Gazdaság

A menedzserekért is harcolhatnak a pártok

A magyar vállalatvezetők körében továbbra sincsenek egyértelmű politikai preferenciák - derül ki a Straketing marketing­kutatóintézet és a Figyelő közös felméréséből, melynek eredményei a hetilap csütörtökön megjelenő számában olvashatók. A kutatásból kiderül: csökken a borúlátó cégvezetők száma, de a menedzserek magukban bíznak, nem a kormányzati intézkedésekben és hazánk uniós tagságában.

Mindössze 7 százalék azoknak az aránya, akik egyértelműen jobbnak minősítik a makrogazdasági folyamatokat a Gyurcsány-kormány hivatalba lépése óta. Ennek ötszöröse (35 százalék) érzékel romlást a helyzetben – derül ki az immár hatodik éve készülő közvélemény-kutatásból, amely a vállalatvezetők aktuális véleményét szondázza a gazdaság helyzetével, a kormány tevékenységével, saját várakozásaikkal kapcsolatban.

Úgy tűnik, a vállalatvezetőknek nem igazán jönnek át a 100 lépés program üzenetei: jóllehet a megkérdezettek négyötödének volt véleménye a csomagról, ám kisebbségben maradtak azok, akik komoly gazdasági döntésekről beszéltek. Jellemzőbb volt a program lépéseit kapkodásnak vagy látszatintézkedéseknek minősíteni. Igaz, a Straketing az adatokat még az adórendszer-változtatási tervek bejelentése előtt vette fel.

Spontán módon ugyanakkor a válaszadók közel kétharmada említett negatív és bő egyharmada pozitív döntést a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikai tevékenységéből – olvasható a Figyelő legfrissebb számában megjelent kutatásban. Az érintett körben viszonylagos egyetértés mutatkozott a tekintetben, hogy helyes a kormány intenzív sztrádaépítési programja. Ezt még azok közül is sokan így látják, akik egyébként az ellenzéki gazdaságpolitikával értenek egyet. Számos kormánypárti ellenben azokhoz a kritikákhoz tud csatlakozni, amelyek szerint a közszféra túlméretezett, és a kormány nem tudta megvédeni az agrárvállalkozásokat az uniós csatlakozás hátrányos következményeitől.

A kutatásból kiderül: a vállalatvezetők többsége nem érzékeli, hogy a kormány és az ellenzék gazdaságpolitikája különbözne egymástól. Akik mégis, azok valamivel nagyobb arányban bíznak a Fidesz elképzeléseiben.

A határozott véleményt nyilvánítók többsége az idén is a 260 forint alatti euróárfolyamban érdekelt; a cégvezetők fele azt szeretné, hogy 2010 legyen az euróra való áttérés éve, míg 45 százalék későbbi időpontot javasolna – áll a Figyelő legfrissebb számában közölt felmérésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik