Gazdaság

Az olajártól függ igazán a BUX

Az elmúlt hetek indokolatlannak tűnő felfutása után a Budapesti Értéktőzsde élete visszatér a normális kerékvágásba: a nemzetközi trendek mentén kissé még emelkedhet az index, de ha külföldön fordul a trend, azt a befektetők itthon túlreagálják majd. Az olajár alakulásán sok múlik, míg a kampány befektetői szempontból érdektelen – nyilatkozták elemzők az FN-nek.

A fejlődő piacokra áramló friss tőkével indokolták a lapunk által megkérdezett elemzők az elmúlt napok tőzsdei rekordjait. Bár kedd koradélutánra a BUX index közel 400 pontos gyengülést szenvedett el, az utóbbi napokban rekordot rekorda halmozott a pesti börze. A kiegyensúlyozottan teljesítő amerikai, európai és japán piac helyett elsősorban a kimondottan magas hozamot kínáló Latin-Amerikába, az orosz és a lengyel börzére áramlott a tőke, amiből – a növekvő országkockázat ellenére – Magyarország is részesült – nyilatkozta az FN-nek egybehangzóan Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen és Zékány András, az ING elemzője.

Míg a varsói tőzsdeindex 8-10, a moszkvai pedig 40-50 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapokban, addig a BUX index csak 1-2 százalékkal nőtt, így a magyar cégek papírjai – az egyre nagyobb árfolyamkockázat miatti „árkedvezményt” beszámítva is – viszonylag olcsók lettek – magyarázta tovább az elmúlt napok sorozatos, bár apró rekorddöntéseit Sarkadi Szabó Kornél. A Raiffeisen elemzője szerint az elmúlt két hétben a kiegyenlítődés megtörtént, így mostantól visszatérünk a normális kerékvágásba. Mindez azt jelenti, hogy néhány százalékos emelkedés is „benne van a piacban”, ugyanakkor az esetleges külföldi trendfordulót a pesti börze – a szokások és azt árfolyamkockázat miatt – vélhetően túlreagálja majd.

A tőzsdének ideális az olajár

Az olaj olcsóbbodása és az amerikai tőzsdék felfutása jelentheti a számunkra kedvező tőzsdei folyamatok végét – mondta Zékány András. A jelentősen olcsóbb olaj mérsékli a régiós olajcégek rekordprofitját, ami tőkekivonást hoz maga után, ugyanúgy, mint a fejlett piacok felfutása, ami kevésbé kockázatos profitot ígér a befektetőknek.

Sarkadi Szabó Kornél nemcsak olcsóbb, de jelentősen drágább olajra sem számít, mert az 5-10 dolláros áremelkedés is már jelentősen visszafogná a világgazdasági növekedést, ami az olajtermelőknek sem érdekük. Az elemző ezért úgy véli, hogy a fekete arany ára most ideális a feltörekvő piacok börzéi számára, és nem is változik meg érdemben a közeljövőben.

A kampány alig számít

A választási kampány hangneme, az ott elhangzó ígéretek nem érdeklik a befektetőket – mondta a Raiffeisen elemzője, aki szerint először az új kormányprogram befolyásolhatja a tőzsdeindexet, bár az sem túl intenzíven.

Az új kabinet reformelkötelezettsége – vagy annak hiánya – csak a tőkeáramlások „finombeállítását” végzi – mondta Sarkadi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik