Gazdaság

Na ugye!

Időnként kiderül, hogy az összeesküvés valóban megtörtént, s a sötét erők szövetsége lelepleződik. A részben vagy teljesen feltárt esetek azonban általában csak tovább táplálják a konspirációs elméleteket.

Ez év nyarán „ünnepelte” hatvanadik évfordulóját a roswelli „UFO-baleset”. Az új-mexikói kisváros közelében 1947 júliusában lezuhant valami, aminek a mibenléte tulajdonképpen máig nem tisztázott. A fémes roncsot a helyi farmerek találták meg és jelentették a seriffnek. A szenzációra éhes sajtó és közvélemény nyomban repülő csészealjnak titulálta a szóban forgó tárgyat, amelynek a maradványait begyűjtötte és elszállította a hadsereg – az abban állítólag talált négy halott testtel együtt. Az ügy kulcspontja, hogy a légierő parancsnoksága először elismerte: valóban repülő csészealj roncsaira bukkantak. Másnap viszont már sietve helyreigazították saját sajtóközleményüket, és egyszerű meteorológiai léggömbnek titulálták a titokzatos tárgyat. A kétkedők azonban fel nem foghatták, ha valóban csak erről volt szó, a szakértők hogyhogy nem ismertek fel azonnal egy ilyen hétköznapi eszközt…


Na ugye! 1

A roswelli ufó-múzeum. Itt jártak?

Két évvel a második világháború vége után nem meglepő, hogy a közvélemény gyanakvó és rémült volt. A hivatalos állásfoglalás hirtelen megváltoztatása pedig csak olaj volt a tűzre: Roswell a legvadabb összeesküvés-elméletek csírája lett. A legnépszerűbb teória szerint a kormány nyomására a begyűjtött roncsokat kicserélték egy valódi időjárási ballon maradványaira, és azokat mutatták be a sajtónak. Végül azoknak lett igazuk, akik nem hittek a meséknek. Az amerikai hadsereg 1994-ben maga is elismerte, hogy hazugság volt az időjárási ballonról annak idején kiadott közleményük, és a legújabb álláspont szerint már azt sem tagadják, hogy a tárgy mellett testeket is találtak. A mai hivatalos verzió szerint a légierő egy Mogulnak nevezett, szigorúan titkos repülőeszközzel folytatott kísérletet. Ennek maradványait találták meg Roswellnél, az „ufonauták” testei pedig kísérleti tesztbábuk voltak.

Már csak az a kérdés, miért hisz számtalan összeesküvéselmélet-gyártó mindmáig megingathatatlanul abban, hogy a kormánynak érdeke lenne eltitkolni, ha idegen lények érkeznének a Földre. Nos, a többségük úgy tartja, hogy az amerikai kormány nemhogy tud az UFO-k létezéséről, de rendszeresen kommunikál is földönkívüli létformákkal, illetve együttműködik velük. Márpedig a legradikálisabb elképzelések szerint ebben az együttműködésben az amerikai kormány alárendelt szerepben van és a bolygónk kvázi idegen megszállás alatt áll. Aminek persze a részleteiben kiérlelt teória szerint haszna is van. Számos Roswell-hívő állítja, hogy a ma is használt modern technológiai eszköz földönkívüli eredetű: így például a lézer és a mikrohullámok működését is az új-mexikói városkában és másutt lezuhant űrhajók technológiájáról másolták le a katonai kutatók.

TITKOLÓZÓ HATALOM. Számtalan más összeesküvés-elméletnek is az Egyesült Államok a szülőhazája. Ennek oka részint a hatalmas államgépezet és az annak árnyékában működő sok tucatnyi rejtőzködően működő szervezet, másfelől a demokrácia és az információszabadság magas foka, ami lehetővé teszi, hogy az átlag halandók utánajárjanak az effajta teóriáknak. Mint láttuk, néha kiderül, hogy az összeesküvés valóban megtörtént. A hetvenes évek Amerikájában két másik ügy miatt is elégedetten dőlhettek hátra a teóriagyártók: „Na ugye, megmondtuk!” Az FBI Cointelpro nevű programja az Egyesült Államok történetének egyik leghíresebb megfigyelési botrányává nőtte ki magát. A program létezésére egy betörés hívta fel a figyelmet 1971-ben. Az elkövetők egy háborúellenes aktivista csoport tagjai voltak, a helyszín pedig az FBI egyik pennsylvaniai irodája. A betörők magukkal vitték a hivatal belbiztonsági aktáit, majd a WIN című pacifista-szocialista lap rövidesen válogatást közölt azokból az iratokból, amelyek az FBI-nak a pacifista mozgalom elleni akcióiról szóltak. Ezek egyikén szerepelt a Cointelpro kódjelzés. A rejtélyes betűkombinációra felfigyelt egy riporter, és az információszabadság alkotmányos jogára hivatkozva követelte az FBI-tól az összes ilyen kódnevű dokumentum kiadását. A szövetségi nyomozóiroda végül 1973-ban engedett a kérésnek.


