Szokás ugyan a stressz okozta egészségügyi problémákat civilizációs betegségeknek nevezni, maga a stressz korántsem csupán a modern ember életének velejárója. Stresszállapotban az egész szervezet működése áthangolódik, nő a koncentrációképesség és a fájdalomtűrés – az ősembert így készítette fel a szervezete a harcra vagy a menekülésre. S emiatt képes az egyén ma is jobb teljesítményt nyújtani egy vizsgán vagy versenyen, mint „sima” szituációkban. A stresszválasz tehát önmagában nem mindig káros, hiszen elősegíti-elősegítheti a váratlan és megterhelő körülmények elviselését és azokhoz való alkalmazkodást. Bizonyos mennyiségre tehát szükségünk van belőle, hogy ne „tunyuljunk el”. Ha azonban ez a stresszes válaszreakció túlzott mértékű vagy elhúzódik, az a teljesítőképesség csökkenéséhez, betegségek kialakulásához és a szervezet kimerüléséhez vezethet. A stresszhez ugyanis sajnos nem lehet „hozzászokni”. A tartós idegi, fizikai káros hatások egyebek mellett visszafordíthatatlan szív-, ér- és immunrendszeri, tápcsatornabeli károsodásokhoz vezetnek.
Ma a köznyelv a stressz szót ez utóbbi, negatív értelemben használja. A „tartós idegesség”, a „folyamatos feszültség” szinonimáját érti alatta. Holott a stressz eredetileg csupán a szervezetnek a különféle ingerekre adott válaszát jelölő orvosi szakkifejezés volt. „A többségnek a stressz hiánya és a túl sok stressz egyaránt kellemetlen, distresszt okoz. Ezért mindenkinek gondos önvizsgálatot kell végeznie, hogy megtalálja azt a stressz-szintet, amelynél a legjobban érzi magát. Akiknek ez a vizsgálat nem sikerül, azok vagy a tétlenség unalmától vagy pedig a folytonos túlzott igénybevételtől szenvednek” – írta Stressz distressz nélkül című könyvében Selye János, a stresszelmélet nemzetközi hírű megalapozója.
Selye stresszelmélete szerint a szervezet az őt érő hatásokra mindig ugyanazzal a válaszsorozattal, az úgynevezett általános adaptációs szindrómával reagál. Ez annyit jelent, hogy bármely inger, amely veszélyezteti az egyensúlyi állapotot, készültségi reakciót vált ki az élőlényekből, azt az ellenállás fázisa, majd a kimerülés követi. Selye szerint a bevezető vészreakció (6-48 óra) a csecsemőmirigy, azaz a tímusz, a lép, a nyirokcsomók és a máj sorvadását idézi elő. Az „ellenállás”, vagyis az alkalmazkodás (adaptáció) hosszabb időszakát (48 óra után), a mellékvesevelő és a pajzsmirigy megnagyobbodása és az agyalapi mirigy megváltozott működése kíséri. Ezután a szervezet működése visszaállhat az egyensúlyi állapotba. A súlyos károsító tényezők több hónapon túli fennállása esetén a szervezet kimerülése következhet be, hasonló jelenségek figyelhetők meg, mint az első fázisban.
