Február tizedik napján 10 óra 37 percet mutattak az órák Münchenben, amikor Putyin orosz elnök fellépett a biztonsági értekezlet szónoki emelvényére. Mire pedig a müncheni városháza tornyában játékba kezdtek a déli harangszót kísérő híres faragott figurák, már tudni lehetett, hogy hidegfront vonul keresztül a világpolitikán.
Az orosz elnök általános támadást intézett a Bush-kormányzat külpolitikai stílusa és magatartása ellen. Ezen belül pedig néhány gondosan kiválasztott, különösen időszerű kérdésre összpontosította kritikáját. Racionális ítéletet csak úgy lehet alkotni e hidegfrontos bírálatokról, ha azok jogos, vagy jogtalan voltát külön-külön vizsgáljuk.
Gömöri Endre, újságíró
ÖNKRITIKA WASHINGTONBÓL. Ami Washington általános magatartását illeti, Putyin kritikáját a legszínvonalasabb amerikai szakértők indokoltnak tartják. Az egyik tekintélyes konzervatív agytröszt, a Cato Institute biztonságpolitikai alelnöke, Ted Galen Carpenter így vélekedik: „Ideje, hogy Washington nagyobb tisztelettel és óvatossággal kezelje Moszkvát, mint azt az elmúlt 15 év során tette. Kialakítottunk egy olyan magatartást, hogy nyugodtan betörhetünk egy hagyományos orosz befolyási övezetbe, úgysem tehetnek ellene semmit. Ezen változtatnunk kell. Oroszország ma nem elég erős ahhoz, hogy teljes ellensúlya legyen Amerikának, de befolyása egyre nő, s ezt tudomásul kell vennünk.”
Ami a kiválasztott, konkrét bírálati gócpontokat illeti, azok megítélése változó. Jogosnak tűnik a müncheni beszéd talán legélesebb kritikai megjegyzése, amely elítéli az amerikai rakétaelhárító rendszer elemeinek telepítését Csehország és Lengyelország területén. Putyin szerint „ez a nukleáris fegyverkezés új korszakát nyithatja meg”, és ennek elkerülésére orosz-amerikai tárgyalásokat javasolt. Gates amerikai védelmi miniszter Münchenben erre nem reagált, és azzal érvelt, hogy ezek a rakétaelhárító rendszerek nem az orosz relációt érintik, feladatuk Irán, vagy az al-Kaida terrorszervezet potenciális rakétatámadásának elhárítása. Marshal Goldman, a Harvard nemzetközi tanszékének vezető professzora úgy véli, hogy „Gates magyarázata nem meggyőző, és az orosz tárgyalási javaslatot komolyan kell venni”. (Az ügy érzékeny voltát jelzi, hogy mind Varsó, mind Prága elítélte Putyin akcióját.)
Ezzel szemben tarthatatlannak minősül Putyin támadása a NATO keleti kiterjesztése ellen. Ezt Moszkva tudomásul vette, és minden érintett állammal fenntartotta diplomáciai – esetenként baráti – kapcsolatát. Az a putyini megjegyzés pedig, hogy 1990-ben Wörner, a NATO akkori főtitkára megígérte: Németországtól keletre „nem állomásoznak NATO-egységek”, meglehetősen veszélyes. Azt sugallhatja ugyanis, hogy Moszkva külön kategóriába sorolja azokat a NATO-tagállamokat, amelyek hajdan a szovjet befolyási övezethez tartoztak.
A szó negatív értelmében értékelhetetlen Putyin álláspontja Koszovó ügyében. Úgy fogalmazott, hogy Moszkva elvet minden olyan megoldást, amely a két szembenálló fél (Belgrád és a koszovói albánok) bármelyike számára elfogadhatatlan. Másfajta megállapodás nem lévén, ez valószínűsíti, hogy az oroszok a Biztonsági Tanácsban megvétózzák a finn ENSZ-megbízott tervezetét (Figyelő, 2007. 5 szám).
A „Gazprom-diplomácia” új, agresszív, de legitim hatalmi törekvésnek minősülő szakaszát nyitotta meg Putyin a München után lebonyolított háromnapos villámkörútja. Ennek során Amerika legmegbízhatóbb szövetségesei (Szaúd-Arábia, Katar és Jordánia) fogadták tárt karokkal abban a régióban, amely ma Washington gyötrő gondjainak színtere. Ez önmagában is komoly siker. A körút igazi fontosságát a jövő dönti el: az, hogy az olajkartell – az OPEC – mintájára létrejön-e a földgázexportőrök kartellje. Ebben a vezető szerep Oroszországé lenne, amely a világ legnagyobb gázexportőre. A kartell még a korai tervezés állapotában van, részben a gáz szállításával kapcsolatos technikai gondok, részben azonban a potenciális résztvevők politikai profilja miatt. Az oroszok mögött Katar „csak” a világ harmadik földgáztermelője. Második helyen Irán áll, és a jövendő tagok között kiemelt helyet foglal el Venezuela, amely ma az amerikai kontinensen a washingtoni hegemónia elleni harc vezető országa – ám egyben a hegemón számára létfontosságú olajimport forrása is.
BELPOLITIKAI MEGFONTOLÁSOK. Végül: a putyini hidegfront átvonulásának van belső, orosz politikai vetülete is. Itt komoly értékelés lehetetlen. Találgatás helyett íme a szikár tények. Az orosz kormánynak eddig csak egy első miniszterelnök-helyettese volt: Dimitrij Medvegyev, aki egyben a Gazprom-diplomácia vezérfigurája. Immár kettő van. Putyin Medvegyev mellé emelte Szergej Ivanov hadügyminisztert, aki Münchenben is segédkezett a hidegfront átvonulásának megszervezésében. Az automatikus kombináció az lenne, hogy Ivanov emelkedése a kemény politikai vonal előretörését is jelenti. Egy másik (divatos) feltételezés: a két potenciális utód semlegesíti egymást, és megkönnyítheti Putyin számára a tényleges hatalom megtartását. De ez is üres kremlinológia. Biztos csak az, ami már megtörtént.
