Gazdaság

Újra hitelezhet a Provident

A brit Provident Financial közvetlen kölcsönző és biztosító cégnél hétfőn közölték, hogy végrehajtották a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által előírt változtatásokat az adminisztrációs rendben és az ügynökök státusában, és december 6-án újrakezdték a pénzkölcsönzést, amelyet október 17-én átmenetileg felfüggesztettek.

Mint arról lapunk korábban beszámolt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), helyszíni ellenőrzés után, 2 millió forint – a pénzügyi vállalkozásokra kiszabható maximális összegű – bírsággal sújtotta a Provident Pénzügyi Zrt.-t október 17-én. A felügyelet kötelezte a társaságot arra is, hogy 2007. február végéig szüntesse meg „b” típusú ügynökeinek jogszabálysértő – a pénzügyi intézmény javára, nevében, felelősségére és kockázatára folytatott kötelezettségvállalási, valamint pénzkezelési – tevékenységét.

Sok szabályt megsértettek

A felügyelet célvizsgálatának megállapítása szerint a Provident a tevékenysége során súlyosan megsértette egyebek közt a számla- és bizonylati rendre, a kamatok elszámolására, a számviteli szabályzatokra, a kiszervezésre, illetve az ügynökök igénybevételére vonatkozó jogszabályi előírásokat.

A határozat szerint a cég addig nem köthetett új ügyleteket – a társaság működését biztosító kötelezettségvállalás, valamint a hitelszerződésben foglalt határidők meghosszabbítását kivéve –, amíg nem teljesítette maradéktalanul a felügyelet által előírt intézkedéseket.

A felügyeleti intézkedés tehát azt jelentette, hogy a Provident nem helyezhetett ki új hiteleket, miközben a korábbi kölcsönök beszedése a szokott rendben folytatódott.

Gyorshitel kivételesen drágán

Az 1880-ban alapított Provident Financial 2001. májusban kezdte meg tevékenységét Magyarországon. A társaság kis összegű – 30 ezertől 200 ezer forintig terjedő – pénzkölcsönt nyújt 6, 9 és 12 hónapra, a hitelbírálatot 48 órán belül elvégzik. A Provident szolgáltatásának sajátossága, hogy képviselői otthonukban keresik fel az ügyfeleket, és a törlesztő részleteket is ők szedik be, hetente. A kölcsönfelvételhez kezes, fedezet nem szükséges, és az sem számít, ha az igénylő szerepel a rossz adósok listáján. A cég korábbi közlése szerint 8 százalékos bukásaránnyal számol.


A gyors és egyszerű ügyintézésért cserébe a kölcsönök terhei magasak, a teljes hiteldíjmutató (THM) akár a 400 százalékot is meghaladhatja. (A THM tartalmazza az összes felmerülő költséget, így külön késedelmi díjat fizetési késedelem esetén már nem számítanak fel.) A magas terhek egyébként nem ütköznek jogszabályba, az úgynevezett uzsorakamatokat ugyanis nem szabályozzák a pénzügyi tárgyú törvények.

A cég hitelei a magas költségek ellenére népszerűek: ügyfélköveteléseinek állománya tavaly év végén meghaladta a 23,1 milliárd forintot. A Provident tavaly, auditált adatok szerint, 3,246 milliárd forint adó előtti és 1,815 milliárd forint adózott eredményt ért el, a mérlegfőösszege tavaly év végén 27,263 milliárd forint, saját tőkéje 3,329 milliárd forintra rúgott.

Vegyes siker globálisan

A cég hétfőn közzétett jelentésében a világméretű üzletmenetről azt közölték, hogy az első tizenegy hónapban az megfelelt a középtávú tervnek. A nemzetközi jelzálogkölcsönzés ügyfeleinek száma november végén 0,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Kelet-Európában a lengyel piacot fékezi az idén februárban törvényileg előírt kamatmaximum és a tavaly óta bővülő rossz hitelállomány, mind több ugyanis a nem fizető adós.

A cég saját beszámolója szerint sikeres viszont a mexikói piac, ott az ügyfelek száma november végén 250 ezer volt, több mint kétszer több a tavalyinál. Június végén 184 ezer ügyfelük volt Mexikóban.

A brit piac ugyanakkor továbbra is gyengül, mert a lassuló jövedelemnövekedés miatt kevesebb az ügyfél, illetve több a rossz adós.




Ajánlott videó

Olvasói sztorik