A szomorúság egyhangú. Merő monotónia. A melankóliának viszont ezer színe és változata van. Ugyanis ez kultúránk s gondolkodásunk egyik alapformája. Ezeket a színeket és változatokat tekinti át a könyv. Szerzője, Yves Hersant a párizsi társadalomtudományi „magasiskola” (Ecole des Hautes Etudes en Sciences Sociales) professzora. Korábban hasonló művet Olaszországról készített (szűkebb szakterülete az olasz reneszánsz), illetve Európáról, az Európa-gondolat útjáról – az ezzel foglalkozó kutatócsoportot vezeti az említett „magasiskolában”, s erről tart órát vendégtanárként a genfi egyetemen.
A melankólia nem mélabú, nem orvosi figyelemre méltó depresszió. Több, más, és hosszú története van. Oly hosszú, hogy Európánk történetével egyidős. Aki gondolkodik, nem szabadulhat tőle. Emblematikus képét Dürer készítette el. A képzőművészet korszakos monográfiája, Panofsky-Saxl-Klibansky könyve elemezte. Magyarul, onnan kiindulva, Földényi F. László szentelt neki esszét (új kiadás: Hermész Könyvek, 1992). A tárgy maradt kimeríthetetlen. Ez az új könyv majd’ ezer oldal. Szerzője bevezetőül jelzi: ekkora terjedelemben is töredék csupán. Töredékként azonosul tehát tárgyával. Hisz melankóliát mi idézhetne elő inkább, mint annak tudata, hogy bármihez fogunk is, töredék marad.
Montaigne például a XVI. században így kerekedett felül „melankóliával a melankólián”. Töredékek halmazaként rögzítette elmélkedéseit. Badar vállalkozás, mondta erről ő maga. Miközben tudta, hogy nélkülözhetetlen. A melankóliát gerjesztő világból való zavarodott kilépés helyett barkácsolt töprengő sorozatot: esszéit. Tömör elemzésük e könyv első részében olvasható. Ott, ahol a szerző magát a melankóliát szólaltatja meg (a görögöktől Sartre-ig). Magának e gondolkodásformának az eszmetörténetét pedig a következő fejezet tekinti át.
Yves Hersant: Mélancolies. De l’antiquité au XXe sičcle • R. Laffont, Párizs
