiben vakok munkacsoportja helyezett el eligazító csíkokat a peronokra, lépcsőkre. Nálunk ezzel szemben még egy pár éve is elhangzott olyan rádióriport, amelyben falusiak reménykedtek abban, hogy sikerül uniós pénzt kapni a települést átszelő patak medrének kitakarítására. A kollektív szemétszedés gondolata valahogy fel sem merült az egyébként jórészt munkanélküliekből álló közösségben. Hiszen az állam évtizedekig elintézett mindent.

TORZÍTÓ STATISZTIKA. A hazai helyzet mégsem teljesen reménytelen. Egy-másfél millió honfitársunk szervezett munkájával évi 18 milliárd forinttal járul hozzá a GDP-hez. Rendkívüli helyzetekben pedig – amilyen például az évente ismétlődő árvízi védekezés – önkéntesek százai jelentkeznek. A segítő attitűd tehát itthon sem hiányzik. Sokkal inkább arról van szó, hogy míg családi, baráti, helyi vagy egyházi kisközösségi összefogás formájában egyre többen tevékenykednek, a regisztrált szervezetekben egyelőre alacsony a részvétel. A nemzetközi összehasonlításokban azonban csak az utóbbiak szerepelnek.

A szervezetek egyébként hatékonyabb munkavégzést tesznek lehetővé, és könnyebben integrálják az ilyen feladatokat keresgélő önkénteseket. Ezt felismerve ma már itthon is stratégiai cél ennek ösztönzése. Így 2001 óta évente megrendezik az Önkéntesek Hete rendezvénysorozatot, amelynek célja, hogy egy héten át ráirányítsa a figyelmet e tevékenység fontosságára. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) égisze alatt kidolgoztak egy hosszú távú fejlesztési-ösztönző stratégiát, emellett két éve életbe lépett a Közérdekű Önkéntes Tevékenységről szóló törvény. A jogszabály bevezette az önkéntes szerződés fogalmát, rendezte a kapcsolódó, elszámolható költségek és adómentesen adható juttatások körét, valamint védi a segítő jogait.

Az unió számos tagállamában kedvezményekkel támogatják az önkéntességet. Külföldi mintára immár itthon is cél a fizetett munkát kereső, ám addig is önkéntesen dolgozó fiatalok járulékfizetésének rendezése. Szóba került az is, hogy bizonyos óraszám felett a tevékenység számítson bele a nyugdíjnál figyelembe vett szolgálati időbe. A javaslatok egy része már az illetékesek asztalán van, s esetleg már az idén megszülethetnek ilyen irányú döntések.

Külföldön – Írországban, Skóciában, Norvégiában – nemcsak az állami támogatás mértéke jelentősebb, de a vállalati önkéntes programokon keresztül a magánszektor is kiveszi a részét a segítő tevékenységből. „A szlovák önkéntes központot például 19 cég támogatja” – mondja Farkas Emese, az ÖKA munkatársa. A hazai cégek nagy részénél e tevékenység ma még elsősorban marketingcélokat szolgál, s nem része a vállalati szervezeti kultúrának. Programok elvétve azért akadnak. Az ÖKA legutoljára egy III. kerületi, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott játszótér rendbe hozását szervezte meg, s a munkát egy telefonokat gyártó cég dolgozói végezték el. Ezek az akciók jellemzően ismeretségen, bizalmi kapcsolaton alapulnak, hiszen a botrányok miatt sokan ódzkodnak az alapítványok segítésétől. „A Mosoly Alapítvány is leginkább ismert alapítóinak, azaz Küllői Péternek, Jaksity Györgynek és Bajnai Gordonnak köszönheti, hogy elnyerte támogatói bizalmát; e nélkül nagyon nehéz dolgunk lenne” – vallja be Adorján Katalin koordinátor.

„A társadalmi kohézió mértékét a civil részvétel, benne az önkéntes munka tükrözi talán legjobban” – állítja Dávid Beáta szociológus. Az összefogás, összetartozás érzése az életesélyeket is meghatározza. Egy társadalom testi és lelki épségéről árulkodik a környezetért végzett, ellenszolgáltatás nélküli tevékenység elterjedtsége. Legtöbben akkor találkoznak ezzel először, ha maguk már átélték, milyen érzés, amikor hiányzik a támasz. .”A Mosoly Alapítvány önkéntesei között akad olyan, akivel gyermekkorában éveken át foglalkoztunk, s most viszonozni szeretné a segítséget” – mond példát a koordinátor.

Sokan akkor kezdenek önkéntes munka után nézni, ha sikerült talpra állniuk. Előbb nem is volna érdemes: a szakemberek szerint érdemi segítséget csak mentálisan egészséges emberek képesek nyújtani. A közösségért való ténykedés, az összetartozás érzése persze önmagában is gyógyít, de mondjuk egy, a hozzátartozóját frissen elvesztett segítő aligha nyújthat támaszt egy gyermekeit egyedül nevelő fiatal anyukának.

Önkéntesnek elvileg mindenki alkalmas, bár – amint azt egy kisgyermekes családkutatás is kimutatta – jellemzően a velünk „egy nyelvet beszélőktől” fogadunk el szívesen segítséget. Előképzettség nem szükséges, ha mégis, a szervezetek rendszerint pár napos gyorstalpalót tartanak – nem ritkán önismeretből is. Adorján Katalin szerint emellett elengedhetetlen, hogy a jelentkező tisztában legyen azzal, mire is vállalkozik. Sok esetben a jó szándék nem elég, végig kell gondolni a vállalt kötelezettségeket is. A koordinátorok számára a legnagyobb gond éppen ezek számonkérhetősége.

Jimmy Carter saját kezűleg segített Magyarországon is fedélhez juttatni rászoruló családokat.

PASSZIVITÁSI RÁTA. Leginkább a 21-40 év közötti, aktív korosztályra jellemző az „időadomány”, ám az a társadalom minden egyes passzív, a munkaerőpiacról kiszorult csoportja számára gyógyír lehet. Igaz, ehhez fel kellene állni a karosszékből: a kontinensen nálunk a legalacsonyabb a társas életre és a szórakozásra fordított órák mennyisége, viszont a legmagasabb – napi 3,5 óra – a tévénézésre szánt idő. Ma, amikor a hazai aktivitási ráta 65 százalékon megtorpanni látszik, amikor a hatvan év feletti korosztály harmada aggódik az egyedül maradás, a haszontalanság érzése miatt, és amikor a pályakezdő munkanélküliek aránya folyamatosan nő, látható: nemcsak társadalmi, de gazdasági érdek is, hogy az önkéntes tevékenység által minél többen váljanak környezetük aktív, segítő résztvevőivé. Emellett a leszakadó, kimaradó csoportok (fogyatékkal élők, munkanélküliek) integrációját is előmozdíthatja e tevékenység.

„Az önkéntes munka olyan szükségletekre is reagál, amelyek korábban nem, vagy csak kismértékben voltak jelen az állami vagy a piaci ellátórendszerben” – említ még egy aspektust Horváthné Bakóczy Eszter, aki négy éven át tevékenykedett a fiatal anyákat támogató, angol mintára létrejött Otthon Segítünk Alapítvány önkénteseinek koordinátoraként. E minőségében több csoportnak is tartott felkészítő tanfolyamot. Mint mondja, szakemberek által kidolgozott felnőttoktatási programról van szó, amelyben a személyiségfejlesztés éppúgy helyet kapott, mint a konfliktuskezelés vagy a gyermekneveléssel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók köre. „Íme egy remek lehetőség az oly divatos élethosszig tartó tanulás megvalósítására” – véli.

Szávay Ágnes teniszező egy napra maga is beállt a házépítők közé.

Dávid Beáta szerint elsőként az egymásra mutogatáson és a felelősségáthárításon kellene túljutnunk. „Meg kell tanulnunk civilkedni: kérni is, összefogni is, segíteni is” – hangoztatja. Ehhez persze szükséges egyfajta anyagi, vagy még inkább létbiztonság, de elgondolkodtató tény, hogy nem a legtehetősebbek a legaktívabb segítők. Aki mégis rákapott az ízére, az jellemzően egyszerre több helyen is vállal munkát.

Igazi attitűdváltást persze e tekintetben is a fiatalok, legfőképp a középiskolai korosztály körében lehet elindítani. Néhány egyházi intézmény kivételével azonban nincs jelen kötelező formában az önkéntes munka, pedig a lapunk által megkérdezett pedagógusok állítják, hogy a fiatalokban munkál a segítő szándék, és lelkesen végeznének társadalmilag hasznos, „felnőttes” tevékenységet. Talán ők még elolvassák a hírek között az alkalmi ételosztó, a kilencvenéves Kirk Douglas – igaz, kissé „szirupos” – ajánlását, miszerint a segítők lelkét éppúgy táplálja az akció, mint azokét, akiknek az ételt kiosztják.