Első tudósításként a CNN tévécsatorna egy szemtanú mobiltelefonnal felvett amatőr videóját sugározta a néhány héttel ezelőtti, 32 halálos áldozatot követelő virginiai ámokfutásról. Három éve az MFS non-profit egészségügyi szervezet blogja – szinte egyedüli hírforrásként – sms-üzenetek továbbításával informálta a világot a Srí Lankánál és Dél-Indiában tomboló cunami pusztításáról. A londoni terrortámadásokról 2005 júliusában az első helyszíni tudósításokat a BBC riportere, bizonyos Jon Kossmann privát blogja tudatta a világgal, miután a robbanásokat követően a mobilhálózatot biztonsági okoknál fogva egész Londonban lekapcsolták.
Blair a neten. 200 ezres nézettség.
A TÖMEGEK SZAVA. A mobiltelefonok és az internet korában a járókelők sokszor gyorsabban képesek beszámolni egy-egy eseményről, mint a hivatásos riporterek. A hírversenyben a közösségi tudósítók főleg katasztrófahelyzetben – természeti csapások, baleset, terrortámadás vagy zavargás esetén – bizonyulnak gyorsabbnak. A képek, videók, szövegek, átélt események azonnali és mindenkivel való megosztásának lehetősége újfajta, totális nyilvánosságot teremtett. Ebben a szférában a hagyományos médiaberendezkedés nem érvényesül: általában nem szerkesztők által összeállított portálok, magazinok, televíziós műsorok közvetítenek, szelektálnak a világ hírei között, hanem a korábbi passzív befogadók válnak tartalmat létrehozó és közlő szerkesztőkké.
A neten amatőr újságíróként vagy fotósként próbálkozó tömegek immár nemcsak tudósítanak a világról, hanem sokszor befolyásolni is képesek azt. A 2001. szeptemberi New York-i terrortámadást övező politikai vita pedig valóságos politikai blogmozgalmat indított el az Egyesült Államokban – a drámai események nyomán tömegek fedezték fel, hogy véleményük kifejezésével maguk is a politikai közbeszéd alakítójává válhatnak. Majd 2002-ben bloggerek kényszerítették ki a republikánus Trent Lott lemondását az amerikai szenátusban betöltött elnöki pozíciójáról. A hagyományos médiumok alig foglalkoztak vele, hogy Lott rasszista utalásokat tett egy partin, a politikailag aktív bloggerek viszont nem hagyták annyiban a dolgot. Végül a rádiók, újságok, televíziók is napirendre tűzték az ügyet, s Lott kénytelen volt lemondani mandátumáról.
Amatõr riport. Szemtanúk fõmûsoridõben.
A publikus naplók elterjedésével olyan események váltak közkinccsé, amelyek egyébként nem jutnak el a befogadóhoz a hagyományos média szűrőin keresztül. A 2003-as iraki inváziót megelőzően naponta tízezrek olvasták Salam Pax tudósítását Szaddam Huszein regnálásának kegyetlenségeiről, barátok, ismerősök eltűnéséről. Virtuális megjelenése nagy vitákat indított meg a blogoszférában – sok blogger kormányzati ügynökként állította be, mígnem a brit The Guardian lap felkutatta Salamot, akiről kiderült, valóban Irakból írja bejegyzéseit. Az, hogy az internetes naplók a diktatúrákban pótolni akarják a hagyományos médiát, a cenzorok előtt sem újdonság: Kínában a blogokat is cenzúrázzák, s jelenleg félszáz internetes újságírót tartanak börtönben.
Néhány politikus viszont már felismerte az új médiumok szerepét: nemrég Tony Blair brit miniszterelnök a YouTube videómegosztó-oldalon keresztül gratulált az új francia elnöknek; egy nap alatt 200 ezren nézték meg a pár perces felvételt. Dél-Koreában pedig már 2003-ban az olvasók tudósításaiból építkező – igaz, szerkesztők által felügyelt – ohmynews.com hírportálnak adta első interjúját a frissen kinevezett elnök, Ro Mu Hjon. Az ázsiai országban a háztartások közel kétharmada rendelkezik internet-hozzáféréssel, így az interjú a lehető legtöbb polgárhoz juthatott el. Ezzel az elnök nem csak pozitív szereplőjévé, hanem hosszú időre alakítójává is vált a politikai alapon szerveződő mikroközösségek informális párbeszédének.