MOTIVÁLÓ FENYEGETÉS. Hogy milyen inger vált ki negatív stresszt, az nagyban függ az észlelésünktől. Egy autóriasztó vijjogására például többnyire csak vállat vonunk, de azonnal vészhelyzetet teremt, ha a mi autónk szirénája jelez lopási szándékot. Stresszt kelt minden új élethelyzet: gyerekeknél az iskolakezdés, felnőtteknek az új munkahely, egy kinevezés vagy elbocsátás, idősebbeknek a nyugdíjba vonulás. E helyzetekből azonban nyertesen is kikerülhet az egyén, ha kihívásként él meg akár egy átmeneti akadályt, akár egy tartós élethelyzetet. A hozzáállása és a probléma kezelése építően hat rá, motiválja, fejleszti a személyiségét. Vannak egyértelműen jó stresszhelyzetek, amikor az izgalmak happy enddel végződnek: ilyenek általában az iskolai vizsgák, a gyerek születése, a ballagása, a disznótor, a karácsony és más ünnepek. Minden esetben negatívan ható stressz viszont a válás, a tartós betegség, a baleset és a hozzátartozók halála. Holmes és Rahe amerikai pszichológusok egy felmérés keretében a megkérdezettekkel rangsoroltatták a különböző életesemények stresszkeltő jellegét, és a legnagyobb, 100-as pontszámot a házastárs halála kapta. (A kiindulópont 50-es értékkel a házasság volt.) Az állás elvesztésének csak feleekkora, a főnökkel való vitának pedig negyedekkora stresszt tulajdonítottak a megkérdezettek.
A stresszhelyzet észlelése és kezelése függ a személyiségtől és az általa elsajátított megoldási mintáktól. A kisgyerek ötéves kora körül kezdi „lemásolni” szülei stresszkezelési mintáit. „Minél jobb megoldásmódokat látott a családban, annál könnyebben küzd majd meg az élettel” – véli Bodnár Csilla gyermekpszichológus. Minél önállóbb, autonómabb a személyiség, annál kevesebb dolog hat rá stresszorként, stresszkeltőként.
A kisgyerekeknél egyébként maga a stressz váltja ki a fejlődést, a tanulást, sok esetben maga a feszültség, a megoldandó probléma (mint a járni tanulás) a kiváltója egy újabb értelmi szint kialakulásának. „Ha nem érnének kihívások bennünket, már gyermekkorunkban leállna a fejlődésünk” – mutat rá Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének professzora. A gyermekben 7 éves kora körül fejlődik ki a szabálytudat, a realitásérzék, e kor előtt igazi stressz csak az anya távollétével éri. Az óvodákban például ezért látni sok olyan magát nyugtató gyereket, aki járkál, az ujját szopja, valamilyen játékot szorongat a kezében, esetleg táplálkozási vagy székelési zavarokkal küzd. Az elhanyagolt gyerekeket nem éri olyan stressz, amely az új képességek kialakítását motiváló tényezővé válhatna, egyben nem is alakulnak ki megfelelő védekezési mechanizmusok a stresszel szembeni.
Magyarországon egyre kevesebbeknek sikerül jól megélni a stresszt. A különösen nagy teherként megélt feszült helyzet, a „rossz” stressz – Kopp Mária kutatásai szerint – minden harmadik embernél a munkaképesség csökkenését okozza, a lakosság 18 százalékánál pedig már kimondottan súlyos probléma: magas vérnyomást, hajhullást, elhízást, pszichés betegségeket okoz. A fiatalabb korosztályoknál a stressz nagyobb fokú agresszivitást és emésztőrendszeri zavarokat vált ki, míg az idősebbeknél inkább a keringési rendszerrel és a lelki egyensúllyal összefüggő tünetek mutatkoztak. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint már a betegségek 70 százalékáért a lelki nyomás a felelős.
