Toleranciapróba

Sokan kérdezték már az 1989 óta hazánkban élő Gregory Clontz amerikai reklámszakembert, hogyan tetszenek neki a magyar lányok. „Azt szoktam mondani, hogy a magyar lányokkal nincs igazán tapasztalatom; a legtöbben megértik, de nem mindenki” – számol be tapasztalatairól. Ez a példa is mutatja, hogy társadalmunk alapvetően heteronormatív, azaz mindenkit heteroszexuálisnak tekintünk, amíg fel nem világosít az ellenkezőjéről. Ezzel együtt Clontznak, saját bevallása szerint, soha semmi problémája nem adódott abból, hogy meleg. „Bár Amerikában könnyedebben kezelik a témát, az üzleti életben itt is kifejezetten jó tapasztalataim vannak. Négy munkahelyem volt eddig itt, három főnököm tudta ezt rólam, de ők is úgy viselkedtek velem, mint bárki mással” – mondja a reklámszakember, aki szerint legalább az üzleti életben tartunk már ott, hogy a homoszexualitás nem téma, de nem is tabu.

Fotó: MTI

A magyar társadalom egészéről mindez még nem mondható el. A Tárki közvélemény-kutató cég 2005. októberi felmérése szerint a magyarok mindössze 8 százalékának van meleg ismerőse. A homoszexuálisok népességen belüli arányáról pontos adatok nincsenek, de becslések 3 és 8 százalék közöttire teszik a súlyukat. Ebből statisztikailag az következik, hogy elvileg minden nagyobb munkahelyen, társaságban lennének melegek, ezek az emberek azonban – az érdekvédők elmondása szerint – zömmel rejtőzködnek, nem fedik fel nemi orientációjukat. Ez nem véletlen, mert bár a homoszexualitást a felmérések szerint mind kevesebben tartják bűnnek, illetve betegségnek, még mindig széles azok tábora, akik szerint ez magánügy és nem kell beszélni róla. Szetey Gábor, Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára július eleji feltárulkozása után például – a Medián megkérdezése szerint – a magyarok közel fele úgy gondolta: a másságot titokban kell tartani állampolgárnak, politikusnak egyaránt.

POLARIZÁLÓDÁS. A lakosság véleménye egyébként polarizálódott a homoszexualitás megítélésében: a Medián adatai alapján az elmúlt két évben – azaz az ex-fideszes, majd SZDSZ-es parlamenti képviselő, Ungár Klára, illetve Szetey Gábor „előbújása” közötti időszakban – éppúgy pár százalékkal nőtt azok aránya, akik elfogadhatónak tartják a melegek házasodását, mint azoké, akik szerint a homoszexuálisok életét jogi eszközökkel korlátozni kell. Mindkét csoport mintegy a népesség egyharmadát teszi ki. Abban egyetértenek a téma kutatói, hogy a fiatal, városban élő, magasabb végzettségű honfitársak liberálisabbak a kérdés megítélésében. „Az idősebb generáció nálunk a rendszerváltás vesztese, és ez sok indulattal jár, ami a kisebbségek ellenében csapódik le, bűnbakkeresésben, idegenellenességben” – ad magyarázatot erre az attitűdre Tóth László szociológus. Szerinte pontosan ez indokolja, hogy a toleranciamutatók, amelyek a rendszerváltástól 1998-ig szépen emelkedtek, az elmúlt majd’ egy évtizedben megint esni kezdtek: az ezredfordulónál váltak ugyanis visszafordíthatatlanná a rendszerváltás veszteségei.

„A homoszexuális kifejezés a túlfűtött szexualitást sugallja; akik ellenük fröcsögnek, azok a szexuális aktivitásra tesznek utalást” – utal egy másik félreértésre Takács Judit szociológus. A melegfelvonulást ugyanis sokan úgy fogják fel, hogy az érintettek homoszexuális aktusaikat „reklámozzák”, pedig ők csak azt szeretnék, ha elfogadnák az eltérő identitásukat.

A homofóbia a zsidó-keresztény kultúrkörben is gyökerezik, a kultúrák közül talán ez a legellenségesebb az azonos neműek vonzalmával szemben. „A homoszexualitás a XIX. század végéig bűnként, a XX. század második feléig betegségként, majd a társadalomra bizonyos mértékig veszélyes normasértésként jelenült meg” – sorolja Takács Judit Az egyenlő bánásmód gyakorlatai című, megjelenés előtt álló könyvében.