GYENGE PONTOK. Ugyan a participatív újságírás – vagy ahogy Dan Gillmor amerikai szakíró illeti, a citizen journalism – a nyilvánosságnak egy új színterét teremtette meg, aligha léphet a hagyományos értelemben vett újságkészítés helyébe. Gács Anna irodalmár szerint a gazdasági megfontolásoktól mentes, civilek tollából, személyes tapasztalatokból táplálkozó zsurnalizmus mellett szól, hogy a lehető legtágabb spektrumban figyeli a világot, s igen széles, millió irányú párbeszédnek teremt lehetőséget, ugyanakkor nyilvánvaló hátrányai is vannak. Nem mentes az előítéletektől, az elfogult vagy éppen szándékosan fals dokumentációktól, és általában nem jellemzik a hagyományos értelemben vett újságíró szakma sok helyütt még nagy becsben tartott követelményei, például a vélemények kifejtésének intellektuális-nyelvi igényessége.
A cunami támadása. A blogok fõleg katasztrófahelyzetekben kerülhetnek lépéselõnybe.
A hitelesség, a kompetencia megteremtése – ez a participatív média legnagyobb és legnehezebb feladata. Nincs biztosíték, hogy amit olvasunk, az igaz is, és aki írja, az valójában az, akinek mondja magát. Wang Chiang napokig hagyta, hogy blogját „összetévesszék” a virginiai tömeggyilkos diákéval, úgymond azért, hogy egy remélt nagyinterjúból befolyó összeget az áldozatok hozzátartóinak megsegítésére fordíthassa. A Google News hírgyűjtő oldal hasonló okok miatt törölte az általa használt források közül a világ független újságíróit tömörítő, nyílt forráskódon keresztül, bárki által szerkeszthető Indymedia honlapot, ahol az információk hitelességét senki nem tudta biztosítani. A nagyobb blogkereső motorok – mint a több mint 60 millió netes naplót regisztráló Technorati – az olvasók szavazatai alapján állítanak fel megbízhatósági indexeket, de ezek csupán azt jelölik, hogy a többség mit tart hitelesnek, s nem azt, mely blog közöl ellenőrzötten hiteles információkat.
ÜTKÖZTETÉS. „A hagyományos média visszaszorulása még hosszú időtávon sem várható” – állítja Galántai Zoltán, a BME Innovációmenedzsment és Technikatörténet Tanszékének jövőkutató docense. Szerinte a participatív média ugyan reflektál a hagyományos média témáira, tematizálja is azokat, szerepe mégis teljesen más: elsődleges funkciója nem az információközlés, hanem a vélemények publikálása, ütköztetése, a világ eseményeire való reflexió.
Az interneten fellelhető tartalmak túlburjánzása miatt arra sincs biztosíték, hogy ha valami eget rengető esemény szemtanúivá válunk, azt pillanatok alatt a világ tudomására tudjuk hozni. Sok tízmillió működő, temérdekféle blog van már a világon, s a véleményformáló felületek kiválasztódása a fontosabb szegmensekben már lezajlott. „Ha csak nem valami brutális vérengzésről van szó, hiába lesz valaki tanúja egy hihetetlen eseménynek, amennyiben az olvasók nem keresnek rá, sosem kerül eléjük” – teszi hozzá Galántai. Olyan őrületes harc dúl ugyanis a blogok között, hogy a gyakran használt kifejezéseket azok is megjelölik kulcsszóként, akik egészen más témákról értekeznek.
A hitelesség ára a korlátlan, anonim részvétel csorbulása lehet. Az rfs.org (reporters without borders – riporterek határok nélkül) szervezet létrehozta saját, bloggereknek szánt etikai kódexét; ez egy ajánlott kritériumrendszer, amelynek segítségével névtelenül is hiteles és közérthető újságíróként lehet megjelenni a weben. A személyazonosság bizonyos fokig való vállalása, a felhasznált kép-, vagy hanganyagok létrejöttének, beszerzési útvonalának pontos leírása éppúgy hozzátartozik az etiketthez, mint az esetleges károsultakkal szemben tanúsított empatikus magatartás.
Számos online hírportál – mint a dél-koreai ohmynews.com is – belátta: az egyetlen módja, hogy hiteles információkat továbbítson, ha szerkesztői bizottságokat állít fel a blogok ellenőrzésére. Így a szélesebb spektrumú információbázisok kétségkívül hitelesebbé válnak, csak épp a hagyományos média módszereinek segítségével.