KIBESZÉLNI. Bár a nők jobban panaszkodnak a stresszre, a férfiak egészségét jobban megviseli. „A nők másképp kezelik a stresszt, mint a férfiak” – állítja Kopp Mária, aki csapatával azokat a szervezetben és a pszichében tartósan fennálló krónikus elváltozásokat kutatja, amelyeket az egyén „sorsa” feletti kontrollvesztése, kiszolgáltatottság-érzése okoz. A nőknek jobb viselkedési mintáik vannak, tovább képesek küzdeni, kiterjedtebb a kapcsolatrendszerük, a baráti körük, beszédesebbek, a gondjaikat így hamarabb megbeszélik akár a mellettük ülő kolléganőjükkel is. Előbb fordulnak segítségért orvoshoz, más szakemberhez is. A férfiak bár kedvelik a kihívásokat – különösen fiatalon -, nehezebben kérnek segítséget konfliktusos élethelyzetekben, könnyebben válnak agresszívvá. Egyes szakemberek ezt a tesztoszteron hormonnal okolják. A Kopp Máriáék vezette Hungarostudy Egészség Panel (HEP) eredményei arról a legújabb tendenciáról is árulkodtak, hogy férfiak esetében a munkahelyi bizonytalanság és az alacsony státus okozta feszültség háromszorosára emelte a korai halálozás valószínűségét. A 2002-ben kérdezett, s már 2005-re elhunyt férfiak 24 százaléka szenvedett súlyos krónikus stresszben, depresszióban. A depressziós tünetegyüttes ugyanis a krónikus stressz állapotának legmegbízhatóbb mutatója. A nőknél viszont a társas kapcsolatokkal való elégedetlenség és a családi problémák voltak a legfontosabb veszélyeztető faktorok. A férfiak esetében az egyéb kockázati tényezőktől függetlenül határozottan csökkentették a stresszel összefüggő korai halálozás valószínűségét az alábbi faktorok: a jó életminőség, a harmonikus családi háttér és munkahelyi környezet, a jó kedély és az önbizalom.
„A stressz a közvélekedéssel ellentétben tömegesen nem a menedzsereket sújtja” – világít rá egy félreértésre Kopp Mária. Ők, mint diplomások és a szolgáltató szektorban dolgozók, a viszonylag védettebbek közé tartoznak. Nagy viszont a felelősségük abban, hogy milyen munkahelyi viszonyokat teremtenek, mennyire stresszesek a mindennapok a velük együtt dolgozóknak.
Az összeállítás szerzői: Csák Csongor-Gecse Mariann-Willin-Tóth Kornélia. Szerkesztette: Mártonffy Zsuzsa
Száz éve született a stressz „feltalálója”
Stresszes lehetett Selye professzor beosztottjának lenni a montreali egyetemen. Százötven fős csapatának minden tagjáról mindent tudni akart, ám a legtöbben csak fél évet bírtak ki mellette, ugyanis egy percnyi lazsálást sem tűrt. A 4 nyelven író, további 7-8 nyelven pedig folyékonyan beszélő Selye mindennap reggel hattól este nyolcig dolgozott, és olykor három országban tartott előadást 24 óra leforgása alatt. Intellektuális fölényét köznapi beszélgetései során is szerette éreztetni. A színes egyéniségű, rendkívül művelt tudóst szuggesztív, magával ragadó előadónak tartották, aki imádott viccelni, és aki mindig törekedett rá, hogy a vendéglátó ország nyelvén ossza meg kutatási eredményeit hallgatóságával. Különösen büszke volt rá, hogy a stressz fogalmának leírására a világon mindenütt az általa alkotott „stressz” szó került be a köztudatba, egyik országban sem tudták mással helyettesíteni.
Selye János. Nobel-díjra jelölték. Fotó: MTI
Az 1907. január 26-án született, apai ágon magyar, anyai ágon osztrák származású Selye a komáromi gyermekkor után Prágában, Párizsban és Rómában folytatott tanulmányokat. Ezt követően érkezett a montreali McGill Egyetemre, ahol 1942-ben a tudomány doktora lett. Tíz éven át volt az Egyesült Államok hadseregének általános sebészeti tanácsadója, több mint két évtizeden át a saját maga alapított Institute of Experimental Medicine and Surgeryt vezette, kutatásait nyugdíjazása után az International Institute of Stress és a Hans Selye Foundation berkein belül végezte.
Szent-Györgyi Albert mellett ő a leghíresebb magyar orvoskutató, a stresszelmélet megalkotója. Selye kutatásait ma is a pszichológia, a neurológia, az endokrinológia és az immunológia sarokkövének tekintik. Már ő is megkülönböztette az „eustresszt” és a „distresszt”, tehát a „jó” és a „rossz” stresszt. Összesen negyven könyve jelent meg, kutatásait a magyarul Életünk és a stressz címen megjelent, világszerte bestsellerré vált munkában rendszerezte.