Bár az Európai Unió ellenez mindenfajta diszkriminációt, a homoszexuális párok jogai még nem egységesek a tagoknál. Tizenként uniós országban például lehetséges a melegek közötti bejegyzett élettársi kapcsolat, ötben a meleg párok fogadhatnak örökbe gyereket, három államban pedig a házasság útjában sem állnak jogi akadályok. Európán kívül házasodhatnak a melegek Kanadában, a Dél-afrikai Köztársaságban és az Egyesült Államokban, Massachusetts államban. A nyugati társadalmakban a leginkább toleráns nagyvárosokban – mint amilyen Berlin, Amszterdam vagy New York – emellett meleg szubkultúrák alakultak ki (saját klubokkal, szórakozóhelyekkel), ahova a melegek szívesen költöznek. De nemcsak Nyugaton, hanem Magyarországon is megfigyelhető a különbség a vidék és a város toleranciája között: sokan a meleg és leszbikus közösség tagjai közül itthon vidékről Budapestre járnak fel ismerkedni, szórakozni, élni.

HAZAI TÖREKVÉSEK. A hazai melegszervezetek – az idei felvonuláson történt atrocitások miatt – most azért küzdenek, hogy a kisebbség elleni izgatás ténykörébe ne csak etnikai, nemzetiségi hovatartozás, de a szexuális irányultság is bekerüljön. Általában pedig a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség tagjai itthon is az egyenlő jogokért, a házasságért, a közös örökbefogadásért küzdenek. A higgadtabbak szerint az is szép lenne, ha a bejegyzett élettársi kapcsolatot elfogadnák. A meccsbe a politika is beszállt: Szetey Gábor kiállása után az SZDSZ bejelentette, hogy őszre törvényjavaslatot készít elő a házasság intézményének kiterjesztéséről. Egyelőre nem tudni, az élettársi viszony házassághoz való közelítését szorgalmazzák-e majd, vagy kifejezetten a melegek közötti házasságot. (Az idei melegfelvonulás fő témája egyébként az utóbbi volt, két hete pedig egy leszbikus pár jelképes esküvőjével tüntetett az egyenlő jogi bánásmódért.)

„Nem tudunk azonosulni más elnevezéssel, mint a házassággal. Mert amíg a melegek együttélését máshogy hívják, mint a heterókét, addig másodrendűnek is tekintik azt” – fejti ki Mocsonaki László, a Háttér Társaság a Melegekért ügyvivője. Takács Judit pedig racionális érvet mond az együttélés gazdasági oldalainak – azaz a lakáshitel, a nyugdíj, a családi adózás, az öröklés – egyenlő biztosítása mellett: a kapitalizmusban fokozott szerep jut az öngondoskodó családi közösségeknek, amelyek így még több személynek jelenthetnének hátteret. „A diszkriminatív fellépés és a téveszmék ellen minden civil akciónál határozottabb válasz lenne, ha törvényes jog fűzné a melegeket a házasság intézményéhez” – mondja az elkötelezett melegvédő író, Gordon Agáta, aki azonban az örökbefogadás kérdését még ennél is fontosabbnak tartja.

Igaz, a melegtársadalmon belül is akadnak szkeptikusok. A harmincas éveit taposó Dénes egyszerűen csak cirkusznak titulálja az elmúlt hetek eseményeit. „Nincs szükség házasságra, miért nem élnek csak szép csendesen együtt a melegek, ügyvédhez már ma is elmehetnek. A felvonulás is nevetséges, amíg az ott vonulók mindegyike nem vállalja a családjában a másságát” – érvel a jogi státus rendezésének túlhangsúlyozása ellen. Valóban több lehetőség elérhető a meleg párok számára, ám csak utánajárással, kerülő úton. Nekik külön kell például végrendelkezniük egymás javára, az együttélésüket csak tíz év után ismeri el a jog, és akkor is bizonyítani kell. Párként ugyan nem fogadhatnak örökbe gyereket – de ezt a nem házasságban együtt élő heterók sem tehetik -, egyéni örökbefogadásnál viszont nem vizsgálják a szexuális irányultságot.

Ungár Klára. Politikus, önkormányzati tanácsadó.

ALAPOK. A hazai társadalom azonban még nem tart ott, hogy elfogulatlanul legyen képes vitatkozni a jogi lehetőségekről. „Egyelőre nem olyan tartalmi kérdésekről folyik a vita, mint a házasság, az öröklés vagy az örökbefogadás, hanem arról, hogy szabad-e egyáltalán nyilvánosan beszélni a homoszexualitásról, vagy ez maradjon tabu” – mutat rá a diskurzus valódi lényegére Juhász Attila, a Political Capital elemzője. A homoszexualitás – akárcsak az eutanázia, a halálbüntetés vagy az abortusz – az emberi alapjogokat érintő nagy szimbolikus kérdések közé tartozik a politikában, megosztja a társadalmat, a pártoknak, politikusoknak pedig lehetőséget ad, hogy annak mentén profilírozzák magukat. Egy-egy közszereplő „coming outja” eszköz, hogy politikai ügyet csináljanak a kérdésből. Abban a melegek, illetve a kutatók véleménye is megoszlik, hogy a híres emberek előbújása növeli-e az össztársadalmi toleranciát, de abban egyetértenek, hogy egy-egy ilyen lépés támaszt jelent az előbújás gondjaival küzdő melegeknek. A társadalom egy jelentős része ugyanakkor úgy véli, mindez magánügy.

