Megtörtént. „Finis Jugoslaviae” – mondaná egy klasszikus történész. Vasárnap a mindössze 650 ezer lakosú Montenegró egy minden megfigyelő szerint korrekt – és az indokolt félelem ellenére erőszakmentes – népszavazáson 55,4 százalékos többséggel úgy döntött: elszakad Szerbiától, és 88 év után visszanyeri függetlenségét. Ezzel az utolsó szöget is beleverte a hajdani Jugoszlávia koporsójába. Szerbia immár magára maradt, és elveszítette tengeri kijáratát is.
Gömöri Endre, újságíró
REGIONÁLIS HATÁSOK. Ez az esemény nemcsak a Balkán-félsziget hatalmi képletét írja újra, hanem egész régiónk politikai légkörére is komoly hatása lehet. Mindenekelőtt persze Montenegró történetében következett be igazi sorsfordulat. A régi-új állam 1878-ban, a török birodalom európai visszahúzódása utáni Berlini Kongresszusson született. Akkor önálló királysággá vált. A Petrovics dinasztia alapítója, I. Nikola lett az uralkodó, aki 1914-ben hadat üzent a Habsburg monarchiának és Németországnak, a háború után mégis elvesztette függetlenségét. A győztesek Versailles-ban úgy döntöttek, hogy szerb hegemónia alatt egyesíteni kell a Balkán-félsziget nyugati és középső részének túlnyomóan szláv miniállamait. Úgy vélték – tévesen -, hogy így kanalizálhatók a kisállami nacionalista szenvedélyek, és stabilizálni lehet a félsziget stratégiai helyzetét. Montenegró is a mesterségesen létrehozott jugoszláv állam része lett. Királya, I. Nikola száműzetésben halt meg 1921-ben.
Mint a mesterséges megoldások, ez is törékenynek bizonyult. Már a második világháború alatt fasiszta-ultraklerikális rezsim formálódott a horvát részen, és a nácik elleni fegyveres harccal párhuzamosan polgárháború is dúlt az ellenállás rivalizáló erői között. Feltételezhető, hogy a hidegháborús konfrontáció, és Tito sajátos, a szovjet hegemón törekvésekkel szembeszálló „nemzeti kommunizmusának” sikere nélkül a jugoszláv állam bomlása már jóval előbb megkezdődött volna.
Így Tito halála, a szovjet rendszer, és vele a varsói katonai blokk széthullása teremtette meg az új „balkanizálódás” feltételeit. (A szó eredeti, értelmező szótári jelentése: a Balkán-félsziget első világháború előtti „kisállami” töredezettségéhez hasonló helyzet kialakulásának folyamata. Ma már nemzetközi értelemben is használják nagyobb államalakulatok bomlásának leírására.)
Az új balkanizálódás jegyében, Szlovénia viszonylag békés kiválása után, véres konfliktusok sora következett. Szerbia erőszakkal kísérelte meg hegemóniájának megőrzését, de vereséget szenvedett. A következmény: a stabil horvát állam mellett három ingatag formáció, azok közül is két fiktív, nemzetközi katonai erők jelenléte nélkül nem kormányozható állam: Bosznia-Hercegovina és Macedónia. Szerbia oldalán az öt hajdani társköztársaság közül csak egy maradt – Montenegró, az utolsó hajó. Múlt vasárnap ez is elhagyta a belgrádi kikötőt. Belgrád (kedd délig) nem mozdult. A Tanjug hírügynökség is csak közvetve, a hadügyminiszterre hivatkozva közölte, hogy a hadsereg tiszteletben tartja a döntést.
Az 55,4 százalékos többség nem kis teljesítmény. Az 55 százalékos küszöböt az Európai Unó szabta meg, amikor 2003-ban Montenegró azzal a feltétellel vállalta a részvételt a Szerbia és Montenegró elnevezésű államszövetségben, hogy három év elteltével népszavazáson dönthet a jövőjéről. A küszöb nem felelt meg a parlamenti demokráciákban általános, „50 százalék plusz 1 szavazat” többségi definíciónak. Brüsszel ezt feltehetően azért szabta meg, mert – legalább is 2003-ban – félt attól a reakciótól, amelyet az „egyedül vagyunk” sokkhatása a sovinizmussal erősen fertőzött szerb közvéleményben kiválthat. Az aggodalom továbbra is indokolt.
KOSZOVÓ KÖVETKEZIK? Az 55 százalék fedezetében Belgrád remélte, hogy Montenegró háromnegyed részben etnikailag szerb lakossága meggátolja majd a szakítás híveinek e küszöb átlépését. Ám az etnikailag szerbek többsége (a teljes népesség 43 százaléka) montenegrói identitásúnak tartja magát, és eszerint szavazott. Ez a belgrádi radikálisok köreiben „a vér kötelékének” elárulását jelenti, és várhatóan újabb indulatokat lobbant majd lángra. Különösen veszélyessé válhat a helyzet ez év végén, amikor a szerb állam részének számító, de ma 90 százalékban albán többségű Koszovó tartomány leszakadásával is reálisan számolni kell.
Egy Montenegró után Koszovót is elveszítő Szerbiában a magyar lesz a legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbség – egy frusztrált, elvadított, önmaga mártíromságában fürdő országban. Ez a magyar diplomáciát is súlyos és kényes feladatokkal szembesíti.
