Finoman szólva: nyugtalan és veszélyes év lesz ez a mostani. Még véget sem ért a január, és a harmadik válság rázza meg a világot. Az orosz-ukrán gázvita és Saron izrali kormányfő agyvérzése után most az iráni iszlám fundamentalista önkényuralom atompolitikájának új fordulata kelt jogos aggodalmat.
HOSSZÚ ELŐJÁTÉK. Ami magát a fordulatot illeti, azt a teheráni rezsim, több mint hároméves előjáték után, január 10-én hajtotta végre. Az előjáték több szakaszból állt. 2002 szeptemberében a síita főpapság (az ajatollahok) akaratától függő kormány beindítja az ország első – orosz segítséggel Bushir közelében épített – atomerőművét. Két hónapra rá Natanz város közelében új urándúsító létesül. Felvetődik a gyanú, hogy Irán atombomba gyártásához akarja felhasználni a dúsított uránt. Ekkor jelennek meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) megfigyelői. Egy évvel később Irán felfüggeszti a dúsítást és hozzájárul az IAEA-ellenőrzés szigorításához. 2004 júniusában az IAEA megrója Teheránt, mert nem működik együtt az ellenőrökkel. Ugyanazon év novemberében Irán az Európai Unió hármas (német-angol-francia) tárgyalóküldöttségével megállapodik a dúsítás felfüggesztésében. A dúsítókat lepecsételik. Tavaly júniusban a kétmenetes elnökválasztást Ahmadinedzsad – a szélsőséges vallási vezető, Khamenei ajatollah híve – nyeri meg. A választás két menete között Bush amerikai elnök megismétli korábbi kijelentését, hogy „a lehetséges opciók közül a fegyveres beavatkozás lehetősége sincs kizárva. Augusztusban Teherán elveti az EU javaslatát a dúsítás végleges megszüntetésére gazdasági segélyek ellenében és azt a moszkvai indítványt is, hogy orosz területen dúsított uránt szállítsanak Iránnak. Novemberben Ahmadinedzsad elnök kijelenti, hogy „Izraelt el kell törölni a föld színéről”. S végül az idén januárban Irán leveri az IAEA-pecsétet a Natanz melletti dúsítóról, és ezzel nyílttá teszi a válságot.
Az események időrendi felsorolásából is kitűnik, hogy a rezsim kezdeti óvatosságát 2004 vége és 2005 nyara között felváltotta egy arrogánsabb és agresszívebb magatartás. Ennek racionális magyarázata az, hogy az iráni teokratikus állam nemzetközi stratégiai pozíciója az amerikai intervenció iraki kudarca miatt radikálisan megjavult. Korábban Washington helyesen ismerte fel, hogy a dilemma nem „morális”, hanem hatalmi jellegű. Az iszlám síita ágazatának vallási fanatizmusára épülő iráni rezsim veszélyesebb ellenfél, mint Szaddam Huszein szunnita iszlám vezetésű szekularizált diktatúrája. Ezért támogatta Irakot a hét évig tartó iraki-iráni háborúban, és az idősebb Bush elnöksége idején vívott Irak elleni büntető hadjárat sikere után ezért hagyta a megvert Szaddamot a hatalom birtokában.
Bush – apjával ellentétben – végzetes hibát követett el: Szaddam diktatúrájának megdöntése egyben kényszerű szakítást jelentett a szunnita elittel és az iraki síiták kezébe adta a kormányhatalmat. A síita iszlám hatalmi központja azonban Irán. Így Irak többé nem jelent stratégiai ellensúlyt Iránnal szemben. Bush háborúja tette tehát Iránt a térség hegemón hatalmává. Az iraki polgárháborús helyzet ráadásul súlyosan korlátozza az iraki olajexportot. Irán (a világ negyedik olajhatalma) így ebben a viszonylatban is erőpozícióba került. Az Economist vezércikke így ítéli meg a helyzetet: „Irán veszélyes. Övé az adu ász Irakban; jól játssza az atom-fogócskát Európával és Amerikával. Ezért döntötte el, hogy most lép át a vörös vonalon.”
Ennek a helyzetnek megfelelően Washingtonban és Brüsszelben egyaránt tanácstalanság uralkodik. Hétfőn a brit, francia, német, amerikai, orosz és kínai megbízottak úgy határoztak, hogy összehívják az IAEA rendkívüli ülését. Ez dönthet arról, hogy Iránt gyanús atomtörekvései miatt a Biztonsági Tanács elé citálják.
OLAJVÁLSÁG VESZÉLYE. Ezen a ponton viszont „megállhat a menet”. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter maga is úgy vélte, hogy a BT az orosz és kínai ellenállás miatt nem tud szankciókat elrendelni Irán ellen. Ha mégis megtenné – így Rice -, nyomban emelkedne az olajár. Így hát manőverezés folyik, abban pedig az ajatollahok diktatúrájának jobbak a lehetőségei. Teherán közölte: már akkor is emeli az olajárat, ha az IEAE az ügyet a BT elé viszi. Azt is bejelentette, hogy februárban mégis kész megvitatni a már egyszer elutasított moszkvai javaslatot az Irán számára orosz területen végrehajtott urándúsításról. Így hát az atomvita elhúzódik. És közben senki nem tudja, mi történik a „vörös vonal” túlsó oldalán.
Csak egyet tudni: Irán elnöke „nemzetközi konferenciát” rendez Teheránban. Tárgya: valóban volt-e holokauszt?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