Na ugye! 2

Watergate-ügy. Nixon belebukott.

Az átadott anyagokból fehéren-feketén kiderült, hogy a Cointelpro-akciók célja az FBI szerint a közrend szempontjából veszélyesnek vagy erőszakosnak bélyegzett csoportok bomlasztása és semlegesítése volt szerte az Egyesült Államokban. Így a szervezet célkeresztjében álltak a kommunisták, a szocialista párt, majd később fehér és fekete gyűlöletcsoportok, valamint a tág kategóriaként értelmezett új baloldal is. A Cointelpro azonban nemcsak párt- és szervezettagokat figyelt meg, hanem a hozzájuk közelálló személyeket is, legyenek azok támogatók vagy barátok. A közérdek örve alatt az FBI szabályok sorát szegte meg, és alapvető személyiségi jogokat sértette az általa használt eszközökkel. A legradikálisabb összeesküvés-elméletek szerint az egész Cointelpro-program azt a célt szolgálta, hogy eltávolítsa az amerikai kormányzati elit útjában álló csoportokat, illetve személyeket. Vannak, akik ennél is továbbmennek, és az ügyet egy világméretű összeesküvés-elmélet részévé teszik. Szerintük az egész hidegháború célja amerikai részről mindazok ártalmatlanná tétele volt, akik az Egyesült Államok elitje világhatalmának útjában álltak.

A Cointelpro-akták nyilvánosságra kerülése mindezek után nemcsak bebizonyította az új baloldal paranoidnak tartott félelmét az FBI-tól, hanem azzal is megdöbbentette a közvéleményt, hogy az FBI számos békés szervezetet is megfigyelt.

Az FBI összesen több mint kétezer jóváhagyott Cointelpro-akciót ismert el, ez azonban sokak szerint csak elenyésző hányada a valóságban ténylegesen végrehajtott „bevetéseknek”. A kétkedők meggyőződése, hogy rengeteg nem dokumentált akció létezett, sőt, hasonló megfigyelésekre még 1971 után is akadt példa. Mi több, az FBI olyannyira eljátszotta a hitelét, hogy sokan meggyőződéses hittel vallják: a Cointelpro még mindig aktívan zajlik, hiába leplezték le a visszaéléseket.

NIXON BUKÁSA. S természetesen ott van a Watergate-ügy. A hatalmas botrányt kavaró történetnek nem csupán a politikai és a sajtótörténeti jelentősége óriási, az összeesküvés-elméletek kedvelőit is hosszú időre ellátta munícióval. A washingtoni Watergate-irodaházban – ahol a Demokrata Párt főhadiszállása is volt – 1972. június 17-e éjjelén betörőket fogtak el. Az esetet kezdetben „harmadrangú betörésnek” minősítették, ám az ügy egyszer csak nem várt fordulatot vett. Kiderült ugyanis, hogy a behatolókat a republikánus Richard Nixon elnök újraválasztási bizottságának pénzalapjából fizették, és a feladatuk a demokraták lehallgatására alkalmas poloskák elhelyezése lett volna. Az ügyben több, a Fehér Házban dolgozó, magas rangú személy is érintett volt. A végjátékában a képviselőház jogi bizottsága alkotmányos vádemelési javaslatot fogadott el az elnökkel szemben az igazságszolgáltatás akadályozásáért és az ügy elleplezésére tett kísérletekért. Ám mielőtt az impeachment-kezdeményezést a képviselőház egésze elfogadta volna, Nixon lemondott.

