(A szerző egyetemi docens, önkormányzati pénzügyi szakértő)
Mondandómat a közszféra szabályozásának témakörében öt állításban igyekszem összefoglalni. Úgy vélem, a költségvetési reformok során elengedhetetlen az alábbiakban leírt rendszerű megközelítés, mert e nélkül – egy szakíró találó hasonlatát kölcsönvéve – az új szabályok bevezetése csupán új fügefalevél lenne.
1. Az önkormányzati szektor jelentősége meghaladja az államháztartásban mutatott súlyát.
Az állítás két dolgot foglal magában. Egyfelől azt, hogy a globalizált világban a telephelyek befektetésekért és foglalkoztatási lehetőségekért folytatott versenyében a régióknak és településeknek, az itt nyújtott közszolgáltatásoknak kiemelkedő szerepük van. A magyar gazdaság versenyképességét egyre nagyobb mértékben határozzák meg a helyi és regionális szinten hozott döntések. Másfelől, a „szubnacionális” kormányzati szinten növekvő mértékben összpontosulnak a nemzetgazdaság fiskális kockázatai. Megfelelő stratégiai tervezés hiányában az uniós források által elindított beruházási boom nyomán szükségtelen és/vagy pénzügyileg fenntarthatatlan kapacitások jönnek létre, miközben számos uniós előírás betartásához és a helyi gazdaság igényeinek kielégítéséhez szükséges fejlesztés elmarad. A nem megfelelő tervezés akár az uniós támogatások visszafizetésének kötelezettségét is előrevetítheti. Az utóbbi években felgyorsult a szektor eladósodottsága. Merőben új jelenség – bár nyilvánvalónak látszik az összefüggés az uniós források beáramlásával –, hogy az önkormányzati választásokat követően felgyorsult a szektornak a magyar bankrendszerrel szembeni eladósodása (lásd a grafikont). Emellett együttesen több tízmilliárdra tehető a devizában kibocsátott önkormányzati kötvényállomány és a külföldi pénzintézetektől felvett hitelek állománya.
2. Mindenfajta költségvetési szabály csak akkor ér valamit, ha transzparenciát biztosító pénzügyi információs rendszer van mögötte.
Sarkosan fogalmazva: az önkormányzatok (de általában az államháztartás) jelenlegi információs rendszere nem alkalmas a tényleges pénzügyi helyzet és kockázatok kimutatására. Nincs mód arra, hogy az államháztartási beszámolórendszerből kiolvassuk az önkormányzatok feltételes kötelezettségvállalását (kezességek, garanciák), a tulajdonukban lévő közszolgáltató vállalatokkal meglévő költségvetési kapcsolataikat. Az önkormányzati vagyonmérlegekben nincs megjelenítve a hitelbiztosítékként jelzáloggal terhelt ingatlanok ily módon csökkent értéke. Nehezíti az elszámoltathatóságot, hogy ha egy önkormányzat kezességet vállal – mondjuk egy kistérségi társulás tagjaként a társulás által felvett hitel arányos részére, vagy egy közüzemi vállalat tulajdonosaként egy folyószámla hitelre –, akkor ez a feltételes kötelezettségvállalás nem esik a fiskális szabály alá.
3. Az önkormányzati rendszerben akkor van értelme új költségvetési szabályok megalkotásának, ha lényegesen egyszerűsödik a központi forrásszabályozás rendszere, és stabil, a megfelelő bevételt és versenyképességet biztosító helyi adórendszer jön létre.
A helyi önkormányzatok a törvényekben előírt feladataikhoz relatíve egyre kevesebb központi forrást kapnak. Az adómegosztás gyakorlata azonban nem felel meg az önkormányzatiság alkotmányban rögzített elveinek. Az ingadozóan 150 és 200 közötti központi támogatási jogcím (a szám részben a különböző szakpolitikai ágazatok és önkormányzati lobbik érdekérvényesítő képességének függvényében változik) a helyi tervezés számára folyamatos bizonytalanságot és orientációs zavarokat okoz. Egy radikálisan csökkentett, többségében szabad felhasználású, de bizonyos térségi feladatok vonatkozásában „pántlikázott” támogatási jogcímeket magában foglaló rendszer, illetve a központi és a helyi adóbevételek között megfelelő kiegyenlítést is szolgáló adómegosztás nélkül nehéz elképzelni a „költségvetési aranyszabály”, azaz a kiegyensúlyozott működési büdzsé betartását. Az állami hozzájárulások valamilyen alkalmas technikával történő fixálása, a helyi adókkal kapcsolatos magatartás megváltoztatása, a lokális tartalékok kihasználása, és a helyi gazdaságfejlesztési ösztönzés a versenyképes önkormányzati szféra elengedhetetlen eleme.
4. A mainál nagyobb önállóságot kell biztosítani a helyi döntéshozóknak, és ezzel együtt erősíteni szükséges az elszámoltathatóságot is.
A forrásszabályozás egyszerűsítésének együtt kell járnia a kötelező önkormányzati feladatok gyökeres megváltoztatásával. Ami részben az ágazati törvények „deregulálását” feltételezné, továbbá az ésszerűtlen és finanszírozhatatlan szakmai feladatok felváltását egy „önkormányzati minimummal”. Ez minden önkormányzati vezetőt elszámoltathatóvá tenne, egyben azt a lehetőséget is megadná, hogy a kötelező szolgáltatási minimum feletti ügyekről helyben dönthessenek. A feladatellátás felülvizsgálatában távlati szempontokat is jó volna érvényesíteni. Ez a kérdéskör a mai politikai konstellációban egyelőre csak szellemi gyakorlat, de mégsem volna hiábavaló megvizsgálni és modellezni a térségi önkormányzatok megerősítése után végrehajtandó centralizálás és decentralizálás lehetőségeit és hatásait.
5. Az értelmes és hatékony gazdálkodás alapvető feltétele a tervezési kultúra fejlesztése.
Az önkormányzatok eredményes működése, a versenyképes telephelyek és régiók létrehozása, valamint a hosszú távú pénzügyi fenntarthatóság egyaránt korszerű tervezést feltételez. Az unió most átalakulóban lévő regionális politikája is a programozás technikáját alkalmazza, amely a közösségi forrásokból nyerhető pénzek kiszámíthatóbb és átgondolhatóbb keretét biztosítja. A helyi önkormányzatoknak e szisztémába történő integrálása a középtávú tervezésre való alkalmasságukat feltételezi, illetve annak az uniós programozási periódusaihoz igazodó intézményesítését. A tervezés ugyanis magában foglalja a helyzetelemzést a további fejlődés útjainak feltárását és cselekvési programok készítését, az érintett szereplőkkel történő érdekegyeztetést. A programozással pedig biztosítható a cselekvés megfelelő ütemezése és pénzügyi feltételrendszere. A tervezés mint technika az iteráció révén alkalmas az alulról jövő kezdeményezések, igények (bottom up) és a felülről érkező koordináció (top down) összhangjának biztosítására. A középtávú tervezés teszi lehetővé, hogy a pályázatok útján megvalósított beruházások működési finanszírozási szükségleteit is előre lehessen jelezni.
