Gazdaság

Ismét csúszik az MTelekom közgyűlése?

A távközlési cég nem tudta közzétenni a közgyűlésen tárgyalandó adatokat és határozati javaslatokat, így valószínű, hogy november 15-én nem tudják megtartani a már hónapok óta csúszó közgyűlést.

A hazai távközlési piac meghatározó szolgáltatója november 15-re hívta össze közgyűlését, melynek napirendjén szerepel a társaság 2005. évi pénzügyi beszámolójának és az osztalékfizetési javaslatnak a megtárgyalása is.

Ugyanakkor törvényi előírás és a Magyar Telekom alapszabálya is tartalmazza, hogy legalább tizenöt nappal az éves beszámoló elfogadására összehívott közgyűlést megelőzően nyilvánosságra kellene hozni az éves beszámoló, az igazgatóság és a felügyelő bizottság jelentésének lényeges adatait, valamint a napirenden szereplő előterjesztések összefoglalóját és a határozati javaslatokat.


A Magyar Telekom tájékoztatása szerint, a társaság vezetésének nem áll módjában az előírt módon közzétenni a határozati javaslatokat tekintettel arra, hogy nem áll rendelkezésére a közgyűlés elé terjesztendő dokumentum.








Címkék: üzlet

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.