A Watergate-lelepleződés csak fokozta az amerikai társadalomnak – a vietnami háború éveiben különösen felerősödő – paranoiáját, miszerint a kormánynak olyan információk vannak a birtokában, amelyeket szándékosan eltitkol, és az igazságot szinte minden területen hazugságok sorával leplezi. Az összeesküvés-elméletek gyártói számára a Watergate-ügyben az vált kulcskérdéssé, hogy pontosan kik is voltak azok, akik hazudtak. A meggyőződéses Nixon-hívek például több „csapda-elméletet” is kidolgoztak, amelyek feltételezik, hogy szándékosan akarták lejáratni Nixont. Az első számú gyanúsítottjuk természetesen maga a Demokrata Párt volt. A nixonisták szerint az elnök nem tudott a betörésről, nem úgy a demokraták, akik tippeket kaptak, hogy valami készül ellenük. Ennek ellenére nem tettek semmit, hiszen az őket ért támadást aztán fel tudták használni Nixon ellen. Mások Carl Shofflert vádolják a republikánusok „csapdába csalásával”: azt a rendőrt, aki a Watergate-komplexum biztonsági őrének riasztására érkezett és elkapta a betörőket. Az elmélet hívei azzal indokolják bűnösségét, hogy a rendőr aznapra már befejezte műszakját, de további nyolcórás éjszakai ügyeletre iratkozott fel – a saját születésnapján. A betörés idején pedig a közelben járőrözött, mintha tudott volna arról, hogy betörés készül.



Kelet-európai lelepleződések

Nem csupán az Egyesült Államokban, hanem Közép- és Kelet-Európában is lelepleződtek az elmúlt években súlyos hazugságok, amelyekről sokan suttogták, hogy egy szó sem igaz belőlük, de tudni semmi biztosat nem lehetett. Az igazság napvilágra kerüléséhez az kellett, hogy véget érjen a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás.

RAOUL WALLENBERG ELTŰNÉSE. A második világháború alatt magyarországi zsidókat mentő Raoul Wallenberg svéd diplomatának rejtélyes körülmények között veszett nyoma, miután 1945. január 17-én Budapestről Debrecenbe indult. A Magyar Rádió 1945. március 8-án azt mondta be, hogy Wallenberget a Debrecenbe vezető úton a nyilasok vagy a Gestapo ügynökei meggyilkolták. A svédek mindig is kételkedtek ebben, s a Szovjetuniót sejtették a háttérben. Majd 1956-ban Wallenberg volt rabtársainak beszámolóira alapuló bizonyítékokkal is előálltak. Ennek hatására a szovjetek 1957-ben „beismerték”, valóban a Vörös Hadsereg egységei hurcolták magukkal a svéd diplomatát, aki 1947-ben meghalt egy moszkvai börtönben. Wallenberg halálának körülményeit azonban sokan továbbra is vitatják. Féltestvére azt sem zárja ki, hogy ma is él valahol az egykori Szovjetunió területén.

OSZTYAPENKO ÉS STEINMETZ KAPITÁNY. Steinmetz Miklós, a Vörös Hadsereg magyar kapitánya és a szovjet Ilja Osztyapenko százados halálának a rendszerváltás előtt közismert története – amint az a kilencvenes évek elejére kiderült – jórészt a szovjet propaganda kitalációja volt. A két parlamenterről, aki fehér zászlóval a kezében megadási ajánlattal ment 1944. december 29-én az ostromgyűrűbe vont Budapest német parancsnokához, korábban úgy tudtuk, hogy a sikertelen tárgyalás után a nácik orvul, hátulról lelőtték őket. Valójában ma már szinte bizonyos, hogy Osztyapenko dzsipje a visszaúton aknára futott, s nagy valószínűséggel Steinmetzékkel is ez történt, esetleg a szovjet tüzérség tüzébe kerültek. Sokan a fals történet alapján ugyanakkor egyenesen arra gyanakszanak, hogy a szovjetek szándékosan gyilkolták meg őket, így teremtve ürügyet a város ostromára.

KATYNI MÉSZÁRLÁS. Hiába nem hittek a lengyelek a hivatalos verzióban negyven éven át, a Szovjetunió csatlósává tett országban egészen a rendszerváltásig az állt a történelemkönyvekben, hogy a Szmolenszk melletti Katyn erdejében 1940-ben a németek mészároltak le több ezer lengyel hadifogoly katonatisztet. Az áldozatok számát a különböző becslések 15 ezer és 22 ezer fő közé teszik. Ezért a rémtettért Moszkva még a nürnbergi perben is a hitleri Németországot igyekezett felelőssé tenni, de bizonyítékok híján végül ejtették a vádat. A valóság 1990-ben végleg kiderült: valójában a sztálini belügyi erők hajtották végre a tömeggyilkosságot az SZKP Központi Bizottsága 1940. március 5-én hozott határozata alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik