Még ma is rejtély, hogy a hetero- illetve homoszexualitás vajon genetikailag kódolt-e, vagy esetleg a magzatot, a kisgyermeket, vagy a felnőttet körülvevő környezet hatásaira alakul ki, avagy talán mindezek valamiféle eredője. Amerikai szakemberek most kiderítették: a fonalférgeknél a gének rögzítik a nemek egymás iránti preferenciáját; a tudósok ezt úgy igazolták, hogy génsebészettel saját nemük iránt vonzódó egyedeket hoztak létre.
Fonálférgek. Ha szükséges nemet váltanak.
A Caenorhabditis elegans nevű egymilliméteres fonálféreg a genetikai kísérletek kedvelt alanya, mivel kevés – s immár jól ismert – génnel rendelkezik, és igen könnyű laborban tenyészteni. Szaporodási stratégiája figyelemreméltó: egyedeinek többsége ugyanis hermafrodita, csupán minden ötszázadik példányuk hím. A hermafroditák pedig egymást nem, csupán saját magukat termékenyítik meg, egyébként pedig nőstényként viselkednek: a hímekkel párosodnak. A kétneműség jól jön a talajban élő állat számára, mert egyedei táplálékforrás felbukkanása esetén önmagukat megtermékenyítve gyorsan elszaporodhatnak. Ám míg egy hermafrodita ön-nász mindössze kétszáz utódot eredményez, az igazi hímektől megtermékenyítve ezerkétszáz petét is rakhatnak.
A University of Utah kutatói most alaposan utánanéztek, mi is szabályozza a férgek nemi orientációjának kialakulását. Úgy találták, hogy ezért végső soron az idegrendszer felel, méghozzá abban is a szaglásban szerepet játszó idegsejtek közötti összeköttetések – azáltal, hogy a különböző nemű egyedek által kibocsátott feromonok hatására aktiválódva közeledési mozgást váltanak ki. Ezt felismerve génsebészettel sikerült olyan hermafrodita-mutánsokat létrehozni, amelyeknek egyébként kétnemű testében „hím agy”fejlődött. Ezek a példányok pedig hímként viselkedtek, azaz a Petri-csészékben végzett megfigyelések szerint kvázi nőstény – vagyis velük egynemű – társaikhoz vonzódtak, a hímekhez pedig már nem. Az eredmény idővel a magasabb rendű állatok, így az ember szexuális viselkedésének megértésében is segíthet.