„Nehéz egy életet úgy leélni, hogy az én magánéletem mindig mellékes és magánügy. A heterók is állandóan előhozakodnak a magánéletükkel” – kritizálja ezt a hozzáállást a 67 éves Gál Ilona, aki jóformán egész életében elhallgatta leszbikus beállítottságát. A munkahelyeken, baráti, ismerősi körben állandóan terítéken vannak például a párkapcsolatok, az esküvők, a házastárssal való nyaralás, a gyereknevelés vagy a válás kérdései.

Az egyenlő jogokat biztosító paragrafusokért és a homoszexualitással kapcsolatos tabuk, előítéletek ellen a társadalom felvilágosításával, informálásával, oktatóprogramokkal lehetne tenni. Béres Deák Rita antropológus aktivistaként részt vesz a Labrisz Leszbikus Egyesület Melegség és Megismerés programjában, amelyben egy meleg férfi és egy leszbikus nő párban tart előadásokat középiskolákban és olyan főiskolákon, ahol segítő szakmákat (pedagógusokat, szociális munkásokat, pszichológusokat) képeznek. A cél nem a homoszexualitás „reklámozása”, hanem az, hogy a diákok tudják kezelni a környezetükben felbukkanó „másságot”. „Többségében pozitív visszajelzéseket kapunk, a diákok sokat kérdeznek, és sokszor nagyon meglepődnek” – mondja az antropológus. Például azon, hogy sok homoszexuálisnak van gyereke korábbi hetero kapcsolatából. Hiszen az egyik legerősebb sztereotípia a melegekkel kapcsolatban, hogy „nekik nem lehet gyerekük, ezért nem teljes értékű emberek”.

Jelképes leszbikus esküvő Budapesten. Tüntetnek a szerelmükkel. Fotó:Hartyányi Norbert

A másságát a mindennapi életben és a nyilvánosság előtt is vállaló Bán Zsófia irodalomtörténész, író szerint nem lehet eleget beszélni a magyar társadalom és az elfogadás témájáról. Szerinte általában is az egyik legsúlyosabb, magát régóta tartó téveszme a melegekkel szemben, hogy ők azok, akiknek nincs családjuk. „Önmagában azt sem értem, két embert – legyenek melegek avagy heteroszexuálisak – miért ne tekinthetnék egy családnak, arról nem is beszélve, hogy sok meleg pár nevel közös gyermeket.” Mint hozzáteszi: sürgető lenne az örökbefogadás és a lombikprogram körüli jogi problémák rendezése is, de belátja, Magyarországon előbb az alapokat kell rendbe tenni, hogy a homoszexualitást legalább ne tekintsék normaellenesnek.

SÉRTÉS? Kérdés, a melegek számára mennyire bántó, ha velük külön csoportként foglalkozik a társadalom, még ha a nyilvános diskurzus egyik célja az őket érő diszkrimináció elfojtása is. A 24 éves egyetemista Dávid – akiről baráti köre egy ideje már tudja másságát – úgy gondolja, az egyenlő jogokért folytatott küzdelemmel a melegek többsége egyetért, a nézeteltérések legfeljebb a módszerekből fakadnak. Sokan ellenzik például a melegfelvonulást, mondván: az jelenlegi formájában több ellenérzést szül a hétköznapi szemlélőben, mint empátiát. Az alapvető problémát emellett a tisztázatlan célokban látja. „Először azt kellene megértetni az emberekkel, és magukkal a melegekkel is: az egyenjogúságért vívott harc célja az, hogy mindenkit olyannak fogadjanak el, amilyen, és ne olyannak, amilyennek a többség látni szeretné.” Ezt a célt tisztázva a civil képviselet is nagyobb szerepet és teret kaphatna. Két oldala is van annak, ha őket mint melegeket szólítják meg. Dávid azt tapasztalja, hogy az önmagukat nyíltan vállaló melegeket pozitívan érinti, ha elfogadott másságuk alapján lehetnek partnerek egy kezdeményezésben, a rejtőzködők viszont zavarba jönnek. A leglényegesebb a többi állampolgárral való tényleges egyenjogúsítás – leginkább a párkapcsolatok törvényi szabályozását illetően.