Selye megközelítésmódja ma is meghatározó a stresszkutatók számára, még akkor is, ha a pszicho-neuro-immunológiai tudományos szemlélet azóta rendkívüli mértékben gazdagodott, finomodott. Egyre több részlet derül ki a stresszmechanizmus molekuláris hátteréről. „Ma már a stresszválaszt nem egy specifikus, a kiváltó tényezőtől független jelenségnek tartjuk. A kiváltó tényező jellege, erőssége alapján és a reagáló szervezet adottságai szerint nagy különbségek lehetnek: valakinek a »gyomrára megy az idegesség« és van, akinek az asztmája »indul be«„ – magyarázza Keresztes Margit, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Biokémiai Intézetének kutatóorvosa.
Noha az 1982-ben elhunyt Selye Jánost élete végén tíz éven át rendszeresen jelölték a Nobel-díjra, azt sosem kapta meg. A feltételezések szerint azért nem, mert a betegségek túl széles körét próbálta a stresszel magyarázni, a kísérleteit tudományos körökben nem találták elég egzaktnak.
Kiégés
Tartós negatív stressz okozza a kiégésnek (burn-out) nevezett szindrómát, amelyben a fizikai és mentális kimerültség a célok elvesztésével, a reménytelenség érzésével, apátiával kapcsolódik össze. A kiégett személy rutinból végzi feladatát, már nem hisz abban, amit csinál. Főleg olyan hivatásokban veszélyes, ahol folytonosan változó módon kell emberekkel kapcsolatba lépni – ilyen a tanár, az orvos, a pszichológus és a menedzser munkája is. A kiégés során a személyiség több szakaszon esik át, amelyeken sajnos nem lehet „visszalépni”. Egy egészséges személyiség általában magától is „kiugrik” a végső fázisban, többnyire úgy, hogy otthagyja a szituációt, új munkahelyet vagy pozíciót keres. „Ez azonban nem segít, mert a következő állásban gyorsabban fog végighaladni a folyamaton” – húzza alá Goda Gyula pszichológus, a Flow Csoport vezetési tanácsadója.
Rossz hír, hogy a „veszélyeztetett munkahelyeken”, az emberekkel való folyamatos és változó kontaktusban levőknél a tartós negatív stressz, és így a burn-out elkerülhetetlen. A munkakörülmények és az adott személy stressztűrő képességének függvénye, hogy milyen gyorsan következik be a kiégés. Jó hír, hogy van megoldás, noha az a stresszel terhelt személy komoly belső munkáját igényli. Az igazi „védelmet” a dinamikus stresszkezelés nyújtja, amit vezetőképző tréningeken sajátíthatnak el a menedzserek. Ennek része, hogy tudatosan megelőzze a stresszt, az adott helyzetben fellépjen ellene (a stresszkezelési technikákról lásd cikkünket a 33 oldalon). Ha pedig a krízis már bekövetkezett, akkor átgondolja egész életét és munkához való viszonyát, szakszóval „új ideát” teremt, amelyhez jó esetben munkahelyet és munkát sem kell feltétlenül változtatnia.
„A burn-out tragédiája, hogy az attól szenvedő nehezen ismeri fel állapotát, s úgy tűnik neki, megváltoztak a körülmények, a munka, a kollégák, az ügyfelek – pedig csak saját, mindezekről alkotott percepciói változtak meg” – mondja a pszichológus. Igaz, gyakran csak a kialakuló szomatikus tüneteket − mint a fáradtság, fejfájás, testsúlyváltozás, alvászavarok, magas vérnyomás, táplálkozási zavarok, fekélybetegségek -, azaz a stressz nyomán fellépő fizikai betegséget próbálják gyógyítani, pedig helyesen a kiváltó okot, a stresszt kellene megfelelő módon kezelni.
